Dietzel Gyula: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 21. - A Bakony nappali lepkéi. (45 színes fotóval) (Zirc, 1997)

A fajok részletes jellemzése

meg. 1995 júliusában a Hajagokból újra előkerült (leg.:Dietzel), a hárskúti Kő-szorosban W. Baltruweit az ab. semijole eltérést gyűjtötte. Rögzített bakonyi lelőhelye: 25 (11.térkép) 1 a, b, c 25 a, c 57 D 69 a, b, c 85 2b 35 58 74 a, b 86 4b,c 37 60 79 87 5a,b,c,d 42 c 67 80 88 11 b 57 a, b, c 68 82 89 41. Apatura ilia (DENIS et SCHIFTERMÜLLER, 1775) Kis színjátszólepke (43. kép) A Palearktikumban az Ibériai-félszigettől Japánig elterjedt faj, többközpontú, mezohigrofil, lomberdei faunakomponens. A Bakony egész területén megtalálható, de sehol sem gyakori, s évrdl-évre gyérülnek állományai. Meleg- és nedvességigénye az eldző fajhoz képest nagyobb, a hegység 500 méter feletti régióiban már általában hiányzik vagy ritka. Repülése június utolsó napjaiban kezdődik, a rajzás tetdzése csak néhány napig tart. Augusztusban már csak hűvös, szeles júliust követően láthatók teljesen lerepült nőstényei. Sok helyen együtt repül az im-szel, élőhelyüket és tartózkodási területüket megosztják. így például a kislődi Csalános-völgyben a mélyebben fekvd útszakaszokon az ilia, fentebb, a nedvességben szegényebb völgyszakaszokon az iris repül. A Bakonyban egynemzedékű faj, második generációja csak hazánk déli területein fejlődhet ki. Meglepd módon 1995 július végén hárskúti családi házam kertjében szomorúfűzön kifejlett hernyóját találtam. Néhány napi táplálkozás után bebábozódott, s augusztus 13-án egy kisméretű hím példánya kelt ki. A Bakonyban ez a második nemzedékre utald adat — tekintetbe véve a Hárskúti-fennsík zord időjárását — megmagyarázhatatlan. Melegigénye megmutatkozik a Balaton-felvidéken is, ahol több helyen előfordul, míg az iris-ről kevés az adat. Ugyanazon környezeti ártalmaktól szenved mint az iris. A patakpartok meliorációs munkálatai során — gyakran enélkül is — kivágott nagymennyiségű fűzállomány életterének számottevő csökkenését okozta (Bánd: Aranyos-patak ártere). A mezőgazdaság nem tudja a néhány négyzetméter megszerzett terület földmunkáit egyidőben végezni a már meglévő szántóterületekével. A kiegyenesített patakpart — az otthagyott száradd füzekkel — elgazosodik, művelésével rövidesen felhagynak. Az eredeti állapot már nem áll vissza, magaskdrós társulás alakul ki rajta. Az árterület persze zsugorodik, itt-ott szikesedésre emlékeztetájelek is mutatkoznak. Miután az erddgazdálkodás az ilia másik fontos tápnövényét, a rezgőnyárat (Populus tremula) sem tartja értékelhető fafajnak, azok száma a lomberdőkben egyre csökken, s ez megint az ilia gyérüléséhez vezet. A fent említett patakszabályozás eléggé kiterjedt gyakorlattá vált, a Bakony számos területén láthatunk ilyen irányú munkálatokat. Ezzel együtt tanúi lehetünk több végveszélybe került boglárkalepke és nagy tarkalepke fajunk kipusztulásának is. Ha természetvédelmi szerveink ennek a barbár és közgazdaságilag megmagyarázhatatlan gyakorlatnak nem vetnek véget, a szomorú folyamat rövidesen túl lesz a kritikus ponton, s nem lesz mit védeni! Be kell látnunk, hogy a veszélyeztetett fajok élőhelyeinek védelme fontosabb a faj egyes példányainak védetté nyilvánításánál. 1982-óta védelem alatt áll! Bakonyi státusza: 3. A bakonyi íVia-populációt alapvetően a vörösesibolyán irizáló varietas, a clytie adja. A törzsalakot képviseld ilia ilia (DENIS et SCHIFFERMÜLLER, 1775) csak a hetvenes évek közepe után jelentkezett először (DIETZEL 1979, 1985). Számarányuk azóta lassan közelít