Bauer Norbert, Barna János: Dorog és Esztergom környékének növényvilága (Ismeretterjesztő kiadványok; Zirc, 1999)

Baranyanádasdi Feichtinger Sándor, az orvos-botanikus

és a Heuffel-torzon (Polycneum Heuffelii Láng) lelőhelyeit már nem tudtuk érinteni. Siettettük a hazautal, amelyen még gyakran rátaláltunk a taréjos csormolya (Melampyrum cristatum L.), selymes peremizs (Inula oculus-christi L.), bugás macskamenta (Nepeta pannonica L.), tarka nőszirom (Iris variegata L.) és a nagyvirágú lednek (Lathyrus grandiflorus Láng) példányaira és legvégül a korcs pemetefűvel (Marrubium remotum Kit.) zárjuk eme botanikai beszámolónkat..." Gründl nem csak saját útjairól származó, hanem külföldi kapcsolatai révén is igen tekintélyes növénygyűjteményt mondhatott magáénak. Ez a felettébb értékes herbáriumi kincs Feichtinger számára is igen sokat jelentett, így Gründl halála (1878) után e gyűjtemény rendezésének szánta ideje nagy részét. Simor Jánost felkérte; a hagyatékot vásárolja meg abból a célból, „hogy a drága kincset a magyar haza számára mentse és tartsa meg, és ne engedje, hogy idegen országba vándoroljon." A rendezett növénygyűjteményt öt egyforma részre tagolva az esztergomi Főgimnázium, a nagyszombati gimnázium, az Esztergom városi reáliskola, a prímási uradalom igazgatósága és az Esztergom főegyházmegyei papnevelő intézet számára adta át. Saját gyűjteményének nagy részét pedig 1885-ben Szeged városának adományozta, a majdan felállítandó egyetem céljaira. Feichtinger botanikai munkásságának tárgyalásakor fontos megemlíteni, hogy néhány növényt elsőként fedezett fel a hazai flórában. Talán legjelentősebb az amerikai kontinensről származó magas aranyvessző (Solidago gigantea Ait., syn. Solidago serotina Ait.) felfedezése. Ez a kertekből akkoriban kivadult növény azóta agresszív inváziós terjedésével sok természetes társulás arculatát tette tönkre tömeges megjelenésével. A szinte megállíthatatlannak tűnő folyamat ma is sok fejtörést okoz a természetvédőknek. A másik két növény történetéhez szerencsére nem fűződnek ilyen szomorú események. A hibrid gyújtoványfű (Linaria x kocianovichii Asch.) ma is csak szórványosan van jelen hazánkban, míg a ritka illatos párlófű (Agrimonia procera Wallr. régi nevén Agrimonia odorata Aiton) a magyar Vörös Könyv potenciálisan veszélyeztetett faja. Ezt a ritka, bükkösök szegélyén élő növényt Feichtinger Pilisszentlélek környékéről jelzi. Tudományos és közéleti tevékenységét - fokozatosan romló látása ellenére - töretlen odaadással folytatja. Botanikai munkája a század utolsó évtizedében, elsősorban az 1894-ben alakuló Esztergom-vidéki Régészeti és Történelmi Társulat megbízásából születő nagy mű előkészítésére terjed ki. A szemén elhatalmasodó hályog 1892-ben a városi főorvosi címről lemondani kényszeríti, közhivatásától megtérve az orvoslást magángyakorlatában folytatja. Az újabb gyűjtést már nem igénylő flóramű megírásához végzett meghatározási és rendszerezési munkája eredményeképpen, száz évvel ezelőtt, 1899-ben lát napvilágot az „Esztergom-megye és környékének flórája" című munkája. Feichtinger legnagyobb terjedelmű műve méltón koronázza s foglalja össze a kutató egész életének botanikai munkásságát. A terület páratlanul alapos növénytani összefoglalásában közel 1500 faj részletes morfológiai leírásán túl azok egyes lelőhelyeit is földrajzi pontossággal közli. Ezen nagy terjedelmű munka elkészültével az akkor 82 éves tudós lényegében visszavonul a tudományos munkától, de a város életében továbbra is a tiszteletet érdemlő mértéktartás és a józan racionalizmus megtestesítője.