Kutasi Csaba: A Bakony természeti képe 2. - A Bakony rovarvilága (Ismeretterjesztő kiadványok; Zirc, 2002)

A Bakony jellegzetes élőhelyeinek rovarfaunája - Tölgyesek

3. ábra: Nagy hőscincér (Cerambyx cerdő) (Borogyin nyomán, 1984) további jellegzetessége, hogy az imágók feje ormányszerüen megnyúlt, s az ormány végén találjuk rágóikat, melynek segítségével a nőstény petéi részére különböző növényi részekbe fúr lyukat. A lakásokba is gyakran berepülő lószúnyogoknak csak a külsejük riasztó, szúrni nem tudnak. Igen hosszú, könnyen törő lábaiknak a magas növényzet közt veszik hasznát, ahol egyszerre több fűszálban is kapaszkodhatnak. Általában szürkés ámyalatúak, de néhány színpompás faj is akad közöttük. Ilyen a Bakonyban is elterjedt sárga fésűsszúnyog (Ctenophora ornatd), amelyet leggyakrabban lámpák fényénél pillanthatunk meg. A méhek, a darazsak és hangyák, a legyekkel és szúnyogokkal ellentétben két pár szárnnyal rendelkeznek. A hangyák egyik leggyakoribb képviselője a gyepi hangya {Tetramorium caespitum), egyik közeli rokonának, a Tetramorium semilaeve-nek egy példánya a varsói Zoológiai Intézet gyűjteményében található. Ezt a faunákra új fajt Balatonfüreden gyűjtötték. Tömött tarka szőrbundájáról könynyen felismerhetjük a poszméheket, más néven dongókat. A földi- és a kövi poszméh (Bombus terrestris, B. lapidarius) a Bakonyban is gyakori. Ez a két faj a poszméhek jó részével egyetemben valódi társas életet él, a mérsékelt égöv alatt a poszméhállam ősszel elhal és csak a megtermékenyített királynő telel át. A don-