Marián Miklós: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 20. - A Bakony hegység kétéltű- és hüllőfaunája (Zirc, 1988)

A herpetofauna kialakulása

Szurdokok Szűk szurdokokban, nem a nagy esésű, gyorsan folyó, köves medrű patakban, hanem annak nagy páratartalmú füves, páfrányos partján kisebb sárgahasú unka populációk élnek (Kerteskő). Nedves rétek Lapos völgyfenekekben alakulnak ki, ahol a kanyargó patak vize állandóan nedvesen tartja a talajt. Magas fű, sűrű lágyszárú növényzet jellemzi ezt a biotópot. Az unka- és Rana fajok, meg a vízisikló él párás mikroklímájukban. IV. Száraz élőhelyek Vizet csak a csapadék útján kapnak. Mezőgazdasági területek, legelők, erdőszegélyek Az agrárterületek szegélybokrai, mesgyéi, a legelők és az erdei rétek, az erdőszélek szegélybiotópjai, a maguk változatos növénytársulásaival megfelelő táplálkozó, rejtő és szaporodó helyet nyújtanak a gyíkfajoknak, a rézsiklónak és az erdei siklónak. Meredek, száraz, köves hegyoldalak A fűvel, elszórt kökény (Prunus spinosa), galagonya (Crataegus monogyna), vadrózsa (Rosa canina), szeder (Rubus caesius) cserjékkel borított, hozzávetőlegesen déli kitettségú hegyoldalak a fürge, a fali és zöld gyík lakóhelyei (Jásd, Balaton-felvidék). Sziklás oldalak, tetők Alacsony füvű, környezetből kiemelkedő, délies kitettségű, szélmarta sziklák, sziklafeltörések (Kis-erdőtető). A falijtörékeny és zöld gyík kedvelt biotópjai. Emberi létesítmények Elhagyott, romos erdei házak, várromok. Az előbbi gyíkfajok és az erdei sikló tanyahelyei. A HERPETOFAUNA KIALAKULÁSA Az őslénytani leletek Területünk kétéltű—hüllő faunájának kialakulásáról a Bakonyból és környékéről, az ásatások során előkerült, meglehetősen kevés lelet tájékoztat. Segítségükkel némi betekintést nyerhetünk az állatvilág múltjába, sőt valamelyes eligazítást kapunk a herpetofauna változásáról is. A legrégibb kövületek a permből származnak. Majoros György felsőperm-korú vöröshomokkőben őshüllő lábnyomot (6. ábra) talált a balatonrendesi Pálköve-kőfejtőben (MAJOROS 1964). Kaszap András szerint a lenyomat a Cotylosauria hüllőrendbe (6. ábra) tartozó Corynichnium sphaerodactyium PABST. nevű hüllőtől származik (KASZAP 1968). Az egykori rovarevő reptilia lábnyoma egy hajdani folyómeder ártéri homoküledékében maradt fenn. Országos jelentőségű paleozológiai maradvány a bakonyi álteknős, vagy kavicsfogú álteknős (Placochelys placodonta JAEK.). (5. ábra). A felső-triász márgájából került elő. Egy veszprémi kőfejtőben (Jeruzsálem-hegy) találta Laczkó Dezső, a veszprémi múzeum első igazgatója. Ez a régen kihalt faj, a Placodontia őshüllőrend képviselője, nem volt rokona, vagy elődje a mai teknősöknek, de az azokhoz hasonló életmód és környezet a rendhez tartozó állatok testét fokozatosan teknősszerűvé formálta. A mezozoikumban a mai Bakony táján létezett szárazföldön kialakult reptilia-rend, lépést tartva a környező Thetys-tenger fokozatos térhódításával, a vízi életmódhoz alkalmazkodott. A kövült bakonyi álteknős jó megtartású, mintegy 60 cm hosszú példány. Koponyája és csontvázának nagy része épen maradt. Jaekel Ottó német paleontológus rekonstruálta és ismertette (JAEKEL 1911). Ugyancsak a felső-triászból származik az a krokodilus fog, amelyet Kretzoi Miklós Olaszfalu határában, a Boszorkányhegyen, dachsteini típusú mészkőben, bauxitba ágyazva talált (KRETZOI-NOSZKY 1951). Az állat az egykori trópusi klímaviszonyok között élt itt, amint azt a bauxit felhalmozódása mutatja. Míg a permből és triászból származó maradványok legalább 200, illetőleg 180 millió évesek, a sümegi teknős (Senonemys sümegiensis BOHN.) kora „csak" mintegy 80 millió évre tehető. Sümegen, felső-