Veress Márton: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 23. - Az Északi-Bakony fedett karsztja (Zirc, 1999)
A HEGYSÉG FÖLDTANI, MORFOLÓGIAI JELLEMZÉSE
A HEGYSÉG FÖLDTANI, MORFOLÓGIAI JELLEMZÉSE Az Északi-Bakony áttekintését LÁNG (1958), KORPÁS (1981), PÉCSI (1980), FÜLÖP (1989), JUHÁSZ (1988, 1990) munkáinak felhasználásával készítettük el. Nagyszerkezeti helyzet, természetföldrajzi felosztás A Bakony hegység (magassága 200-710 m közötti) az ÉK-DNy-i csapású Dunántúli-középhegység DNy-i tagja. A Bakony hegység és a körülötte elhelyezkedő alacsonyabb, peremi helyzetű dombsági és hegylábi tájak képezik a Bakonyvidéket (1. ábra). A Dunántúliközéphegység a Rába-szerkezeti-vonal és a Balaton-szerkezeti-vonal között elhelyezkedő nagyszerkezeti egység, amely jelenlegi környezetébe ÉK-i irányú eltolódással a miocén közepére került. A hegységet felépítő - főleg mezozoos karbonátos kőzetek - a Dráva-vonulat folytatásában, a Keleti- és Déli-Alpok közötti térségben képződtek, a Keleti-Alpok kinyíló óceáni ágának déli self zónájában. (A mezozoikumi képződmények az alaphegységet, a kainozoikumi kőzetek a fedőhegységet alkotják.) A középhegység - különösen a Bakony hegység - triász aljzata a mezozoikum során fokozatosan szinklinális jelleget vett fel, amely mára aszimmetrikus szerkezetűre alakult. DK-i szárnyán az idősebb paleozoikumi képződmények, ÉNy-i szárnyán triász és jura, míg tengelyében fiatalabb (kréta és eocén korú) kőzetek bukkannak a felszínre. Ennek megfelelően a rétegek DK-en többnyire ÉNy felé, ÉNyon DK felé dőlnek. (Az ÉNy-i szárny hiányos, miután a Rába-szerkezeti-öv irányába a jelenlegi hegységperemen túli rögök egyre nagyobb mélységbe zökkentek le.) A különböző korú mezozoos kőzetek csapásirányai nagymértékű egyezést mutatnak a hegység csapásirányával. A Bakonyvidéket ÉNy-ról a Kisalföld, DK-ről az Alföld, DNy-ról a Zalai-dombság, ÉKről a Vértes határolják. A Bakony hegységet a K-Ny irányú vetők között kialakult harmadidőszaki Veszprém-Devecseri-árok két részre, az Északi-Bakonyra és a Déli-Bakonyra különíti. Az Északi-Bakonyi a Cuha-völgy két további részre a Magas-Bakonyra és a KeletiBakonyra osztja. A peremvidékeken (Pápai-Bakonyalja, Pannonhalmi-dombság, SúriBakonyalja) az alacsonyabb helyzetű rögöket többnyire hordalékkúpok fedik el, amelyek dombvidékekké, ill. hegylábfelszínekké (glacis) formálódtak. Az Öreg-, vagy Magas-Bakony magasabb helyzetű hegyek és alacsonyabb helyzetű medencék együttese. Keleti részét hegyközi medencék osztják részekre (Sűrű-hegycsoport, Tési-fennsík, illetve ez utóbbitól elkülönülő néhány sasbérccsoport). A karsztos vizsgálatunkba bevont területeket a Magas-Bakony és a Keleti-Bakony térszínei képezik (1. ábra) mintegy 1070 km 2 kiterjedésben. Felépítés A hegységet főleg triász karbonátos kőzetek építik fel, mint a fődolomit (vastagsága 500600 m) és a dachsteini mészkő (vastagsága 300-400 m). A jura mészkövek már kisebb elterjedésben és vastagságban (kb. 250 m) fordulnak elő, közülük legjelentősebb vastagságú a dachsteini típusú liász mészkő. A jura mészkövek kifejlődését gyakran szakítják meg tűzkő betelepülések (réteg vagy gumó formájában). A krétában keletkezett mészkövek az aljzat oszcilláló mozgása miatt nem jelentős vastagságúak és viszonylag kis kiterjedésben fordulnak elő. Ilyen zátonymészkő a requieniás mészkő (30-80 m) és a hippuriteszes mészkő. A kréta mészkövek kifejlődését márgás vagy agyagos összletek (pl. türriliteszes márga, munieriás agyag) szakíthatják meg.
