Barczi Attila: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 24. - A Tihanyi-félsziget talajai (Zirc, 2000)

SZAKIRODALMI ÁTTEKINTÉS - A TIHANYI-FÉLSZIGET - A tájhasználat típusai a Tihanyi-félszigeten

3. táblázat: A gyümölcsfák száma 1896-ban, JANKÓ (1902) után szilva meggy alma őszibarack eperfa dió körte cseresznye kajszibarack mandula gesztenye összesen dara b 6102 4123 3017 1339 93 7235 606 5503 5685 6256 5 39964 Az 1900-as évekre a gyümölcstermesztés került előtérbe a szőlő rovására. „A koránérő „szentiványi óma" volt a gyerekek kedvence. Meggyfa is volt, meg kevés cseresznyefa, de legjobban bírja a diófa, meg a mandulafa. Minden szőlőben volt néhány „üsziboroc"-fa, mert ez kevés árnyékot vet, alacsonytermetű, tehát a szélnek jobban ellentáll. Mindezt azonban messze felülmúlta a szilvafa. Egész erdők voltak belőle." (CHOLNOKY 1900). 1945re azonban a gyümölcsfaállomány jelentősen megfogyatkozott. CSORDÁS (1947) Nemzeti Parkkal foglalkozó tanulmányában az eperfa-telepítést, szeszfőzdét és minél több gyümölcsfa telepítését javasolta. A háború után fokozódott a félszigeten a gyümölcstermelés. Míg 1945 előtt csak köztestermelés folyt, 1959-ben is még nagyon szép gyümölcsösöket találunk itt. A Tihanyi Intéző Bizottságon belül 1964-ben alakult meg a Gyümölcsfavédelmi Akcióbizottság. Napjainkra azonban a gyümölcstermesztés erősen visszaszorult. A nagyobb fürdőhelyek körüli falvakban a kertművelés magas arányú. Ez jellemző Tihanyra is. A kert a legfáradságosabb, de egyben a legjövedelmezőbb ágazat. Tihanyban a termesztett növények: hüvelyesek, káposzta (elsősorban saját részre), tányérbél (napraforgó), bár az olajütők már nem üzemelnek (JANKÓ 1902). A levendulatelepet Bittera Gyula létesítette. Az 1926-ban telepített levendula még sokáig jelentős szerepet tölt be, KOVACSICS és ILA (1988) szerint Tihany a magyar gyógyszeripar egyik legfontosabb gyógynövénytermelő telepe, ahol a levendula mellett gyűszűvirágot, angyalgyökeret, kakukkfüvet és más növényeket is termesztenek. Az Állami Gazdaság megalapítását követően honosítják meg a gyűszűvirág, az izsópfű, az orvosi zsálya, a muskotályzsálya, a macskagyökér, a római kamilla termelését is. A levendulába később mandulafákat is ültettek, és ez akadályozta a művelést. A hatvanas években aztán felhagytak a növény termesztésével. A kertészet fejlesztése a háború után vízhiány miatt nem indult be, egyes vélemények szerint erre alkalmas terület a Belső-tó körüli terület lett volna (4). A tihanyi uradalom és ezen belül a félsziget XVIII-XIX. századi erdőgazdálkodásáról MAGYAR jelentetett meg részletes tanulmányt (1986). Mivel a fának ekkor nem volt komoly piaca, a fakereskedelem csak később, a vasútvonalak megépítésével vált jelentőssé. Tihanyban mintegy 480 hold területen díszlettek erdők a századelőn. Az erdők uralkodó fafajai a csertölgy és a kocsánytalan tölgy voltak. A tölgyesek mellett a félszigeten jelentős mennyiségű cserszömörcés is díszlett a tisztásokon és az erdőszéleken. Az erdőhasznosítás a mellékhasználatokban jelentősebb volt. A fakitermelés mellett jelentkezett a makkoltatás, a fagyöngyszedés, a gubacsgyűjtés, a legeltetés, a cserszömörce vágása és a hamuzsírégetés. A hamuzsírégetés káros hatásáról 1813-as tanúvallomások szolgáltatnak bizonyítékot: az így kipusztított erdők helyén csak 50 év múlva lehetett használható erdőt nevelni. 1786-ban - a szerzetesrendek feloszlatása miatt - az apátság javait is szekularizálták. Az átvétellel járó jövedelem-összeírás és birtokleírás a rendszertelen erdőhasználat következményeit, az erdők túlhasználatát, a túlzott erdei legeltetést is feltárja. A tihanyi apátság 1830-ra jutott el arra a fokra, hogy a fokozatosan saját birtokba vett földek terjedelmét erdőrészek irtásával,