Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

tartása, fürge észjárása, jó modora. A ruházatára, annak tisztaságára mindig sokat adó, "nett" huszártiszt volt. Ennyit a külsejéről. A magatartását illetően előzékenységével, szolgálat- és segítőkészségével tűnt ki, nem ismert akadályt céljai megvalósításában, ehhez kereste és általában meg is találta a legcélravezetőbb módokat. Kezdettől fogva igyekezett a magasabb rendfokozatú és beosztású orosz tisztek jóindulatát megnyerni, ehhez természetesen a fentiek mellett jelentősen hozzájárultak a részükre kezdet-kezdetétől felkutatott és a táborból kijuttatott apróbb-cseprőbb ajándékok (öngyújtók, zsebkések, zseb- és karórák), amelyeket bizonyos funkciók megszerzéséért kapott Béla az illető foglyoktól. Ugyanis a tábor belső életének megszervezéséhez sok funkció betöltésére volt szükség. Ezekre a funkciókra és azok betöltésére Béla sietett megtenni az oroszok felé a javaslatokat, melléjük csúsztatva a bizonyos apróbb-cseprőbb ajándékokat. Stefán Valér vezérkari alezredes volt a tábor magyar parancsnoka, de a tábor életének elsődleges szervezője, saját szándékai szerinti irányítója Gaál Béla hadnagy volt. Tűrhetően, de nem a legjobban beszélte a szlovák nyelvet, az orosz nyelvben hallásból fokozatosan szerzett magának annyi jártasságot, hogy mondanivalóját az oroszok megértsék, de a nyelv tanulására nem fordított gondot. Röviden összefoglalva: Gaál Béla huszárhadnagy huszáros cselekvései folytán rövidesen elnyerte az oroszok abszolút bizalmát és egyben az egész hadifogolytábor előtt nagy tekintélyre tett szer. Még a törzstisztjeink is "tiszteletem hadnagy úr", később pedig "kedves Bélám" köszöntéssel előre tisztelegtek neki, holott Foc§aniban még erősen tartották a rangot, és még a párbajkódexet is emlegették. Csak mellesleg jegyzem meg, hogy ezt a "tiszteletem" köszöntést és a "kérlek alássan" kifejezést magam is megkaptam, amikor már parancsnoksági tolmács voltam kezdetben Gaál Bélával együtt, mellőzése, majd leváltása, főleg pedig kegyvesztettsége és szökése után egyedül. Pedig nem szerettem ezt a magyar királyi behízelgő stílust. 1946. június elején történt, hogy Bélát az oroszok fokozatosan kezdték elhanyagolni és leépíteni. Hogy ez miért történt, azt maga Béla sem tudta, csak gyanította, hogy valakik befeketítették őt a parancsnokságon. Arra is gyanakodott, hogy esetleg kívülről kapott a parancsnokság valamiféle kedvezőtlen információkat. Lehetséges az is, hogy ugyanattól, vagy azoktól származtak a Bélára vonatkozó információk, akik Örkény Istvánt félrevezették, és aki a Lágerek népe c. könyvében igen torz képet festett aztán idehaza rólunk, és Gaál Béláék szökését is elítélte. Ugyanis a mi táborunkból két alkalommal történt egy-két tiszt áthelyezése. Az egyiknek ismertem a mentalitását, a nevét is tudom, de nincs rá bizonyítékom, tehát nem nevezhetem őt meg, ha fennáll is a gyanúm, vagy éppen a meggyőződésem, hogy ő volt az. Arra is gondoltunk, hogy Bélának a verekedései indították meg ezt a folyamatot. Egy alkalommal alaposan elpáholt egy német tisztet, egyszer meg egy orosz szerzsantot (őrmestert), akit annyira megvert (pedig az is kemény legény volt), hogy az dagadt képpel, sántikálva vonszolta ki magát a táborból. Ez azzal kezdődött, hogy a szerzsant bejött a szobánkba, kicsavarta a villanyégőnket, és el akart iszkolni vele. Béla meg ezért elkapta őt, és össze-vissza püfölte. Kapott is ezért Béla megrovást, de a fogdába nem csukták őt be. Annyi bizonyos, hogy ettől kezdve kicsit ferdén néztek rá, de azért még meghagyták neki a szabad kijárásra vonatkozó igazolványát, és ha ritkábban is, de még ki-kihívták őt a parancsnokságra ezt-azt elintézni. Június közepe táján Gaál Béla bizalmasan közölte velem, hogy készül a szökésre. Akkor már volt néhány napóleoni aranya, egy-két karórája, egyéb ékszere meg rubele. Közölte azt is, hogy Néveri Lacival beszélte meg a tervet. Felajánlotta és ezzel Néveri Laci is egyetértett, hogy amennyiben úgy gondolom, és vállalom az. ezzel járó kockázatot, velük tarthatok. Kacérkodtam a gondolattal, de egy napi tépelődés után