Vörös Béla 1899-1999 Emlékkönyv (Esztergom, 1999)

OLVASÓKÖNYV A TÁJÉKOZÓDÁSHOZ - Bodri Ferenc búcsúztatója (1983)

Vörös Béla ezt az érettséget nyerte el akkor, amikor még itthon nehéz körülmények között szerezte meg a művészetéhez illő szellemi és technikai alapozást - és őrizte növelőn Franciaországban, ahol valósággá lépett elő mindaz, amiről az egykori Magyarországon mesterei szellemétől ihletetten álmodhatott. Alkotásainak értékeit minden bizonnyal nem ezekben a percekben kell elemzőn felmutatni. Felmutatta néhány tárlat és bemutató, amelyben a világban és itthon része volt Nem kevés írás ugyanígy, közöttük Dévényi Ivánéi, akinek inkább ezen a helyen illenék állnia. Ami viszont példázatul mégiscsak ide tartozik, aligha más, mint az állandó kapcsolattartás a szülőfölddel, amely végigkísérte a külföldre, bár aligha „idegenbe" került honfitársunk életét és művészetét. Hiszen a szobrásznak a hazai képzőművészettel teremtett kontaktusa sohasem szakadt meg, csupán a tűzfuggönyök mindent leromboló, utóbb a vasfüggöny szorongást teremtő éveiben. Műveivel és amíg lehetett, személyesen is szerepelt rendszeresen az egykori mester, Vaszary áhal alapított Új Művészek Egyesülete tárlatain, amely kezdetben még a Képzőművészek Új Társaságának filiáléja volt, utóbb a korszerű gondolkodás egyetlen legális hazai fóruma. Az 1932-es és az 1934-es tárlat a társakkal Vörös Bélának valódi bemutatója lett. Itt már nem egy „díjazásra méltó fiatal", hanem érett és párizsi ózonnal megáldott művész léphetett honfitársai elé. Fel is fedezi újra az értő közvélemény. A szobrász és festő nemzeti azonosságtudata - Illyés Gyula „a hajszálgyökerek megtartó és éltető erejének", a modern szociológia „identitás-tudatnak" nevezi -, tehát az anyanyelv és a szülőföld flogisztona kifogyhatatlanul munkált benne, változatlan és töretlen maradt az évtizedek során. Akkor is, amikor a Franciaországban élő magyar művészek 1938-as, akár az antifasiszta francia kultúra 1947-es tárlatán szerepelnek Budapesten művei. Ez az „azonosság-tudat", az anyanyelv és a „honi dombok" feledhetetlen élménye teremtette e mai eredményt: az utazó az út végső állomására került. Az éltető élmény tárgyi emlékei - szinte a teljes oeuvre - a Balassa Bálint Múzeum kincsei között találhatók - a szobrász nem maradt