H. Harmat Beáta (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 30. (Zirc, 2013)

KENYERES ZOLTÁN - RÁCZ ISTVÁN ANDRÁS: A Bakony-vidék állatföldrajzi felosztása az egyenesszárnyúak mintázati alapján

sek adatainak összegzése (KENYERES & RÁCZ 2011). A fentiekből és a korábbi adatokból öszszeálló alapadatbázis kiegészítésre került a Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményi adataival is (RÁCZ 1992, RÁCZ et al. 2005). Minden rendelkezésre álló adat összegzésével és felülvizsgálatával elkészültek az előforduló egyenesszárnyúfajok Bakonyvidéki elterjedési térképei (KENYERES 2010b). Jelen közlemény célkitűzése annak megvizsgálása volt, hogy a fenti, összegzett elterjedési adatok ismeretében az egyenesszárnyúfajok elterjedési mintázatai alapján a Bakonyvidéken milyen állatföldrajzi határok nevezhetők meg. Terület és módszer A közleményben Bakonyvidék alatt a hagyományos természetföldrajzi értelemben vett (MAROSI & SOMOGYI 1990) területet értjük - a Pannonhalmi-dombság kivételével. Utóbbi területén - az intenzív táj átalakítások miatt - az egyenesszárnyúak szempontjából releváns élőhelyek oly kis területfoglalással és elszórtan fordulnak elő, hogy amellett az adatgyűjtés prognosztizálhatóan nagyon alacsony hatékonysággal lenne végezhető. A fentiek miatt a szisztematikus kutatásból a részterületet kihagytuk. Ennek megfelelően az elemzett területet délendélkeleten a Balaton és a Mezőföld, nyugaton a Hévízi-meridionális-völgy és a Kisalföld, északon-északkeleten a Pannonhalmi-dombság és az Igmánd-Kisbéri-medence, keleten a Móri-árok határolja. A kutatási területen a természetes és természetközelinek tekinthető élőhelyek részesedése a Corine LC 2000 térkép alapján -60% (mely feltehetően túlbecsült érték). Az egyenesszárnyúak legfontosabb potenciális élőhelyeinek számító természetes gyep, legelő és átmeneti cserjés élőhelyek részaránya 17,5%. A kiemelt jelentőségű potenciális egyenesszárnyú élőhelyek aránya ennél a valóságban valamivel nagyobb, ugyanis a Corine térkép kategorizálása és léptéke nem nyújt lehetőséget az erdőként besorolt egyenesszárnyú-élőhelyek (tisztások, erdőszegélyek, cserjések stb.) területi meghatározására. A tájléptékű élőhelyszerkezet mellett a vizsgált terület mérete, változatos morfológiai, geológiai, klimatológiai jellemzői jó alapot jelentettek egy kvantitatív állatföldrajzi vizsgálat elvégzéséhez. A vizsgálathoz használt, a fajok elterjedési mintázatára vonatkozó adatok a 2,5 x 2,5 kmes UTM háló léptékében, jelenlét-hiány (1/0) adatokként, digitális formában álltak rendelkezésre (KENYERES 2010b). A kutatásintenzitás-vizsgálatok alapján (KENYERES 2010b) a Nyugati-Bakonyalja, a Központi-Bakonyalja jelentősebb, a Déli-Bakony kisebb mértékű alulkutatottságán túl, a kistájak kutatottsága egységesen jónak volt mondható. A fajok - INGRISCH & KÖHLER (1998), VARGA (1997), valamint RÁCZ (1998) munkái alapján meghatározott - elterjedésére, faunaelem-besorolására, életforma- és hőigénytípusára vonatkozó adatokat az 1. táblázat tartalmazza. A pseudopsammophil fajok besorolásában főképp KRISTÍN et al. (2009) meghatározásait követtük. A nevezéktan tekintetében EADES et al. (2012) munkáját vettük alapul. A területegységre vonatkoztatott fajkészletek hierarchikus osztályozásához a 2,5 x 2,5 kmes kvadrátokra vonatkoztatott adatsorok összevonása volt szükséges. Ezt kistájak szerinti bontásban, az érintkező kvadrátok sorba rendezésével végeztük el úgy, hogy az összevont mintákban az összesetszám közelítőleg azonos legyen. A fenti módszerrel létrehozott 61 összevont minta kistájak közötti megoszlása a következő volt: Balaton-felvidék: 17, Keleti-Bakony: 14, Központi-Bakony: 12, Déli-Bakony: 10, Nyugati-Bakonyalja: 5, Központi-Bakonyalja: 2, 85