Ádám László: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 28. - A Bakony és a Vértes holyvafaunája (Coleoptera: Staphylinidae) (Zirc, 2004)

Természetvédelmi vonatkozások

értékének helyes megítéléséhez a lehető legtöbb ilyen fajt kell számításba venni, és más tényezőket is meg kell vizsgálni. A hazánkban előforduló holyvafajok közül az élőhely-minősítésben mintegy négyszáznak lehet szerepe (Ádám és Hegyessy 2001). Ezek a fajok hazánkban rendesen kis területeken, kis számban fordulnak elő, és jobbára bizonyos élőhelyekhez, illetve meghatározott környezeti feltételekhez ragaszkodnak (nálunk nem egyszer elterjedésük határterületén, illetve fő elterjedési területüktől többé-kevésbé elszigetelve élnek). Előfordulásuk - rendszerint - természetközeli vagy természetes, többé-kevésbé zavartalan viszonyokat jelez. A szóban forgó fajokat fenyegetettségük mértéke, illetve más szempontok szerint az alábbi csoportokba sorolhatjuk. Eltűnt fajok - Az ide sorolt ritka bogarak hazai előfordulását legtöbbször hiteles példányok bizonyítják, honosságuk, illetve egykori jelenlétük tehát szinte biztosra vehető. Országunk területéről azonban ezek a fajok az elmúlt időkben (legalább 30-50 éve) nem kerültek elő. A legtöbb ilyen faj hazánkban valószínűleg még jelen van, megtalálásuknak azonban - szórványos előfordulásuk, rendkívüli ritkaságuk miatt - kicsi az esélye. Átmenetileg vagy végleg eltűnt fajoknak csak azokat az állatokat tekintjük, melyeket korábbi lelőhelyeiken az ismételt keresések ellenére sem sikerült újra fellelni. (Ezek a bogarak, ha újra előkerülnek, a következő csoportba, a veszélyeztetett fajok közé sorolandók.) Az átmenetileg vagy végleg eltűnt fajok: Philonthus cochleatus, Gabronthus thermarum, Atanygnathus terminális; Stenistoderus nothus; Aleochara crassa, Hydrosmecta delicatula, Gymnusa brevicollis; Tachinus discoideus; Bledius bicornis, B. fergussoni, B. furcatus, Anotylus mendus; Eusphalerum viert/i; Micropeplus caelatus. Veszélyeztetett fajok - Az ide sorolt bogarak hazánkban ritkák, fő elterjedési területükön azonban általában nem számítanak ritkaságnak. Elterjedésük súlypontja a miénknél melegebb vagy hűvösebb, illetve szárazabb vagy csapadékosabb éghajlatú vidékekre esik. A korábbi földtörténeti korszakok (késő pleisztocén, ó-holocén) egykor elterjedt, ma azonban egyre ritkuló maradvány faj ai is ide tartoznak. A hazai természeti állapotok e fajok számára már nem a legkedvezőbbek. Nálunk ökológiai határhelyzetben, csak sajátos, szűkre szabott feltételek között, rendszerint egymástól többé-kevésbé elszigetelt kicsiny területeken, és rendesen kis számban fordulnak elő. Népességeik sorsa bizonytalan; egy részük hazánkban ma (bizonyítottan vagy vélhetően) pusztulóban, eltűnőben van. Pusztulásuk részben természetes folyamatok (pl. az éghajlatváltozások) következménye, de fennmaradásukat ma már sokkal inkább a természeti állapotok romlása, élőhelyeik felszámolása vagy túlzott igénybevétele fenyegeti. A veszélyeztetett fajok: Ocypus macrocephalus, O. serotinus, O. tenebricosus, Philonthus laevicollis, Ph. nigrita, Ph. nitidus, Ph. puella, Ph. rufimanus, Ph. ventralis, Ph. viridipennis, Gabrius exiguus, G. exspectatus, Erichsonius subopacus, Neobisnius prolixus, Euryporus picipes, Quedius dubius, Qu. mesomelinus, Qu. plagiatus; Othius brevipennis, Atrecus longiceps, Nudobius lentus, Xantholinus azuganus, X. kaszabi; Paederidus carpathicola, P. rubrothoracicus, Paederus brevipennis, P. caligatus, Astenus gracilis, A. laticeps, A. rutilipennis, Luzea graeca, Pseudomedon obscurellus, Domene scabricollis, Lathrobium crassipes, L. dilutum, L. rufipenne, L. spadiceum, Tetartopeus quadratus, Scimbalium anale, Cryptobium collare; Edaphus beszedési; Stenus ampliventris, S. carpathicus, S. claritarsis, S. impressus, S. incanus, S. kiesenwetteri, S. longipes,