Vörös Béla 1899-1999 Emlékkönyv (Esztergom, 1999)

OLVASÓKÖNYV A TÁJÉKOZÓDÁSHOZ - Zolnay László kiállításmegnyitója (1975)

így tehát úttörőnek érzem - e tekintetben is - Vörös Béla nagy, nemes cselekedetét. És még egyet! Ez a város, viharos, nehéz történelme során azt szokta meg, hogy tőle vegyenek el értékeket. Elszokott attól, hogy néki ajándékozzanak értékeket. Még előttünk az emlék, amikor Rudolf császár arra kéri az esztergomi káptalant; adja oda a Mátyás-kálváriát „lerajzoltatni"! (A káptalan dicséretére legyen mondva: sarkukra álltak s Rudolf császár elesett e „rajzoltatási" akciótól). De még a magam itteni múzeumi működése idején is megesett, hogy felsőbb utasításra később soha vissza nem kapott régészeti anyagot adtunk át egyes intézményeinknek „tanulmányozás céljából". És az, immáron húsz éve, máig nem került vissza városunkba. S így Esztergom inkább adott, mint kapott... És most Vörös Béla, nagy ajándékával - sok-sok évtized és század után felsorakozik a város hajdani nagy patrónusai és donátorai, a Vitéz Jánosok, a Simorok, az Ipolyi Arnoldok mellé. Mindaz a szeretet és hála, amelyet városunk Vörös Béla iránt kifejezhet, kifejezésre jutott. A művész személyén kívül hálával gondolunk azokra a magyar intézményekre, amelyek közrejártak az értékes gyűjtemény hazahozatala és elhelyezése érdekében. De Franciaországra is, amely nemcsak második hazát adott - máig honfitársunknak és állampolgártársunknak maradt - művészünknek, de ahhoz is hozzájárult, hogy nagy értékű alkotásai magyar hazánkat gazdagítsák. E gondolatok jegyében nagy szeretettel köszöntöm Vörös Bélát! = KRÓNIKA - Komárom Megyei Múzeumok Tájékoztatója, 1975/18-20.