Budai Tamás, Csillag Gábor: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 22. - A Balaton-felvidék középső részének földtana (Zirc, 1998)

ZÁNKA ÉS A PÉCSELYI-MEDENCE KÖZÖTTI TERÜLET - REGIONÁLIS FÖLDTAN, RÉTEGTAN - Neogén üledékciklus

a szarmata mészkő válik észak felé - az alaphegység irányában - egyre kavicsosabbá, majd a Pántlikamajornál és a Cinege-domb oldalában abráziós kavics települ a Megyehegyi Dolomitra (BENCE-BUDAI 1987, Fig. 2.). Figyelembe véve a szarmata képződmények általános déli irányú, 5-10°-os nagyságú dőlését, a kavics a biogén mészkő feküjében települ. Látszólagos fedő helyzete a durvamészkőhöz képest magasabb orográfiai helyzetéből adódik (BENCE-BUDAI 1987, p. 251). A Cinege-domb környékén előforduló dolomit anyagú kavicsot CSILLAG (1979, p. 38) is a szarmatához sorolta és elterjedéséből arra következtetett, hogy a domb félszigetként emelkedhetett ki a szarmata tengerből. Az abráziós kavicsot az annál nagyobb felszíni elterjedésű és vastagabb kavicsos mészkő váltja fel az alaphegységtől a medence belseje felé. A mészkőben lévő kavicsok mérete az egykori parttól távolodva csökken, osztályozottsága javul. Koptatottságuk változó, általában 2-3-as, de szögletes darabok is előfordulnak. A kavics gyakran oligomikt összetételű, egyes területeken pedig az alaphegységtől eltérő anyagú (utóbbi jelenség az abráziós kavicsnál sehol sem volt tapasztalható). A Sági-erdőben például a Megyehegyi Dolomitra települő szarmata mészkő kavicsai iszkahegyi mészkő anyagúak. A kevert- és a fekütől való idegen jelleg azzal magyarázható, hogy a kavicsok lineárisan is szállítódtak az egykori part mentén, a szállító közeg partmenti áramlás lehetett (BENCE-BUDAI 1987, p. 252). Áramló közegre utal a balatonakaii diáktáborok melletti egykori mélyút bevágása is, ahol ferderétegzett mészhomokkőre lényeges szögeltéréssel települ a kavicsos mészkő (I. tábla 2. kép). A szarmata medence peremétől távolodva a kavicsos mészkövet fokozatosan váltja fel a közönséges durvamészkő. A többnyire lazán cementált, biogén kalkarenit ősmaradványegyüttesére a nagy egyedszám és kis fajszám jellemző (SCHRÉTER in LÓCZY 1913, pp. 260-264, valamint KÓKAY 1981): - Bivalvia: Cardium vindobonense, Irus gregarius, Ervilia dissita, Mactra vitaliana. - Gastropoda: Cerithium rubiginosum, Pirenella picta mitralis, P. disjuncta, P. nodosoplicata, Dorsanum duplication, Gibbula picta, Calliostoma poppelacki, C. anceps. Pannóniai Csoport Kállai és Diási Formáció A szarmata összletre és az alaphegységre üledékhézaggal felső-pannóniai képződmények települnek. Vidékünkön a törmelékes pannóniai üledék nagyrészt lepusztult a negyedkor folyamán, és csak néhány foltban maradt meg denudációs árnyékokban. A triász vonulat déli lejtőin a lösz alól, míg a völgyek torkolatánál a szétterülő hordalékkúpok alól bukkan ki néhol a homok, a kavicsos homok vagy a homokkő. Ujabban a pannóniai abráziós törmelékeket önálló egységként, Diási Formáció néven különítettük el a Kállai Formációtól (BUDAI-KOLOSZÁR 1990), ahová azokat korábban sorolták. A két kifejlődés nemcsak genetikai, hanem litológiai szempontból is különbözik egymástól. Amíg a Diási Formáció abráziós kavicsa mindig helyi és az alaphegységet alkotó kőzet függvényében változó anyagú, addig a strandkavics fáciesű Kállai Formációt a fekü anyagától függetlenül mindenhol monomikt, érett, kvarcit anyagú kavics, homok, illetve homokkő alkotja. Utóbbi képződmény területünkön egyedül a Balázs-tetőtől DNyra lévő szőlőben található, ahol néhány tízméteres területen hatalmas tömböket alkot az a kovás kötőanyagú, kavicsos homokkő, amely a Káli-medence kőtengereinek jellegzetes kifejlődése.