Dietzel Gyula: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 21. - A Bakony nappali lepkéi. (45 színes fotóval) (Zirc, 1997)
A fajok részletes jellemzése
102. Philotes vicrama (MOORE, 1865) Kisszemes boglárka (syn.: baton BGSTR., schiffermülleri HEMM.) Areája a legutóbbi kutatások nyomán bizonytalanná vált, ugyanis felmerült a vicrama közép-európai honosságának kérdése. BÁLINT (1989) a boglárkalepkéket érintő revíziós munkájában — s itt Kudrna szisztematikai elemzéseire hivatkozik — közli azt a friss nézetet, miszerint a vicrama belsd-ázsiai, magashegységi faj, s a hazai vicrama-nak tartott taxonnal nem azonos. így a Kárpát-medencében is repüld rassz, az ssp. schiffermülleri (HEMMING 1929) a prioritás elvének alapján önálló faji rangra emelkedhet. Bálint említett közleményében a részletes elemzésre nem tér ki, mindössze annyit említ, hogy az ázsiai vicrama higrofil éldhelyi igényeket támaszt és a magashegységek lakéja. Az nem vitatható, hogy a hazai vicrama (?) a délies kitettségű, xerotherm és fdleg mészkő vagy dolomit alapú sztyepprétek jellegzetes boglárkafaja. Egy bizonyos pontig osztom nézetét, mert ezek valéban nagy ökológiai különbségek, így a vicrama bakonyi honossága valóban megkérdőjelezhető. Csakhogy az ilyen geográfiai-, klíma- és egyéb élőhelyi eltérések számos más faj esetén is fennállnak. Az ilyen ökológiailag eltérő biotópviszonyok még önmagukban nem elegendőek a kérdés kategorikus lezárásához. Abban és annyira azonban igazat kell adnom Bálintnak, hogy a kérdés felvetése megalapozott, és a nomenklatúrái „fajváltás" valóban előrevetíti árnyékát. Nem hagyhatom figyelmen kívül azt a nézetemet sem — miután az egész vicrama-batonschiffermülleri kérdést érinti —, hogy a nyugat-európai baton és a vicrama átfedési zdnájának — ami Csehország és Ausztria területére esik — populációiban zavar mutatkozik. FAZEKAS (1978) genitalia vizsgálataiban ugyan nincs okom kételkedni, de eredményeit nem tartom döntd érvnek. A mérlegelésnél fontos az ivarszervi vizsgálat, de itt inkább hajlok arra, hogy hazai populációnk, a baton egy bizonyos fokig anatómiai jegyeiben is eltérő hegy- és dombvidéki alfaja. Moore 1865-ben Kumawurbdl leírt (Északnyugat-India) vicrama-jával nem volt alkalmam összevetni Európa baton és vicrama egyedeit, de úgy vélem, hogy a baton egy közép- és nyugatpalearktikus faunaelem, amely ökológiai valenciája révén Belső-Ázsiáig terjedd areával rendelkezik. Az eddig mellőzött átfedési zóna állományainak vizsgálatát pedig továbbra is kulcskérdésnek ítélem, amit az igen nagy számban gyűjthető közép-dunántúli, változékony habitusú alakok és a £>a/on-fenokopiák is igazolnak. A hazai populációt, így természetesen a bakonyit is — ismerve Kudrna nem egyszer végletekbe bocsátkozd szisztematikai publikációit — egyénidre feltételesen, a vicrama fajjal hozom konspecifikus kapcsolatba. A faj nemzedéki helyzetét sem tartottam tisztázottnak, így közel egy évtizeden keresztül súlyt helyeztem a rajzáskezdetek és -tartamok pontos megfigyelésére és rögzítésére. A július végi és az augusztusi nemzedékkel nem volt probléma. Azt viszont kétségbe vontam, hogy a június elején repüld friss imágók az április közepén már repüld tavaszi nemzedék kései egyedei, s így az első generáció rajzása július elejéig tartana. A rendszeres megfigyelések végül is azt a megállapítást eredményezték, hogy a vicramanak a Bakonyban három nemzedéke fejlődik ki: egy tavaszi (IV-V), egy nyár eleji (VI-VII) és egy nyár végi, amely kedvező időben július utolsó napjaiban már megjelenhet és nőstényeit egészen szeptember elejéig láthatjuk. 1991 október közepén egyetlen, igen kisméretű hímjét találtam Márkon, de ennek nincs jelentősége, mert abban az évben több nappali lepke fajt becsapott az idősebb hölgyek meleg, hosszú nyara. A fakultatív diapauza ugyan okozhat egy nagyon gyenge összemosódást, de a három nemzedék elkülönítése semmi gondot nem okoz. Nem védett. Bakonyi státusza: 5.
