Dietzel Gyula: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 21. - A Bakony nappali lepkéi. (45 színes fotóval) (Zirc, 1997)
A fajok részletes jellemzése
Az alfajt az irodalomba Maeulinea xerophila ssp. maxentius ssp. nova elnevezéssel kívánom bevezetni. Az új alfaj leírása Holotípus: 18 vizsgált példány alapján kijelölve, a lehető legszokványosabb átlagkép figyelembevétele mellett. Adatai: hím /dï, Lelőhelye: Hárskút, Max-völgy, 1988. június 17. Tengerszint feletti magasság: 440 m. Leírása: alapszíne sötétebb középkék, amely ráeső fényben is alig fénylik. A szegély feketésbarna, a szárnycsúcsnál 1,2 mm, hátrább 1 mm, majd 0,8 mm-re vékonyodik. A szárnyrojt piszkosfehér, az erezet belefut a rojtozatba. Tdtöl az apexig 20 mm. A sejtet alig 2 mm-es vékony fekete vonal zárja. Fonákjának alapszíne barnásszürke, az elsd szárny tövén kisebb mértékben, a hátsón kiterjedtebben kék behintés látható, amely gyengén csillog és közte szórt fekete pikkelyek is láthatók. A boglárkarajzolat a postdiscalis zónában mindig teljes, az 5. szemfolt húzódott legmélyebben a td felé. A 6. és 7. mindig megvan, ellentétben több bükki példánnyal, ahol ez az „ikerfolt" gyakran hiányzik vagy szimpla. A 4. ocella a 6-kal és a 7-kel egy egyenes vonallal összeköthető. A fekete szemfoltok élesek, a piszkosfehér gy ürü jól kivehető. A típuson nem, de számos példányon 2 sejtközi folt is jelentkezik. A hátsd szárnyon 6 gyűrűs szemfolt — erds hurokkal — alkotja a postdiscalis ocellarendszert, itt a 7. és a 8. összefolyva maradt a hurok ívén kívül. A submarginalis ikerfoltok sora már halványabb, barna színével kevésbé emelkedik ki az alapszínből. Az érvégződések a fonákon is jól láthatóan, pamacsszerűen bontják meg a rojtot, amelynek színe itt sötétebb mint a szárnyfelszínen. Allot í pus: 14 vizsgált példány alapján kijelölve, hasonlóan a hímnél alkalmazott módszer szerint. Adatai: Ç , lelőhelye: Hárskút, Borzás-hegy, 1988. június 27. Tengerszint feletti magasság: 560 m. Leírása: a nőstény szárnymérete tőtől az apexig: 20 mm. Alapszíne feketésbarna, amely a teljes szárnyfelület közel 3/4 részét takarja. A kék szín, amely gyengén csillogó sötét — sötétebb, de élénkebb a híménél —, a hátsó szárnyakon a tötérre mintegy 1/4 részben szorul. Az elsd szárnyon kijjebb húzódik, egészen a postdiscalis foltsorig, viszont a costa-tól egy gyengén fénylő, kopottszürke, mintegy 2 mm-es sáv tartja távol. A sejtzáró vonalka éles, erőteljes, fekete színével még akkor is érvényesül, ha a feketésbarna szín eléri, vagy rajta túlnyúlik (paratípusok egyes példányain). A foltsor elemei vízszintesen nyújtottak, tónusuk a sejtzáró vonalkáéhoz közelít és mind a kék színből, mind a feketésbarna alapszínből kiemelkednek. Fonákon lefutásának íve szűkebb, mint a hímé, a hátsd szárnyon viszont ennek mértéke azonos. A fonák alapszínében melegebb barna érvényesül, a lőtéri kék behintés alig látható, a paratípusok némelyikén hiányzik. A szárnyfelszínen a kék középtér sohasem teszi teljesen szabaddá a postdiscalis foltsort, csak a 4. és 5. egységét fonja ritkán körül a kék mezd. Legjellemzőbb a kívül feketésbarna, belül kék határoltság, ahol a foltsor képez határvonalat. A szárnyrojt viszont keskenyebb, mint a hímen, színe sötétebb, így az érvégződések döntd többségükben nem érvényesülnek. A típusok és a 12 paratípus saját gyűjtéseimből származnak, jelenleg magángyűjteményemben állnak rendelkezésre. Paratípusok adatai: 4 kijelölt hím és 8 nőstény példány.
