Dietzel Gyula: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 21. - A Bakony nappali lepkéi. (45 színes fotóval) (Zirc, 1997)

A fajok részletes jellemzése

Ennek fordítottja, tehát a gyengébb croceoid-jelleg az erate hím és a nőstény croceus kopulá­cióiból szármázd egyedeken gyakoribb. A Földközi-tenger partvidékérdi északra vándorló példányok május közepén láthatók elő­ször a Bakonyban, majd számuk folyamatosan nd, s július közepén már az itt kifejlődött elsd nemzedék repül. Ettől kezdve generációi szinte elkülöníthetetlenek, állandó, csúcsszezonon belüli mozgásuk, az eltérd időszakban kelt egyedek oda-vissza vándorlása egybemossa a nyárvége és az ősz nemzedékeit. A tél közeledtével a legkésőbben visszavonuld Colias-ïa], ha az időjárás kedvezd, még novemberben is láthatd. Nem védett. Bakonyi státusza: vándorfaj, minősítése szükségtelen. A Párizs környéki nevezéktani törzsalak csak jelképes, mivel egész Europa területén egy­séges populációja van. 17. Colias chrysotheme (ESPER, 1777) Dolomit-kéneslepke (9. kép) Dél-szibériai, (ponto-kaszpi) mezoxerofil faunakomponens, amely elterjedésének nyugati határát Burgenlandban, a Fertd-tó nyugati partjánál éri el, de egyes példányokról a Bécsi-me­dence kutatói is hírt adtak (ssp. praealpina KOVÁCS). A Bakony több pontjáról előkerült, helyenként igen száraz, vékony talajtakarón kialakult növényzethez és klímaviszonyokhoz kapcsolódva (Haj m ás kér-Öskü-Várpalota térsége). Másutt — Kab-hegy, Márké, Veszprém — már kissé dúsabb vegetáció és nedvesebb, több csapadékkal öntözött élőhelyi körülmények között tenyészik. 1993 júniusának első napjaiban egy lerepült nősténye már feljutott a Hárskúti-fennsík déli peremére (Gyöngyös, parlagföl­dek). Legjelentősebb populációi a Várpalotai-fennsík nagy kiterjedésű, kopár — rendszeresen legeltetett — dolomitaljzatú rétjein élnek, a többi élőhelyén kisebb példányszámban találha­tó. A Hajmáskértdl egészen a Szentgáli-hegyekig húzódd, nyugatra mindinkább szűküld sztyeppréteken állományai egymástól többé-kevésbé elszigetelődnek, a köztes területeken vagy hiányoznak, vagy csak kóbor példányaival találkozunk. A veszprémi Csatár-hegytől Márkóig valamivel gyakoribb. Az Északi-Bakony peremvonulatáig még felhúzódik, de a Ha­jagok tömbjétől északra már nincs meg, holott például teljesen hasonló habitatjait megtalál­hatjuk Csehbánya környékén is. A Szentgáli-hegyek déli oldalain is csak egyes években buk­kan fel, s akkor is csak igen alacsony példányszámban. 1979 dta itt erősen megritkult, 1983 óta pedig nincs adatunk róla. Leágazott és kissé elszigetelődött népessége él a Kab-hegy déli lejtőjének egyes pontjain, de itt sem gyakori. 1992 áprilisában az Edvárd-hegy környékén nem volt ritka — ez az adat a térképen a Kab-hegy vonzáskörzetben szerepel —-, de érdekes módon populációinak száma keleti irányban lecsökkent, holott a körülmények nem külön­böztek. A Veszprém környéki népességgel való keveredésének itt valamilyen ismeretlen té­nyező gátat vet. A Kab-hegy chrysotheme-pop\x\ác\ó]a gyengén, de egységesen és felismerhe­tően eltér a Veszprém-Devecseri-árok mentén éld chrysotheme-tő\. Mérete nagyobb, alapszí­ne élénkebb, tüzesebb sárga, ez a bizonyos mértékben fennálló környezeti különbségekre ve­zethető vissza. A Kab-hegyen találtam azt a júniusi nemzedéket, amely korábban nem volt ismert az iro­dalomban. Mint megtudtam, más Bakony-kutatdk is a jól bevált IV-V, VII-VIII. és IX-X. ha­vi rajzásidőszak alapján keresték a fajt. Bár olykor meglepő kulminációs zavarokat észleltek, a gyakorlat maradt, s a mintegy 8-9 hetes rajzáskiesést fakultatív diapauzának tudták be. A kab-hegyi régid rendszeres kutatása oldotta meg a kérdést. Itt ugyanis június 20. körül telje­sen friss chrysotheme-ket találtam, amelyek már nem lehettek a május elsd dekádjában elraj-

Next

/
Oldalképek
Tartalom