Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

A fogolytábor felszámolása A látszólagos csend a táborban sajnos csak pár napig tartott. Röviddel a gyerekháború után megtörtént a fogolytábor ketté-, ill. három részre való szétosztása. A hadnagyi rangoktól kezdődően a magasabb rangú tiszteket a szokásos fürdetés, fehérneműváltás és zabra után bevagonírozták, és elindították észak felé, Borovicsibe, a zászlósokat le a Kaukázusba a georgievszki fogolytáborba, 127 tisztet pedig visszatartottak az úszmanyi táborban a tábor további rendbehozása céljából. A tábornak ez a szétválasztása 1946. augusztus 24-e körül történt, feleségem születésnapja tájékán. Sokat gondoltam rá és családomra ezekben a napokban. Sajnos, én is Kozma Laci barátommal együtt ez utóbbiak csoportjához tartoztunk. Itt maradtak még a szakácsok és a pékek közül is néhányan, magyar, vagy német orvos nem maradt velünk. Ebben a tekintetben, ha mégis valaki orvosi ellátásra szorult volna, csak a belső kórház öreg, Popov nevezetű főorvosára meg egy-két kórházi nővérre lett volna utalva. Mi, itt maradottak a tábor hátsó traktusában helyezkedtünk el. Az első napokban nem történt semmi különösebb esemény. A különböző brigádok megkezdték a maguk munkálatait, a festők, asztalosok, tetőfedők, stb. A gyerekekkel a nevelőik foglalkoztak. A gyerekek a tábort kettéválasztó drótkerítés mellett itt-ott megszólítottak minket, elbeszélgettünk velük. Érdeklődtek, kik vagyunk, honnét vagyunk, hogy kerültünk ide, stb. Magukról is beszéltek, el-elmondogatták a lopásaikat, betöréseiket, meg hogy hány németet tettek el ők maguk láb alól a háború alatt (persze, jó nagyokat füllentve), stb. Egészen jól el lehetett velük beszélgetni. Az ám, de pár nap múlva éjszakánként kezdtek szépen átszivárogni a mi területünkre, és kezdtek tolvajkodni. Kénytelenek voltunk megszervezni a botokkal ellátott állandó éjszakai őrséget. Egy-két tolvaj gyereket sikerült elkapni vagy elűzni, de mégsem éreztük magunkat éjszaka biztonságban. Ezért az itt maradottak nevében panaszt tettem a táborparancsnokságon. Azt a kérésünket tolmácsoltam, hogy a táboron belüli kettéválasztó drótkerítés mentén létesítsenek éjszakára két őrhelyet, ezzel megakadályozva azt, hogy a gyerekek átjöjjenek a mi területünkre. Sajnos, a mi kérésünk nem talált meghallgatásra. így történt azután, hogy a gyerekek egyik napon a kora éjszakai órákban tömegesen rátámadtak a konyhánkra és a mellette lévő raktárra. A két őrünket meg az egyik szakácsunkat beszorították a konyha egyik sarkába, megverték őket, feltörték a raktárt, a zsákokból kiszórták a konyha betonpadozatára a lisztet, sót, cukrot, és össze-vissza taposták. Mire minket riadóztatták, magunkra kapdostuk a ruhánkat és a helyszínre érkeztünk, a gyerekek már bokáig futkároztak az élelmiszerekben, és szembeszálltak velünk. Jókora fadarabokkal is el voltak látva, egyikben-másikban kiálló szögekkel. Ezeket megint a priccsekből termelték ki maguknak. Mi aztán ugyancsak tömeges támadást indítottunk a gyerekek ellen, kiszabadítottuk a foglyainkat. A gyerekek - látván a túlerőt - kitörték a konyha ablakát, és kezdtek rajta kiugrálni, menekülni. Mikó Sanyi, a székely góbénk meg honnan, honnan nem, kerített egy lapátot, és kívülről megkerülve a konyhát, az ablakon kiugráló gyerekek közül a lapátjával hármat leütött. Ott feküdtek az ablak alatt, mígnem első segélyben nem részesítettük őket. Aztán értesítettük a kórházat, kijött két ügyeletes nővér, és bekísérték őket a kórházba. A mieink közül is megsebesültek egypáran, legsúlyosabban pedig Kozma László zászlós barátom, aki egy szöges rúddal kapott jókorát a fejére, mégpedig úgy, hogy a rúdból kiálló szeg a szemgolyójától egy-két milliméterre fúródott szorosan a szemgolyója alá. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy elveszítse a szemét.