Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

fogolytáborban elvégezhették, a "káderanyagunk" (az ott felvett személyi lapok, kérdőívek) valószínűleg már előttünk, vagy velünk együtt érkezett meg az itteni táborparancsnokságra. Magyar tisztek - döntően zászlósok - körülbelül 1100-an voltunk Georgievszkben. A német tisztek itt ugyancsak külön voltak elszállásolva. Maga a tábor a városon kívül helyezkedett el. Területe igen nagy kiterjedésű volt, ottlétünk idején - úgy tudom - 20-25 ezer lakója volt. A tábor állományához tartoztak azonban a különböző kihelyezett részlegek, ezek a körzethez tartozó kolhozokban, szovhozokban, erdőgazdaságokban és egyéb üzemekben dolgoztak. A tábor belső területén a hadifoglyok bunkerekben és barakkokban voltak elhelyezve. Középen egy nagy üres tér volt, felvonulási, létszám- és egyéb ellenőrzési célokat szolgált. Ezen a téren zajlottak le a különböző versenyek, futballmérközések, edzések, tornabemutatók, stb. Külön nagy előadóterme nem volt a tábornak, sem külön klubszobája, ettől függetlenül bizonyos kulturális tevékenység itt is kialakult a barakkokon belül (tudományos előadások, olvasómozgalom, könyvismertetések, fontosabb újságcikkek ismertetése, orosz, angol, német nyelvtanulás, sakkversenyek, stb.) A munka tehát nem volt számunkra kötelező, mégis voltak a magyar tisztek között jó néhányan olyanok, akik külső munkára jelentkeztek. Az ellátásunk ugyan nem volt rossz, de aki külső munkára jelentkezett, tudott magának a lakosságtól valamennyi élelmet hozzászerezni. Olyan kiterjedt kereskedelmi élet, mint Úszmanyban, Georgievszkben korántsem volt tapasztalható, de azért előfordult egy-két cserebere. Jobb körülmények, jobb ellátás Itt a tiszteknek járó 40 dkg barna- és 20 dkg fehérkenyeret általában mindig megkaptuk, minden nap. Az előfordult, hogy súlyra nem mindig ütötte meg a fejadagunk a 40, ill. 20 dkg-ot, legalábbis többször ez úgy tűnt nekünk, de mérlegünk nem volt, nem tudtuk ezt ellenőrizni. A főzelékek sem voltak annyira löttyök, mint az előző táborokban. Egy tény: hogy az itteni koszton egy bizonyos szintet tartani lehetett, nem voltak olyan vészes legyengülések, lesoványodások, mint például Úszmanyban. Igaz, itt a munka sem gyötört meg minket. Úszmanyban igen legyengítette a népet az állandó fahordás. Hosszú kilométereken keresztül kellett a nehéz rönköket cipelni 20-25 fokos hidegekben, méghozzá sokkal silányabb koszton, mint amilyen a georgievszki volt. Azért azt a bizonyos tiszti kedvezményt, hogy számunkra nem kötelező a munka, itt is megsértették. De ebből egyáltalán nem csináltunk problémát, mert csak a táboron belüli olyan munkálatokról volt szó, mint téglahordás (fejenként egy, maximum két téglát kellett hordani egyik helyről a másikra, vagy 200 méternyi távolságra egy-másfél órán át), a barakkok belső rendjének fenntartása, körletünknek időnkénti rendbetétele és hasonló egyebek. Visszatérve az itteni ellátás problémájára, természetesen voltak olyanok, akiknek ez a jobb ellátás is kevésnek bizonyult, ám azok meg tudták az efféle problémáikat oldani azzal, hogy jelentkeztek vagonrakodásra, amire naponta volt lehetőség. Vagy például Báró Gyuszi, kitűnő festőművészünk igen jól keresett azzal, hogy megrendelésre portrékat festett, meg a kaukázusi hegyeket, az Elbruszt, a Kazbekot örökítette meg ragyogó színekkel. Jómagam Georgievszkben a bunkerélet idején sokat heverésztem, nagyokat aludtam, és folytattam az orosz nyelv tanulását. Még Úszmanyban szereztem magamnak egy Csehov novelláskötetet, azt olvasgattam, az ismeretlen szavakat kipreparáltam és megtanultam. Ezt a novelláskötetet és a Faragó Laci által szerzett orosz-magyar