Barta Zoltán: A Bakony természeti képe 1. - A Bakony halai (Ismeretterjesztő kiadványok; Zirc, 1996)

A Bakony hegység halfaunája - Harcsafélék családja – Siluridae - Naphalfélék családja – Centrarchidae

HARCSAFÉLÉK CSALÁDJA - SILURIDAE A harcsafélék családjának valamennyi fajára a pikkelytelen, csupasz test, a száj körüli 2-3 pár bajuszszál, az elcsökevényesedett vagy hiányzó hátúszó és a nagyon hosszú farok alatti úszó jellemző. A nagyobb fajok mindenevők vagy kifejezetten ragadozók. Édesvízi halak, elterjedési területük Európa és Ázsia. Faunaterületünkön egy nem egy faja él. A Silurus nembe tartozó harcsa (Silurus glanis) elterjedési területét a Rajnától keletre eső Északi-, Fekete-, Kaszpi-tenger, ill. az Aral-tó vízgyűjtő területei jelentik, ahol a hegyi patakok kivételével folyókban és tavakban egyaránt előfordul. Igazi élőhelyei az állóvizek és a lassú folyók. Vizeink mai „óriása" a harcsa. Legnagyobb példányainak hossza eléri a 2,5 m-t, súlya a 120 kg-ot. A Bakony területén egyedül a nagy halastavak (pl. Monostorapáti) biztosítanak megfelelő életfeltételeket számára. Ezekben a tavakban mindenütt előfordul, de csak kis egyedszámban, mivel ragadozó életmódja miatt a tavak kezelői csupán korlátozott állományt tartanak meg. NAPHALFÉLÉK CSALÁDJA - CENTRARCHIDAE Eredeti hazájuk Észak-Amerika keleti és középső részeinek édesvizei. Faunaterületünkön a Lepomis nembe tartozó, s betelepítéssel idekerült egyetlen fajuk él, a naphal (Lepomis gibbosus). Halunk magas, zömök testű, oldalról erősen lapított. Szája kicsiny, felső állású. Fejéhez képest nagy szeme van. Kettős hátúszója teljesen összeolvadt. Oldalvonala a hát irányában erősen ívelt. Testét közepes nagyságú, vastag, erősen ülő pikkelyek borítják. A kifejlett egyedek háta és oldala olajzöld, s az oldalakon kicsiny narancssárga, kék és barna foltok vannak. Hasa világossárga, úszói narancssárgák. Kopoltyúfedőinek bőrfüggelékén egy-egy feltűnően élénk narancsvörös és fekete folt van. A fiatal példányok zöldes színűek, testüket legfeljebb apró fekete foltok díszítik. Kifejletten 15-20 cm hosszú. A naphal betelepítéssel - díszhalként - került Európába: 1887-ben Franciaországba, majd 1890-ben Németországba. Hazai elterjedése századunk első évtizedeire esik, amikor a sárdi tógazdaságból egyedei bejutottak a Balatonba (1909), onnan pedig a Sión keresztül a Duna egész vízrendszerébe. Napjainkra a naphal az egész országban megtalálható. Élőhelyeit a tiszta, álló vagy lassú folyású vizek növényzettel benőtt szakaszai jelentik. A Bakony-hegység területéről a korábbi kutatók nem jelezték előfordulását. A Bakony-kutató program keretében először 1974-ben került begyűjtésre, s napjainkig a Balaton-felvidéken (Kővágóörs, Komyi-tó), a Tapolcai-medencében (Tapolca, Malom-tó), az ÉszakiBakonyban (Nagytevel, víztározó), valamint a Keleti-Bakonyban (Balinka-Mecsértelep, bányató; Szápár, bányató) találtuk meg.