Dietzel Gyula: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 21. - A Bakony nappali lepkéi. (45 színes fotóval) (Zirc, 1997)

A fajok részletes jellemzése

89. Lycaena virgaureae (LINNAEUS, 1758) Aranyos tűzlepke Palearktikus hegy- és dombvidéki faj, amelynek északabbra tenyészd népességei már a síkvidékre húzódnak (Jütland-félsziget, Finnország, Baltikum). Areája nyugat felé szakadozik, az Ibériai-félszigeten pedig az ott újabban önálló fajként kezelt miegii VOGEL váltja fel. Elterjedése keleti irányban egészen Mongóliáig tart. A Bakonyban több helyen repül, s helyenként (Hárskút, Hajagok-tömbje) meglehetősen gyakori. Június második felében jelenik meg, a nó'stények közel két héttel később követik a hímeket. A Déli-Bakonyban csak a Veszprém-Devecseri-árok mentén élnek kisszámú népességei, ettől délebbre előfordulása még szórványosabb. Az aranyos tűzlepke mezohigrofil, a kissé hűvösebb klímát az Északi-Bakony

ban találja meg. A Keleti-Bakonyból is hiányzik. A Tapolcai-medencéből rendelkezünk adattal, ez azonban Rédl Gusztávnak a századforduló idején végzett gyűjtéseiből származik, amely meglehetősen régi és azóta újabb megerősítést nem kapott. Élőhelyei viszonylag távol esnek azoktól a területektől, ahol a káros emberi beavatkozás érvényesül, így veszélyeztetettsége nem áll fenn. Védelme egyenlőre nem indokolt. Bakonyi státusza: 4. A magyarországi virgaureae a svédországi törzsalaktól eltér. Korábban az ssp. pyronitens SZABÓ alfajként tartottuk nyilván, a vizsgálatok (BÁLINT, 1989) azonban bebizonyították, hogy a Kárpát-medencében, beleértve hazánk jelenlegi területét is, az ssp. balcanicola GRAVES & HEMM, él, melytől a pyronitens nem különíthető el. Változékonyság jobbára a nőstényeknél mutatkozik, amelyeknél a fekete rajzolatelemek elég széles skálán modifikálnak. Leírt eltérése a Bakonyból még nem került elő. Rögzített bakonyi lelőhelye: 23 (28. térkép) 1 b,c 25 a 57 D 67 73 79 2 a 32 64 68 74 a,b 80 4b,c 41 65 69 b,c 75 82 5 a, b 42 a 66 70 77 90. Lycaena thersamon (ESPER, 1784) Kis tűzlepke (24. kép) Szubmediterrán, többközpontú faunaelem, amely nyugaton, Alsö-Ausztriában éri el elterjedésének határát. Közép-Ázsiáig húzódó areája erősen szabdalt, lokalitása folytán több areacentruma alakult ki, nagy területekről hiányzik. Legtöbb lelőhelye az Északi-Bakony területén található, ennek valószínűleg az az oka, hogy a thersamon intenzív kutatása a többi résztájon csak a felgyorsult ritkulási folyamat után kezdődött meg. Élőhelyi kötődése érdekesen alakul. Mindkét nemzedéke egyaránt tenyészik a nedves, sasos réteken, patakparton, de rendszeresen megtalálható a kopár, silány vegetációjú sztyeppréteken is. Tavaszi nemzedékét a bándi Aranyos-patak zsombékos árterületén gyűjtöttem, a júliusi példányait pedig szintén kiöntésben, egy csermely fölé hajló mentavirágzaton (Herend: Szolimán-hegy forrásvidéke). 1991 nyarán kisszámú népességét találtam a katonai tevékenységtől mentesült Márké és Veszprém között húzódó Nagy-mezd tökéletesen xerotherm élőhelyén, majd a Kőkapu-tetőn is (Márkó). A közelben nyoma sincs az üde, nedvességben gazdag réteknek. Tavaszi nemzedéke (május második fele) mindig ritka volt és 1992 tavaszán is hiába kerestem újonnan felfedezett márkói élőhelyén. Egy nyújtottabb kelésű nemzedék július közepétől augusztus végéig repül, ennek valamivel nagyobb a példányszáma, de az egyedek ki-