Dietzel Gyula: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 21. - A Bakony nappali lepkéi. (45 színes fotóval) (Zirc, 1997)

Természetföldrajzi áttekintés - Állatföldrajzi tájbeosztás

Északi-Bakony Keleti-Bakony Déli-Bakony Balaton-felvidék Keszthelyi-hegység Ezt a tájfelosztást Papp nem tekintette megváltoztathatatlannak — mint ahogy történtek is ilyen irányú „határmódosítások" — igazán nyomós ok a további bontásra mégsem merült fel. Egy-egy szűkebb területet érintő faunisztikai közlemény természetesen nem kell, hogy szigo­rúan ragaszkodjon az 5 kistáj élővilágának teljes ismertetéséhez. Vannak résztájakon belüli, viszonylag jól körülhatárolható, s ilyenformán elvileg további bontásra alkalmas területek (pl. Tapolcai-medence, Veszprémi-fennsík). Az 5 faunakistájat csak röviden — lepidoptero­lógia, florisztika, klímahatás összefüggésben — kívánom tárgyalni, mivel Papp munkája ezt kimerítően megteszi. Az elmúlt 28 év alatt a Bakony kutatása során olyan jelentós fauniszti­kai eredmények is születtek, melyeknek színeződemként való minősítése és beépítése a fa­unakistájak felosztásába bizonyos hányaduk esetén mindenképpen szükséges. Jelen fejezet­ben igyekszem ennek a feladatnak eleget tenni. Északi-Bakony Papp említett munkájában úgy foglal állást, hogy ez a Bakony negyedrészét magában fog­laló faunakistáj a hegység legkönnyebben jellemezhető területe. Délen a Veszprém-Devecse­ri-árok, északnyugaton a Kisalföld, keleten a Cuha-völgy határolja. A kontinentális éghajlatát módosító atlantikus klímahatásnak döntő szerepe van az úgynevezett öreg-bakonyi területen a szubmontán bükkösök kialakulásában. Ennek további feltételei a 700 mm-es évi csapa­dékmennyiség állandósága és a 600 m-t meghaladd szubmontán zóna viszonylag nagy kiter­jedése. Az Odvaskő-hát délre néző lejtőin szigetszerű molyhos-tölgyes állományok is találhatók. A mintegy kétharmados mértékben erddsült faunakistáj alacsonyabban fekvd, déli szegélyte­rületein a cseres-kocsánytalan tölgyesek kiterjedt társulásokat alkotnak, itt a mezoxerotherm élőhelyi viszonyok mintegy átmenetet képeznek a Déli-Bakony felé. A déli irányban kiszéle­sedő völgy talpaknál, nedves mikroklímában, patakmenti égerligetek alakultak ki, magaskó­rós gyepszinttel, pl. magas vagy magyar zsombor (Sysimbrium strictissimum), aszat (Cirsi­um) fajok stb. Ez az átmeneti zóna csekély szélességű, hiszen alig néhány kilométerre északra a Veszprém-Devecseri-ároktól már magasba szökkennek a déli perem 600 m-hez közeli csú­csai (Hajagok tömbje, Borzas, Papod stb.). Az Északi-Bakony nappali lepke faunája olyan igazi montán vagy eurázsiai magashegységi színezőelemet nem tud felmutatni, amely kizáró­lagosan a résztáj faunakomponense. Az egyetlen kivétel a Maeulinea rebeli-xerophila taxo­nómiailag nem teljesen tisztázott populációja, amely a Hárskúti-fennsík több pontján tenyé­szik. A vitatott faji kérdések miatt — míg ez a probléma nem kerül megnyugtatóan helyére — a faj, mint színezóelem helyzete bizonytalan. PAPP (1968) munkájában említi a Lycaena hippothoe-i (havasi tűzlepke), de ez areatípus­ként aligha jöhet számításba, mint észak-bakonyi jellegzetesség. A Bakonyban a völgyek mentén az ssp. sumadiensis alfaj tenyészik, melynek populációi igazán erőteljesek. A faj má­sodik nemzedéke az Északi-Bakonyban nem mindig tud kifejlődni, s ez döntően befolyásolja a tavaszi nemzedék gyakoriságát is. Hasonlóan értékelem, mint színezőelemet a Maeulinea nausithous-t és a Lycaena alciphron-t. Az előbbi teljesen hiányzik a Bakony magasabban fek­vő területeiről, s az alciphron-nak is csak egy gyérszámú populációja tenyészik a hárskúti Max-völgyben, amely morfológiáját tekintve szembetűnően eltér a Déli-Bakony száraz élő-

Next

/
Oldalképek
Tartalom