Dietzel Gyula: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 21. - A Bakony nappali lepkéi. (45 színes fotóval) (Zirc, 1997)

Természetföldrajzi áttekintés - Állatföldrajzi tájbeosztás

Északi-Bakony Keleti-Bakony Déli-Bakony Balaton-felvidék Keszthelyi-hegység Ezt a tájfelosztást Papp nem tekintette megváltoztathatatlannak — mint ahogy történtek is ilyen irányú „határmódosítások" — igazán nyomós ok a további bontásra mégsem merült fel. Egy-egy szűkebb területet érintő faunisztikai közlemény természetesen nem kell, hogy szigorúan ragaszkodjon az 5 kistáj élővilágának teljes ismertetéséhez. Vannak résztájakon belüli, viszonylag jól körülhatárolható, s ilyenformán elvileg további bontásra alkalmas területek (pl. Tapolcai-medence, Veszprémi-fennsík). Az 5 faunakistájat csak röviden — lepidopterológia, florisztika, klímahatás összefüggésben — kívánom tárgyalni, mivel Papp munkája ezt kimerítően megteszi. Az elmúlt 28 év alatt a Bakony kutatása során olyan jelentós faunisztikai eredmények is születtek, melyeknek színeződemként való minősítése és beépítése a faunakistájak felosztásába bizonyos hányaduk esetén mindenképpen szükséges. Jelen fejezetben igyekszem ennek a feladatnak eleget tenni. Északi-Bakony Papp említett munkájában úgy foglal állást, hogy ez a Bakony negyedrészét magában foglaló faunakistáj a hegység legkönnyebben jellemezhető területe. Délen a Veszprém-Devecseri-árok, északnyugaton a Kisalföld, keleten a Cuha-völgy határolja. A kontinentális éghajlatát módosító atlantikus klímahatásnak döntő szerepe van az úgynevezett öreg-bakonyi területen a szubmontán bükkösök kialakulásában. Ennek további feltételei a 700 mm-es évi csapadékmennyiség állandósága és a 600 m-t meghaladd szubmontán zóna viszonylag nagy kiterjedése. Az Odvaskő-hát délre néző lejtőin szigetszerű molyhos-tölgyes állományok is találhatók. A mintegy kétharmados mértékben erddsült faunakistáj alacsonyabban fekvd, déli szegélyterületein a cseres-kocsánytalan tölgyesek kiterjedt társulásokat alkotnak, itt a mezoxerotherm élőhelyi viszonyok mintegy átmenetet képeznek a Déli-Bakony felé. A déli irányban kiszélesedő völgy talpaknál, nedves mikroklímában, patakmenti égerligetek alakultak ki, magaskórós gyepszinttel, pl. magas vagy magyar zsombor (Sysimbrium strictissimum), aszat (Cirsium) fajok stb. Ez az átmeneti zóna csekély szélességű, hiszen alig néhány kilométerre északra a Veszprém-Devecseri-ároktól már magasba szökkennek a déli perem 600 m-hez közeli csúcsai (Hajagok tömbje, Borzas, Papod stb.). Az Északi-Bakony nappali lepke faunája olyan igazi montán vagy eurázsiai magashegységi színezőelemet nem tud felmutatni, amely kizárólagosan a résztáj faunakomponense. Az egyetlen kivétel a Maeulinea rebeli-xerophila taxonómiailag nem teljesen tisztázott populációja, amely a Hárskúti-fennsík több pontján tenyészik. A vitatott faji kérdések miatt — míg ez a probléma nem kerül megnyugtatóan helyére — a faj, mint színezóelem helyzete bizonytalan. PAPP (1968) munkájában említi a Lycaena hippothoe-i (havasi tűzlepke), de ez areatípusként aligha jöhet számításba, mint észak-bakonyi jellegzetesség. A Bakonyban a völgyek mentén az ssp. sumadiensis alfaj tenyészik, melynek populációi igazán erőteljesek. A faj második nemzedéke az Északi-Bakonyban nem mindig tud kifejlődni, s ez döntően befolyásolja a tavaszi nemzedék gyakoriságát is. Hasonlóan értékelem, mint színezőelemet a Maeulinea nausithous-t és a Lycaena alciphron-t. Az előbbi teljesen hiányzik a Bakony magasabban fekvő területeiről, s az alciphron-nak is csak egy gyérszámú populációja tenyészik a hárskúti Max-völgyben, amely morfológiáját tekintve szembetűnően eltér a Déli-Bakony száraz élő-