Kutasi Csaba: A Bakony természeti képe 2. - A Bakony rovarvilága (Ismeretterjesztő kiadványok; Zirc, 2002)

A Bakony jellegzetes élőhelyeinek rovarfaunája - Fenyvesek

munis), amely az árnyas erdők lakója. Fő tápláléka elpusztult rovarokból áll. Nevét onnan kapta, hogy a hím potrohvégén levő párzóláb fogószerűen felfelé áll, ezáltal a skorpió farkára emlékeztet. A Bakonyban kora tavasszal néha tömegesen lepik el a bokrokat az erősen szőrözött tavaszi bársonylegyek (Bibio marci). Lárvái erdeink talaján nagy tömegben fejlődnek, s jelentős szerepük van az erdei avar lebontásában. Hegyvidéki fajunk a farkas-boroszlánon (Daphne mezereum) a Bakonyban is élő molylepke (Anchinia eristalis), ami hazánkból az utóbbi évek kutatásai során került elő. FENYVESEK A Kárpát-medence belsejének egyetlen őshonos fenyvese Fenyőfő környékén található. Az erdészeti telepítések következtében azonban több helyen találkozhatunk kisebb-nagyobb fenyvesekkel, ezért a fenyőhöz kötődő fajok jó része szélesebb körben is előfordul. Az Osfenyves bogárfaunájának ismertetése során a „legek" birodalmába csöppenünk. Itt él legnagyobb testű cincérünk, az ácscincér (Ergates faber), melynek nőstényei az 5.5 cm-t is meghaladhatják. Talán meglepő, de ez a faj itt elsősorban az erdei fenyves kitermelése után visszamaradó tuskókban fejlődik, így ez az erdészeti eljárás az egyedszám átmeneti megnövekedését eredményezi. Legnagyobb díszbogarunk, a fenyves díszbogár (Chalcophora mariana) is zömében az Ősfenyvesből került elő, ennek a fémfényű, rézszínü állatnak a mérete meghaladja a 3 cm-t (12. kép). A leghosszabb csáppal büszkélkedő daliás cincér (Acanthocinus aedilis) lárvája szintén fenyőben él, a kifejlett bogár színezetével nagyon jól beleolvad a fatörzs színébe (13. kép). A fent említett fajok hazánkban védettek, nem úgy, mint a telepített fenyvesekben is elterjedt fenyves-tövisescincér (Rhagium inquisitor). Kidőlt, vagy száradó fenyők kérge alatt gyakran fedezhetjük fel madárfészekszerü bábbölcsőit. A kifejlett bogár előtorán - a tövises cincérekre jellemzően - egy-egy oldaltövist visel, csápja pedig viszonylag rövid. Szintén rövid csápú és kevéssé hasonlít az általában nyúlánk cincérekre az erdei félcincér (Spondylis buprestoides), mely erős rágóival a korhadó erdeifenyőkbe egészen a gyökerekig befúrja magát. Főként telepített lucfenyő foltokban akadhatunk a kis légycincér (Molorchus minor) nyomára. Ez a karcsú, 1 cm-es állat magyar nevét a megrövidült szárnyfedője miatt kapta, mely a hártyás szárnynak csak mintegy felét takarja. A cincérek lárvái általában az öreg, sérült, vagy elpusztult fákban fejlődnek, nem így az elsősorban lucot kedvelő romboló fenyőeincér (Tetropium castaneum), amely az egészséges és fiatal fákat is megtámadja. Magyar neve is sejteti, hogy tömeges elszaporodása esetén milyen kárt, "rombolást" vihet végbe a tűlevelű állományok-