Kutasi Csaba: A Bakony természeti képe 2. - A Bakony rovarvilága (Ismeretterjesztő kiadványok; Zirc, 2002)

A Bakony jellegzetes élőhelyeinek rovarfaunája - Tölgyesek

gók jelentőségét a vöröshere új-zélandi betelepítése során ismerték fel, beporzó állataik nélkül a növények nem termékenyültek. Faodvakban építi kis hordó méretű fészkét egyik legnagyobb darazsunk, a lódarázs (Vespa crabró) (2. kép). Ivadékait feldarabolt rovarokkal eteti, a kifejlett darazsak kedvelik a gyümölcsök édes nedveit, ezért szüret idején gyakori kellemetlen vendég. Fullánkja csak a nősténynek van, de nem érdemes próbát tenni a hosszabb csápú hímmel, mert ha tévedünk és mégis nőstény, a szúrása komoly következményekkel járhat. A lódarázs által lakott üregekben érdekes táplálékláncnak lehetünk tanúi: a darazsak által termelt hulladékokon él a háromöves pihelégy (Volucella inanis) lárvája, mely itt sem érezheti magát biztonságban, mert rá a szintén ilyen odvakra specializálódott lódarázsholyva (Vellerns dilatatus) vadászik. Európa legnagyobb darazsa a Bakonyban is élő, védett óriás tőrösdarázs (Megascolia flavifrons). Ivadékai a szintén védett orrszarvú-és szarvasbogarak megbénított lárváiban fejlődnek, amelyek sokáig friss táplálékforrást nyújtanak számukra. Meleg éjszakákon a lámpák fénye körül sok rovar kering, melyek zömét az éjjeli lepkék teszik ki. Az ide tartozó fajok nagy része nem feltűnő színezetű, nyugalmi helyzetben a legtöbb család képviselője háztetőszerüen zárja össze szárnyait. A nagy pávaszem (Saturnia pyri) szemfoltjain túl méretével is kitűnik: Európa legnagyobb lepkéje (4. ábra). Ennek a védett fajnak a hernyója gyümölcsfákon táplálkozik. Méretében kisebb, de szépségben nem marad el mögötte a kis pávaszem (Eudia pavonid) (3. kép), amely jóval gyakoribb. Szintén éjjeli lepkefaj a tölgylevélpohók (Gastropacha quercifolia) (4. kép), amely tölgylevélre emlékeztető hullámos szárnyairól könnyen felismerhető, különböző lombos fák levelével táplálkozik. Esetleges kártétele messze elmarad a tölgyeseket tarra rágó gyapjaslepkéétől (Lymantria dispar). Nyár végén a tölgyfák kérgén sokszor láthatjuk ez utóbbi faj sárga szőrökkel fedett petecsomóit, melyekből a hernyók csak a következő év tavaszán kelnek ki. A Bakonyban viszonylag ritkán szaporodik fel tömegesen, elsősorban a Keszthelyi-hegység és a Balaton-felvidék tölgyeseit veszélyezteti. A gyapjaslepke felszaporodott állományainak visszaszorításában több természetes ellensége is segítségünkre van. Ilyenek a fürkészlegyek (Tachinidae), melyek közül 14 faj támadja a gyapjaslepkét, lárváik a lepke hernyójában fejlődnek. Szintén a hernyókat tizedeli a gyilkosfürkészekhez (Braconidae) tartozó, magyarul stílszerűen gyapjaslepkeölőnek (Glyptapanteles liparidis) nevezett apró darázs. A ragadozó futóbogarak (Carabidae) közé tartozó aranyos bábrabló (Calosoma sycophantd) (5. kép) is nagy hernyópusztító, áldozatáért a fára is felmászik. Áldásos tevékenysége miatt Észak-Amerikába is betelepítették.