Dietzel Gyula: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 21. - A Bakony nappali lepkéi. (45 színes fotóval) (Zirc, 1997)
A fajok részletes jellemzése
A Bakonyban szinte mindenütt előfordul, néhol — alacsonyabb példányszámban — mérsékelten nedves, hűvös élőhelyeken is (Hárskút: Borzás-hegy, Max-völgy). A száraz, napsütötte sziklagyepek felett egyes években gyakori, sdt 1988 június elején Márkó környékén közönséges volt. Ez a gradáció teremtette meg — a nagy számok törvénye alapján — egy végletesen elváltozott, még leíratlan aberrációját is. Hím példányán a fonák teljes felületének rajzolatát csak a szegélyelemek adják. A többi, az úgynevezett „boglárkarajzolat" teljesen hiányzik (ab. dahlstroemi DIETZEL). Szubspecifikus helyzete bizonytalan, eddig az ssp. schiffermülleri (HEMMING) alfajjal azonosítottuk. Rögzített bakonyi lelőhelye: 23 (32. térkép) 1 a, b, c 5 b, c 13 a, b 25 c, g, f 48 86 2 c 6b,c 18 42 a 56 96 3 a, b 9 22 a 44 74 a, b 97 a 4 a, b, c 11 a, b 24 a 45 82 12. nem: I o 1 a n a BETHUNE-BAKER, 1914 Dudafürt boglárkák (javasolt elnevezés) 103. Iolana iolas (OCHSENHELMER, 1816) Magyar boglárka (29. kép) Fokozottan melegkedveld, mediterrán faunaelem, amelyet Koy T. gyűjtései nyomán, hazai példány alapján, a Budai-hegyekből írtak le. A tárgyalt faunaterületen csak a Balaton-felvidék néhány pontjáról került eld. Tenyészhelyein is igen ritka, csak egyes években repült nagy számban, amikor a fejlődési alakokat a klímaviszonyok kevésbé tizedelték meg (1962, 1971, 1976, 1988). KOVÁCS (1953, 1956) faunajegyzéke említi először a Bakonyból (Csopak), ahol néhányszor eredménytelenül kerestem a fajt. Egykori adata feltehetően Nóvák gyűjtéséből származik. 1962 nyarán a balatonarácsi Tamás-hegyen, a karsztbokorerdd zónájában találtam meg a iolas-t, ahol akkor még kifejezetten gyakori volt. A hegy dudafürt bokrai (Colutea arborescens) meglehetősen elszórtak, 5-6-nál több nem tenyészik egy csoportban. Ez az állomány azóta is fenntartja a fajt, amely azonban az utóbbi fél évtized során alaposan megritkult. Csupán a legkedvezőbb időjárási feltételek mellett repül néhány példánya. Itt kell megemlítenem, hogy nem egészen állja meg a helyét az a régi etológiai álláspont, miszerint csak a „legforróbb déli érákban repül" (GAÁL, 1948). Az igaz, hogy csak kifogástalan időben aktív, de repülését 11 óra tájban abbahagyja, s csak 15 óra körül kezdi ismét féktelen száguldozását. A Tamás-hegyen már magasra húzódott a hétvégi házakkal beépített, parcellázott övezet, így néhány dudafürt cserje már elkerített magánterületen található. Az a sajátos felfogás, ami sok kiskerttulajdonosnál tapasztalható — a cserje, a bokor, néha a fa is útjában van a gazdának — rövidesen véget vet a privát Colutea-k életének. A magasabb régiók dudafürtjei a keleti letörésnél elbozdtosodott kőris és cserszömörce között tenyésznek, magasra nyúlva keresik a fényt, lombozatuk gyér, virágzatuk is alig van. Itt a iolas nem igazán talál virágzatban dús, viruló bokrokat. Módom volt megfigyelni, hogy elsősorban azokat a cserjéket látogatja, amelyeken egyidejűleg van bimbó, feslő virág, és friss, még fejletlen termés. Az a mintegy másfél tucat terebélyes és életerős cserje, ami a fajt fenntartja, végveszélyben van. Ezek néhánya a vízmű védterületén díszlik, védelmük azonnali intézkedéssel megoldható lenne. A többi cserje legnagyobb része megítélésem szerint menthetetlen. A vászolyi Öreg-hegy iolas populációjának feltehetően egyik utolsó példányát fogták meg a '80-as évek végén. Azóta sem került elő, bizonyosra vehető, hogy itteni népessége kihalt (KÁLLÓ-SIMONYI-SZÉCSÉNYI, 1988). Ez idő szerint a Tamás-hegyi az utolsó, még olyan erősségű népesség, amely a faj fennmaradását biztosíthatná.
