Barczi Attila: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 24. - A Tihanyi-félsziget talajai (Zirc, 2000)

SZAKIRODALMI ÁTTEKINTÉS - A TIHANYI-FÉLSZIGET - A tájhasználat típusai a Tihanyi-félszigeten

2. táblázat: Az állatállomány alakulása 1930—1968-ig KOVACSICS és ILA (1988) nyomán Dátum Szarvasmarha, db Ló Kecske Sertés Juh ökör telién növendékállat db db db db 1930 44 150 250 50 100 200 apátsági birtok, 1930 16 40 70 200 1956 151 125 39 288 52 1961 114 59 48 218 2 1968 130 151 Az állatállomány a 70-es évek elején már szinte jelentéktelen. A későbbiekben a Balatoni Intéző Bizottság és Természetvédelmi Tanács korlátozza, illetve egyes helyeken tiltja az állattartást. Az 1990-es évekre a juhászat újból fontos ágazattá válik, a nyájak magánkézben vannak. A megfelelő számú állat folyamatos legeltetése mellett fontos, hogy az eredeti gyeptársulás ne változzon. A közelmúlt eltúlzott juhtenyésztése túllegeltetéssel okozott károkat a természeti környezetben (PENKSZA et al. 1994). A szőlők már az 1563-as adatok szerint is igen jövedelmezők. Az 1830-as években irtották ki a Kiserdő erdeit, és telepítettek rajta allodiális szőlőt (MAGYAR 1986). A XIX. század első évtizedeiben a szőlőművelés és a borkezelés sok tekintetben rendkívül kezdetleges volt. A hatvanas évekre ez gyökeresen megváltozott, kiépült a déli vasút, a szőlészetnek és a borászatnak időszakos virágzása indult meg. Azonban mire kialakult volna az „új" szőlőkultúra, 1878-79-ben megjelent a filoxéra. Tihanyban a járvány 1885-ben lépett fel, és 3-5 év alatt végzett a szőlőkkel. A filoxéra pusztítása után a Balatonhoz közel eső, jövedelmet már nem hozó szőlőterületeket tulajdonosaik szívesen adták el nyaralók építésére, hiszen sokaknak nem volt pénzük ahhoz, hogy forgatott földbe, amerikai alanyra oltott vesszővel cserélje fel kipusztult szőlőjét (JANKÓ 1902). A második világháború után szóba kerülő Nemzeti Park koncepció a szocialista nagyüzemek, tsz-ek létesítését javasolta. A tervezetben a szőlőre mostoha szerep várt: a szerző véleménye szerint Tihany bora nem versenyképes a többi Balaton melléki borral (CSORDÁS 1947). A szőlőtermesztés hagyományát újította fel az Országos Természetvédelmi Hivatal kezdeményezésére a Badacsonyi Állami Gazdaság 1966-ban mint a Tihanyi Állami Gazdaság irányítója, az új vörös fajták telepítésével (oportó, kékfrankos és medoc). Az állami gazdaság tevékenysége folytán nagy telepítések történtek a tihanyi vörösbortermelés felújításaként (Apátiban, a Kiserdő-tetőn, a Farkasveremnél és a Csúcs-hegyen). A Belsőés a Külső-tó melletti nagyüzemi szőlőkből vörösbort szűrnek, felújítva a korábbi századok kékszőlő-termesztési hagyományait. „Nagyon finomak a tihanyi vörösborok, valahol a bársonyos villányi és a kellemesen fanyar soproni borok közé sorolhatjuk őket. Igen szép volt az 1968-as Oportó, az 1981-es és 1983-as évjárat Merlot és Cabernet bora." (LAPOSA 1988). Később csökken a szőlőhegyek művelése, és több helyen, pl. a Cser-hegyen a présházak nyaraló funkciót látnak el. A régi időkben a szőlő és a gyümölcs termelése mindig együtt járt. Tihanyban a mandulafák száma az 1900-as évek elején meghaladja a 6000-t. Tihany „valóságos eldorádója" a mandulafának, s az egész Balaton mellékén első helyen van (JANKÓ 1902) (3. táblázat).