Dietzel Gyula: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 21. - A Bakony nappali lepkéi. (45 színes fotóval) (Zirc, 1997)

A fajok részletes jellemzése

sebbek, színük enyhén fakó, gyengén irizáló tűzvörös. 1993 július elején friss egyedei repültek az Esztergáli-völgy környékén. Az ekkor végzett megfigyelések megerősítették azokat a korábbi évekből származó észrevételeket, amelyek generációs problémára utaltak. Mintegy hat héttel később, újra egy szokatlanul nagy számú friss állományt találtam a márkói Kápolna-domb közelében. A már említett május végi-június eleji generációt ezek szerint szeptemberig két további követi. Az Esztergáli-völgyben (Hárskút) ugyanis a júliusi generáció eltűnése után közel egy hónappal (augusztus második felében) újabb friss imágói jelennek meg. A következtetés a rendszeres tapasztalatok alapján az, hogy a thersamon-nak három jdl elkülönülő nemzedéke van. A Bakonyban a havasi tűzlepke mellett a legveszélyeztetettebb Lycaena-faj. Védett. Bakonyi státusza: 2. Rögzített bakonyi lelőhelye: 19 (29. térkép) 1 a,b 5d 13 b 69 b 96 2b 6 a, c 14 82 97 a 3a 11 b 52 90 98 4a,b 12 64 91 91. Lycaena dispar (HAWORTH, 1803) Nagy tűzlepke (26. kép) (syn.: hippothoe SCHIFF.) Hiperpolicentrikus elterjedésű, higrofil faj, a déli palearktikus régióban elterjedt lokális faunakomponens. Areája hasonló a kis tűzlepkééhez, bár nyugat és kelet felé egyaránt meszszebb nyúlik. Lokalitása a Bakonyban is feltűnő, de nőstényei olykor meglepd helyekről kerülnek elő. Legkedveltebb tartózkodási helyei, s egyben tenyészterületei is, a nedves rétek, tocsogók, sasos lapályok, ahol a sóska (Rumex sp.) fajai megtalálhatók. Élőhelyéhez való ragaszkodása főleg a hímeknél nagyfokú, kedvezd feltételek között néhány négyzetméteren is leéli imágó életét. Zavarása után is makacsul visszatér kis miliőjébe. Szívós nőstényei — boglárkákra nem éppen jellemzően — létfenntartási kötelezettségüknek eleget téve folyamatosan kóborolnak. Egyedei még a karsztbokorerddkkel fedett hegytetőkön is felbukkannak, látni azokat tikkadt tarlókon és dolomit sziklagyepek felett is. Ezek a példányok szinte a felismerhetetlenségig lerepültek, s volt rá eset, hogy a július végi nemzedék elsőnek kikelt hímjeivel együtt repültek. Alig több, mint negyedszázad alatt, a patakszabályozások, az árterek feltöltései, a dispar tenyészhelyeinek legkevesebb kétharmadát elvették. Nem csekély azonban azoknak az élőhelyeknek a száma sem, amelyek a települések terjeszkedése révén pusztultak el, vagy mélyebb fekvésük miatt szemétlerakdhellyé váltak. A nagy tűzlepke fennmaradását csak azokkal az intézkedésekkel érhetjük el, amelyek a még fennmaradt biotópok védelmét célozzák, s tartatják be. Két nemzedéke május-júniusban és július-augusztusban repül. A szeptemberi megfigyelési adatok ritkák (1969, 1991). Októberben kifejlődhet (1963, 1974) egy igen apró méretű, részleges nemzedéke. Védett faj. Bakonyi státusza: 3 (2). A hazai dispar a közép-európai rasszhoz — ssp. rutilus WERNB. — tartozik. A nevezéktani törzsalak, amely Angliában élt, már régen kihalt. Eltérései a változékonyság lehetőségeit jobban biztosító nőstényei közül kerülnek ki, melyeknek néhány szerény leíratlan képviselője a Bakonyból is ismert.