Dietzel Gyula: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 21. - A Bakony nappali lepkéi. (45 színes fotóval) (Zirc, 1997)

A fajok részletes jellemzése

15. nem: Plebeius KLUK, 1780 Fémfoltos boglárkák A korábban Lycaeides név alatt szereplőkét további hazai faj, a legújabb és megalapozottan egyszerűsítésre törekvő generikus összevonás szerint a régebben felállított Plebeius-genus alá tartozik (idas L., argyrognomon BGSTR.) 110. Plebeius argus (LLNNAEUS, 1758) Ezüstös boglárka (syn.: aegon DEN. et SCHIFF., argyrotoxus BGSTR.) Transzpalearktikus elterjedésű, igen széles ökológiai tűréshatárok között éld faj, melynek több elterjedési centruma van. Még a Japán-szigeteken is él izolált alfaja (ssp. micmrgus BUTLER, ssp. pseudaegon BUTLER). Magyarországon, így a Bakonyban is a legközönségesebb boglárkalepke faj. Nyáreleji nemzedéke helyenként tömegesen repül. A nyílt réteket és a rövidfüvű legelőket kedveli, az erdők zártabb tisztásain csak elkóborolt egyedei repkednek. Házikertekben is megjelenik és állati ürüléken olykor százával szívogat, csakúgy, mint száraz időszakban a nedves talajfoltokon. Gazdaságilag közömbös. Tavaszi-nyáreleji nemzedéke már májusban megjelenik, egyedszáma június elejétől fokozatosan csökken. A kisebb méretű július-augusztusi generáció rajzásideje rövidebb. 1991 hosszú, meleg őszén, októberben elenyésző számban repültek friss példányai. Ezt a jelenséget a Bakonyban eddig még nem figyeltem meg. Nem védett faj és a Vörös Könyv sem említi. Bakonyi státusza: 5. A nevezéktani törzsalak Dél-Svédországban repül. A hazai irodalom szerint (SZABÓ, 1956; GOZMÁNY, 1968) a nálunk előforduld argus az aegon alfajhoz tartozik. Meg kell jegyeznem, hogy a gyűjteményemben található európai anyaggal összehasonlítva a bakonyi népességet, olyan egységes morfológiai elkülönítésre alkalmas jegyeket nem találtam, ami ezt az alfaji besorolást alátámasztaná. Érdemlegesebb differenciáltságot csak az észak-eurdpai és a mediterrán, valamint az alpesi populációknál tudtam felfedezni. Ezek kellően periférikusak ahhoz, hogy alfajként leválaszthatók legyenek a közép-európai állománytól (pl. aegidion MEISNER, corsicus BELLIER, hypochionalpina VERITY stb.). A faji bélyegek olyan tág skálán mozognak — főleg a fonák alapszínét és rajzolatelemeit nézve —, hogy a bakonyi példányok közül csaknem bármelyik európai alfaj azonos számarányú fenokopiáját kimutathatjuk. Eltérései között a Bakonyban néhány kevert gynandromorf és extrém fonákelváltozású egyedét találtuk, ezek az alakok még leíratlanok. — Plebeius sephyrus (FRIVALDSZKY, 1835) Zefir boglárka (syn.: pylaon F-W.) Pontusi mediterrán faj, amelynek még specifikus helyzete sem tisztázott, de ennek jelen munka nem szükséges, hogy eleget tegyen. A fajjal újabban BÁLINT (1989, 1991a) foglalkozik mélyebben. Hazánkban hosszú ideig csak fdti lelőhelyéről tudtunk, de az újabb kutatások során több Pest környéki lelőhelye is ismertté vált. A Bakonyban még senki nem fogta, de amíg az ál latföldrajzi lag behatárolt terület teljes feltárása be nem fejeződött, lokális tenyészésének lehetőségét kizárni nem lehet. Védett faj. 111. Plebeius idas (LINNAEUS, 1761) Fémpettyes boglárka (syn.: argus SCHIFF., leodorus ESR, amphion F, argyrognomon BGSTR.) Többközpontú, holopalearktikus faj, amelynek keleti irányú elterjedése egyre szakadozottabb és nem is kellően pontosított. Jelenlétét a Kárpát-medencében többen megkérdőjelezik (RONKAY, BÁLINT, 1985 ex verb.). A szelektált példányok alapján kétnemzedékűfaj, a gyűjtési adatok május-júniusi, valamint július-augusztusi rajzásidőket takarnak.