Dietzel Gyula: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 21. - A Bakony nappali lepkéi. (45 színes fotóval) (Zirc, 1997)

A fajok részletes jellemzése

hatatlan a preferenciáit tápnövényigény, akkor a bükki tolistus a rebeli alfaja lenne, amit viszont Fruhstorfer, mint balkáni alcon rasszt írt le, tehát a rebeli subspecieseként nem alkalmazható. Ugyanígy nem lehet a xerophila alfaja sem, mert bár Berger sem önálló fajként írta le a xerophila-t, de legalább a rebeli-h.cz kapcsolta. A curiosa és a xerophila azonosságát BÁLINT (1991a) állapítja meg, de mint fentebb utaltam rá, Varga ugyanezt teszi a curiosa-tolistus viszonyában is. Varga vizsgálata szerint a xerophila és a rebeli az ivarszerv felépítésében távol áll egymástól, Berger rebeli ssp. xerophila elmélete tehát téves. Összegezve, a bükki xerophila subspecifikusan leíratlan, mivel a Kódex szabályzata értelmében, itt sem a tolistus, sem a curiosa nem menthető át, mint a xerophila bükki alfaja. A bükki xerophila kérdés tehát nyitott, s nem segít a bakonyi populácid alfaji kérdésének megoldásában, még akkor sem, ha a curiosa-t szubjektív kddexértelmezés esetén érvényesnek hoznánk ki — a tolistus, mint a/ow-rassz eleve elesik —, mert a bakonyi xerophila a curiosa-tó\ is eltér. FAZEKAS (1978), a Keleti-Mecsek nagy lepkéit tárgyaló munkájában szintén kitér a rebeli-alcon problémájára. 12 kárpát-medencei alcon-a\ak hím aedoeagus-preparátumát mutatja be — sajnos nem azonos nézetben — és megállapítja, hogy a csoportszelekcid a genitalia (ivarszervi) vizsgálatokra alapozva nem megbízható. Grafikáiból azonban mégis kitűnik, hogy a jósvafdi alcon(?) — amely azonos a bükki „curiosa-\a\" — aedoeagusa meglehetősen eltér a Cuha-völgy populációjának adott ivarszerv-elemétől. FAZEKAS (1978) érintőlegesen, VARGA (1961) nyomatékosan arra utal, hogy a rebeli tényleges hazai előfordulásának bizonyítását célzd, átfogd revíziós kutatások elkezdése nagyon is időszerű. Ezért alaposan tanulmányozni kell mindkét faj areájában az összes megjelenési formát, közben nem megfeledkezve minden ismert ökológiai különbségről, a fenológiai és etológiai megfigyelési adatokról és a Maculinea-nemxe, jellemző, olykor szelekciós jelentőséggel bíró mirmekofiliáról sem! Ennek szükségességét indokolja több nagy, európai vonatkozású összefoglaló munka is, amelyek rendszeresen felhívták a figyelmet a földrészen tapasztalható habituskép kettősségére, s arra, hogy nem tartható tovább sem a rebeli, sem a xerophila alfaji alárendeltsége. Jé példa erre BUSTILLO-RUBIO (1974) állásfoglalása is, az Ibériai-félsziget Rhopalocera faunájárél szóld ismertetésben. Munkájukban alfajként az alcon alá rendelik a rebeli-t, megjegyezve, hogy a dombvidék (Valdevellano, Teruel) izolált alfaja ettől eltér. Képanyagukban az ssp.(?!) rebeli-t közlik, amely a stájer törzsalaktél eltér szürkésebb és kékebb tőterévei. Ugyancsak ssp.(!) rebeli-t említ HENRIKSEN (1982) is a skandináv nappali lepke fauna egyébként kiváló ismertetőjében, mint az alcon képviseletében ott tenyésző alfajt. Két, európai viszonylatban ennyire periférikus populáció nem lehet alfajilag azonos, legkevésbé a Lycaeniade-knéà. FORSTER (1955) viszont önálló fajként tárgyalja a rebeli-t, amelynek törzsalakja alpin faunakomponens, ami bizonyosan igaz ismertetett ökológiai viszonyaival együtt. Az ssp.(!) xerophila földrajzi elterjedésének kérdésében viszont Forster álláspontja messze meghaladta a korszak lepidopteroldgiai irányzatát és a xerophila-t, még subspeciesként ugyan, de középeurópai montán és szubmontán elemnek tartja. Mintegy megelőlegezte BÁLINT (1989) vizsgálatainak konklúzióját, aki revíziós munkájában a xerophila-t szárazréti, G. cruciata-n táplákozó a/con-ökorassznak minősítette, s szerinte a zavarokat az okozta, hogy azt az irodalomba mint rebeli-rasszt vezették be. Álláspontját — miszerint Berger itt tévedett — megértem, de ez nem változtat azon, hogy a prioritásjog szerint mégis csak rebeli-a\ïà\. Abban viszont Bálintnak igazat kell adnom, hogy — bár ezt így nem jelenti ki — a xerophila önálló fajjá mind-