Kutasi Csaba: A Bakony természeti képe 2. - A Bakony rovarvilága (Ismeretterjesztő kiadványok; Zirc, 2002)

A Bakony jellegzetes élőhelyeinek rovarfaunája - Fenyvesek

ban. Már korábban említettük, hogy szinte nincsen olyan növény, melyen gubacsok ne fordulnának elő, így van ez a lucfenyővel is, bár itt nem darázs- vagy légyfajok, hanem levéltetvek az okozói. A zöld lucfenyő-gubacstetü (Sacchiphanthes viridis) gubacsai többkamrás, úgynevezett ananászgubacsok, melyek a friss hajtásokon képződnek, de később a fán még évekig láthatók. A kamrákban a lárvák az utolsó vedlésig fejlődnek, miközben szipókájukkal a növény nedveit szívogatják. Szintén lucon szívogat a Physokermes inopinatus nevű pajzstetű, melyet tudományra új fajként (ezidáig a tudomány sem ismerte) a Balaton-felvidékről 1973-ban írtak le. Ezt az ismeretlen eredetű állatot valószínűleg a badacsonyörsi Folly-arborétumba hurcolták be valamely távoli tájról. A recésszárnyúak között több fenyőkedvelő fajt is ismerünk, ilyen a csonkaszárnyú lisztesfátyolka (Conwentzia pineticola) is. Ez az állat a lisztes fátyolkák családjába tartozik. Ezek az apró rovarok nevüket az egész testüket, szárnyukat beborító fehér viaszlemezkékről kapták. A lárvák és az imágók is ragadozók. Míg a lisztes fátyolkák elsősorban atkákat, addig a barna fátyolkák főleg levéltetveket zsákmányolnak. Ebbe a családba tartozó, fenyvesekre jellemző fajuk a Hemerobius pini. Legnagyobb fadarazsunk, az óriás fenyödarázs (Urocerus gigás) a lódarázsnál is nagyobb, fekete-sárga színezete révén is feltűnő állat (13. ábra). Tojócsöve leginkább fúróként működik, mikor petéit a fák szövetébe süllyeszti. A nőstény a petékkel együtt egy gombát is olt a fába, amely a fa korhasztásával ideális táplálékot biztosít a lárvák számára. Ezek a lárvák viszont a védett óriás fenyődarázsfürkész (Rhyssa persuasoria) (13. ábra) számára szolgálhatnak táplálékul. A fürkészdarázs nősténye tojócsövével néhány perc alatt eljut a fadarazsak lárváihoz, szinte hihetetlen, milyen pontosan megtalálja a fa belsejében rejtőzködő gazdalárvát. A Bakonyban gyakran előforduló „hótöréses" fenyvesekben gyorsan elszaporodnak a különböző szúbogarak. Ez a nagy fenyőháncs-szúnak (Tomicus piniperda) és egyik legnagyobb fajunknak, a hatfogú szúnak (Ips sexdentatus) is ideális életteret biztosít. A szúfarkasok nevüknek megfelelően szúbogarakkal és azok lárváival táplálkoznak, a fenyvesekben a vörösnyakú szúfarkas (Thanasimus formicarius) fordul elő, melyet jellegzetes alakja és színe miatt hangya alakú tarkabogárnak is neveznek. A fiatal fenyőtelepítésekben időnként érzékeny károkat okozhat a fenyőcsemeték kérgével táplálkozó nagy fenyőormányos (Hylobius abietis). A többnyire gombákat fogyasztó kéregpoloskákra nem jellemző módon a kis kéregpoloska (Aradus cinnamoneits) a fenyő hajtásait szívogatja. Ennek a lapított testű állatnak a „tevékenysége" nyomán - mivel a 2-3 éves tűleveleken táplálkozik - a fák belülről kopaszodnak. A fenyők lombkoronájában él a többfelé megta-