Vörös Béla 1899-1999 Emlékkönyv (Esztergom, 1999)

OLVASÓKÖNYV A TÁJÉKOZÓDÁSHOZ - Bodri Ferenc búcsúztatója (1983)

adós. Montesquieu híres mondatában először embernek, és csupán másodjára franciának vallotta magát. Ez lehet az igazi humánum egyetlen lehetséges álláspontja talán. A mondat és értéke a hazai reformkornak - pl. Vörösmarty gondolati költészetének - egyik meghatározó és leginkább nyomon követhető axiómája lett. Ugy tűnik, hogy Vörös Béla sorsa és szellemisége pontosan ebben a szférában szövődött az egykori hazából való eltávozása után: emberként élt és alkotott, a nemzetek feletti gonoszság ellenében faragta a maga totemjeit és idoljait. De az „életadó és éltető nedveket" a haj szálgyökerek szállították - a hazai kék eget, a Duna esztergomi ívszalagjait még Párizs csillogása sem állította meg. A hazai sugárzás epicentrumát sohasem feledhette el, szándékában sem állott soha. Műveit őrizve és emlékét idézve, végső helyére került pora előtt csak tanulságokat és feladatokat összegezhetünk. Egy akárha „röghöz kötött művész" életútja zárul le itt, olyan emberé, akit Európa ismert és maga is tanú. A mostanság ugyancsak szaporán arató halál lassan egy terjes nemzedéket ad át az emlékezetnek. Olyan nemzedék fiai lesznek porrá, akik akárha hamuvá lehettek volna előbb: átélték századunk minden torz fordulatát és borzalmait. Emlékezhetünk olyan kortársakra is, akik hamarébb váltak emlékezetté, el sem képzelhető poklok gerincporlasztó kínjai között. De az, hogy a maguk többszörös kötéseiben meg tudták őrizni emberségük mellett a haj szálgyökereiket - nem kevés tanulság lehet. A felhőre ezúttal Vörös Béla került. Az élők feladata abban rejlik tovább, hogy meg kell kísérelnünk a példát példázattá szilárdítani. Az utódok számára, bár magunk is utódok vagyunk. Egy életút ismét véget ért. De az életmű maradandó, hiszen allegóriákban elevenül tovább. Plasztikákban, képekben és rajzokban - fel kellene tárnunk a láthatók tanulságait. Egyben a szobrász tanú-szerepét, részletesebben, mint eddigi kísérleteink. Példa sugárzik a márványlap mögül, jelenkorú és jövőbe mutató. Élnünk kell lehetőségeivel, hogy hasonló márványlap kerülhessen a mi sorsaink fölé.