Bauer Norbert – Kenyeres Zoltán szerk.: 40 éves „A Bakony természeti képe” kutatási program (Zirc, 2002)

Bakonyi kutatások kicsit másképp – Szubjektív emlékmorzsák - Hogyan lettem Bakony-kutató? (Ilosvay György)

gozni, mert olyan magas követelményeket támasztott a hallgatóival szemben. Mivel mindkettőnket behatóbban csak az állattan érdekelte, s azon belül is a terepbiológia, kénytelenek voltunk megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy oda kell állnunk a Professzor Úr elé szakdolgozati témát kérni, ráadásul mindjárt a második év elején. Akkor még az volt a szokás, hogy harmadévben már nem fogadtak szakdolgozót, mert a hátralévő másfél évet nem tartották elegendőnek ahhoz, hogy a jelölt elmélyedjen a szakma rejtelmeiben. Ez sajnos ma már nincs így, de ha belegondolunk, hogy a faunisztikai, vagy az ökológiai vizsgálatokhoz jelentős mennyiségű terepi megfigyelés és gyűjtés is tartozik, s csak azután kezdődhet a laboratóriumi feldolgozás, határozás, az adatok értékelése, akkor az a követelmény, hogy egy színvonalas, saját kutatásokat is magában foglaló szakdolgozat elkészítéséhez több mint két év szükséges, mindjárt érthető. Egyikünk sem volt eminens tanuló, így tartottunk attól, hogy az állattani tanszék nem fogad minket, s inkább valamilyen pedagógiai témát fog ajánlani, de szerencsére nem így történt. Tamás az emlősök, én pedig a kétéltűek és a hüllők kutatását kaptam feladatul a Professzor Úrtól. Lelkesen kezdtük el Szeged környéke élővilágának kutatását. Külső segítőink is voltak. Az emlősök határozásában későbbi kollégám (Biológia Tanszéken), a nemrég elhunyt Csizmazia Gyuri (akkor még gimnáziumi tanár), míg a kétéltűek és hüllők területén a Bakony-kutató szegedi muzeológus, Marián Miklós volt segítségünkre. Albérletünknek a maga egyszerűségével és extrémségével megvolt a vonzereje a többi hallgató számára is, így nagyon sok vendégünk volt. Szerencsére nemcsak biológus, hanem humán szakosok is felkeresték hajlékunkat, így esténként - főleg, ha fácánsült is kinézett aznap estére - nagy volt a zsúfoltság a pár négyzetméternyi, több-funkciós helyiségünkben. Sokat beszélgettünk, vitatkoztunk, s mindenkinek volt egy-egy folyóirata, melynek legfrissebb számát kivonatosan ismertette a többieknek. így próbáltuk elkerülni, hogy szakbarbárnak tartsanak minket, ill. azzá váljunk. Ennek köszönhető, hogy szerencsére a magyar, vagy orosz szakosok elkezdtek érdeklődni a természet szépségei iránt, s mi is viszonylag tájékozottak voltunk a társtudományok aktuális kérdéseiben. Irány a Bakony! Természetesen mindketten jócskán belemélyedtünk az emlősökkel és a herpetofaunával kapcsolatos irodalom tanulmányozásába. Ennek során tűnt fel, hogy a foltos szalamandra előfordulási helyei között egyetlen egy adat sem volt, mely a Dunántúliközéphegységre vonatkozott volna. Ugyanakkor az Északi-középhegységben és az Alpokalján közönséges fajnak számít. Mint lelkes fiatalok, úgy gondoltuk, hogy ennek csak az lehet az oka, hogy ott még senki sem kereste, s ránk vár az a nemes feladat, hogy a Bakonyból, vagy a Vértesből kimutassuk jelenlétét. Így hát elhatároztuk, hogy az előttünk álló nyár egy részét azzal fogjuk tölteni, hogy elmegyünk a Bakonyba - ahol azelőtt még egyikünk sem járt -, s megpróbáljuk a terepen tisztázni ezt a kérdést. 179