Barczi Attila: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 24. - A Tihanyi-félsziget talajai (Zirc, 2000)

SZAKIRODALMI ÁTTEKINTÉS - A TIHANYI-FÉLSZIGET - A tájhasználat típusai a Tihanyi-félszigeten

Az Észak-Balatoni konzulens csoport adatai szerint (szóbeli közlés) 1994-ben Tihanyra az elvándorlás nem jellemző. A helyzetfelmérő adatok szerint 59 mezőgazdasági vállalkozás, 89 közlekedési és ipari vállalkozás, a szolgáltatói, kereskedelmi és vendéglátói vállalkozások száma 166. Az idegenforgalom elsőbbséget élvez. A tájhasználat típusai a Tihanyi-félszigeten Tihany - régóta tartó művelésének, hasznosításának eredményeképpen - tradicionális termesztőtáj. A Tihanyi-félsziget emberi léptékű szőlői, szántói, kertjei emberkéz formálta alkotások. Mezőgazdaság, erdészet A mezőgazdasági hasznosításhoz adatokat nyújthat a lakosság táplálkozási szokásainak ismerete. A XIX. század végi és XX. század eleji táplálkozásról JANKÓ (1902) tanulmánya ad ismereteket. A legelterjedtebb táplálék a rozsliszt kenyér és a disznóhús. Tihanyban jelentős a juhászat, annak ellenére, hogy a foglalkozás a századfordulóra a Balaton mellett szinte teljesen megszűnik. Ritkán kerül fogyasztásra marhahús. A csirkeállomány jelentős, de főleg ünnepekkor kerül szárnyas az asztalra. A termesztett növények közül említésre méltó a burgonya, a káposzta és a mellékesen termesztett főzeléknövények (borsó, lencse). Az ital a bor, amelyet a szőlőpusztulás után kismértékben a sör, a pálinka vált fel, majd a szőlők megújulásával ismét a bor lesz a fő ital. A gabonatermesztés, szőlőművelés, állattenyésztés mellett kisebb arányban erdőgazdálkodás és nádtermelés is van. Mivel a félsziget fő megélhetési forrása a földművelés volt, a parasztság a XVIII-XIX. században minden eszközt megragadott a szántóterületek bővítésére (MAGYAR 1986). Ez nagy szerepet játszott a félsziget erdeinek század eleji kiirtásában. Az irtásokon a szőlő mellett kapásnövények, köles, zab, rozs termesztése folyt, esetlegesen rétként hasznosultak. A kicsiny, szétszórt, rossz minőségű parcellákon a tihanyiak régimódi, hagyományos paraszti gazdálkodást folytatnak: mindenből egy keveset termelnek, elsősorban saját szükségletre (kenyérgabona, kapásnövény) (4). CHOLNOKY 1928-ban beszámol arról, hogy a filoxéra által elvitt szőlők helyén szántók, krumpliföldek találhatók. Ezekről a helyekről a szél egészen a bazalttufáig lecsupaszíthatja a talajokat. A mezőgazdasági terület a későbbiekben tovább szűkült, a földek termőereje romlott. Tihanyban az 50-es évektől bizonytalan volt a mezőgazdaság jövője, ezért a földművelés vesztett jelentőségéből. Az állatállományban a török idők utáni növekedés, majd a változó gyarapodás-csökkenés figyelhető meg. A XVIII-XIX. században a tihanyi uradalom sertésállománya elsősorban az erdőkben makkolt (MAGYAR 1986). A ritkás erdők a lótenyésztésnek is kedveztek. A közös legelőket elsősorban az uradalmi birkanyájak használták. A Mária Terézia-féle erdőrendtartás szigorította ugyan az erdei legeltetést, így az uradalomban ezen évszázadokban takarmánynövényeket még nem termesztettek, az erdei legeltetés komoly szerepet játszott a félsziget elkopárosodásában. Az állattenyésztést 1896-ban önálló foglalkozásként nem, hanem tisztán a földművelés keretében, s csak a gazdálkodás szükségleteire korlátozva űzték (4). A századforduló után az állatállomány a 2. táblázat szerint alakul. A táblázat adatai szerint az állatállomány jelentős mértékben csökken. A juhtenyésztés a 30-as években elsősorban apátsági kézben van.