Veress Márton: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 23. - Az Északi-Bakony fedett karsztja (Zirc, 1999)

A HEGYSÉG FÖLDTANI, MORFOLÓGIAI JELLEMZÉSE

Az alsó-kréta végén, de különösen a felső-krétában a hegység területén szárazulat formálódik, amelyen bauxitok rakódnak le. A középső-eocén nummuliteszes mészkő (Szőci Mészkő) a fedőhegység jellegzetes, viszonylag nagy területen előforduló képződménye. Közepes vastagságú (100-300 m), márgás közbetelepülésekkel megszakított. Gyakran közvetlenül a triász fődolomitra települ, vagy éppen a hegységben foltosán kifejlődő (főleg karsztos csapdákban megőrződött) bauxitot fedi. Az eocén végén és oligocén elején agyagok (pl. foraminiferás agyag) képződtek. A hegységben a negyedidőszaki lepusztulás ellenére még ma is nagy kiterjedésben fordul elő a középső-oligocénben és alsó-miocénben képződött homokos, kavicsos, kovásodott fatörzsmaradványokat tartalmazó és jelentős agyagtartalmú folyóvízi üledék, a Csatkai Kavics Formáció. Vastagsága 50-300 m közötti. A miocén különböző időszakaiban a hegység alacsonyabb külső rögein abráziós kavics keletkezett (abráziós kavicsok korábban is keletkeztek, így pl. az alsó-eocénben). Inkább csak foltokban fordulnak elő miocén korú tengeri (lajtamészkő) és pliocén édesvízi mészkövek (pl. Várpalota környékén). Utóbbiak a hegység hajdani karsztvíz- előbukkanásainál képződtek. A kis vastagságú (néhány m-es) képződmények között említhető a pleisztocén futóhomok (Fenyőfő környéke), édesvízi mészkő és a völgyekben folyóvízi üledék. Kiemelendő a lösz, amely bár nem nagy vastagságban, de igen jelentős kiterjedésben fordul elő a hegységben. Áthalmozott változatai a magasabb térszínek környezetében, a mélyedésekben (völgyek, idősebb felszíni karsztos mélyedések) egyaránt előfordulnak. A közepes magasságú, kisebb kiterjedésű, tagolt térszíneken foltokban található, a tagolatlan, nagy kiterjedésű (Tési-fennsík) vagy alacsonyabb térszíneken (pl. a hegység medencéi) egységes kifejlődésű. A hegység felsorolt képződményei közül a jól karsztosodó kőzetek között említhető a dachsteini mészkő, a dachsteini típusú liász mészkő, a requieniás mészkő és a nummuliteszes mészkő. Ezek elterjedése kijelöli a hegységben azokat a területeket, ahol felszíni karsztosodás játszódhat le. Fiatalabb jura mészköveken felszíni karsztosodás lényegében nem megy végbe. Dolomiton ugyancsak hiányozhat, illetve sajátságosan, e munka kereteiben nem részletezendő módon játszódik le. Üregesedés viszont mindkét kőzetben jellemző, így, ha a karsztosodás egészét tekintjük, akkor ezen utóbbi kőzetek elterjedését is figyelembe kell venni a lehatárolásnál. Megemlítendő, hogy a karbonátos kőzetekbe betelepült márgás és agyagos kőzetek nemcsak az üregesedést módosíthatják (pl. karsztvízemeletek alakulnak ki, és ezáltal az üregesedés egyidejűleg több szintben fejlődhet ki), hanem a lepusztulás következtében jelentős felszíni kibúvásaik is lehetnek. E kibúvási helyeken a felszíni karsztosodás ugyancsak elmarad. A karbonátos kőzeteket fedő, de nem karsztosodó kőzetek sorában kettőt kell külön kiemelni, a Csatkai Kavics Formáció anyagát és a löszt. Az előbbi üledék lényegében vízzáró, ezért ezen térszínek vize a határoló karbonátos térszínekre kerül és így megnövekszik a karsztba jutott víz mennyisége (vagy a víz kijut a hegységből). Ezen fedőüledékek alatt legfeljebb eltemetett karsztok alakulhattak ki. Ahol viszont a mészkőre lösz települ, e kőzet vízvezetése következtében fejlődnek ki a hegység rejtett karsztjai.