Dietzel Gyula: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 21. - A Bakony nappali lepkéi. (45 színes fotóval) (Zirc, 1997)
A fajok részletes jellemzése
85. Strymon ilicis (ESPER, 1779) Cserfalepke Melegkedvelő, euroszibériai faj, amely alig negyedszázaddal ezelőtt még a Bakony leggyakoribb Strymon-faja volt. A Balaton-felvidéken, a tóparti hegyvonulat déli lejtdin a cserszömörcés karsztbokorerdőkben június elején helyenként közönséges volt. Rövid rajzása június első napjaiban kezdődik, a következő hónap közepéig csak szinte felismerhetetlenségig lekopott nőstényei repülnek. Virágokra ritkán száll, csak a kakukkfűvel tesz kivételt. Inkább a cserfa levelein mászkál, s azokon féloldalra doive napozik. Az ÉszakiBakony klímája kissé zord az ilicis-nek, észlelési adata alig van. A Tapolcai-medencéből és a Keleti-Bakonyból egyetlen lelőhelye ismert (NÉMETH, 1991), ez utóbbi némiképp meglepő. Az adatközlésben feltüntetett lelőhelyek igen szórványosak (SZEŐKE et al. 1988). Mindössze Ábrahám említi Bakonynána környékérdi „gyakori" megjegyzéssel (ÁBRAHÁM, 1991). A hetvenes évek közepétől állományai hirtelen megfogyatkoztak, s az utóbbi pár évben csaknem teljesen eltűnt. A Déli-Bakonyban még néhány helyen (Hidegkút, Kab-hegy, Pécsely) feltűnnek szórványos egyedei, de a Balaton-felvidéken a jelenleg tapasztalható előfordulási és megfigyelési adatai szerint kiveszőben van. Oka feltehetőleg a már sokszor említett permetanyagfelhasználás, amely életterét közvetlenül károsítja. Védett faj. Bakonyi státusza: 3. A bakonyi ilicis a nevezéktani törzsalaktól (Németország) nem különbözik. Aberrációi főként a nőstényeknél lépnek fel, s ezek az első szárny rozsdaszínű foltjának modifikációjára szorítkoznak (cerrí-fenokópiák). Ezek a bakonyi ilicis-ek között ritkák és a folt elváltozásának mértéke csekély. Rögzített bakonyi lelőhelye: 33 (26. térkép) 1 a, b 13 a 51 a, b 67 79 93 2b 14 52 68 80 95 3b 23 58 69 b 82 97 a, b 4a 25 c, f, g 61 70 85 5 a, b 39 65 74 a, b 86 12 40 66 77 91 86. Strymon w-album (KNOCH, 1782) W-betűs lepke (40. kép) Keletpalearktikus elterjedésű, semisilvicol faj, rokonaihoz képest nedvességigénye nagyobb. Még a Japán-szigeteken is tenyészik (ssp.fentoni), ugyanakkor Európa nyugati részén areája szakadozottabb. A Bakony kevés pontjáról van olyan adat, amely mögött jelentősebb népesség is tenyészik. Olykor évekre eltűnik, s csak egy-egy példánya fogható, máskor, mint pl. 1988 júliusának elején, kiugróan nagy egyedszámban repült. Az említett évben az Északi-Bakony több pontján, a Hajagok tömbjének keleti peremén és a Hárskúti-fennsíkon (Gyöngyös, Borzas) mintegy 10 napon át nagy számban rajzott. 1992 június végén ismét gyakori volt ugyanazokon a helyeken, s a gyalogbodza, valamint a szeder virágzatán július elejéig rendszeresen láthattuk. Más években, mire az egyes példányok szem elé kerülnek, lerepült állapotban vannak. Említett magas példányszámú rajzásakor csupa friss és ép egyede repült. A Tapolcai-medencéből az eddigi kutatások nem mutatták ki, s a Keleti-Bakonyban is csak 5 lelőhelye ismert (SZEŐKE et al., 1988 és ÁBRAHÁM, 1991). A Balaton-felvidék tóparti hegyeinek déli lejtőin kipusztulófélben van, ott ahol a korábbi évtizedekben — ha szórványosan is — rendszeresen előfordult.
