H. Harmat Beáta (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 30. (Zirc, 2013)

KENYERES ZOLTÁN - RÁCZ ISTVÁN ANDRÁS: A Bakony-vidék állatföldrajzi felosztása az egyenesszárnyúak mintázati alapján

Az ilyen léptékű vizsgálatok alapján a Bakonyvidéket is magába foglaló Pilisicum karakterét a mediterrán faunaelemek markáns jelenléte adja (szemben a Matricum területével, ahol a szibériai faunaelemek dominálnak) (RÁCZ 1998). Bakonyvidék (Bakonyicum) faunatáj állatföldrajzi önállóságát PAPP (1968) 24 állatfaj előfordulási adataival támasztotta alá. PAPP (1968) első, 88 fajt számláló listájában még a Barbitistes serricauda is szerepelt, de a fenti, redukált listában már csak egy egyenesszárnyúfajt (Phaneroptera nana) említett. A Bakonyvidék egyenesszárnyúak elterjedésén alapuló első állatföldrajzi felosztását - NAGY (1948, 1949-50) közleményei, a Bakonyi Természettudományi Múzeum gyűjteménye és saját gyűjtések alapján - RÁCZ (1973, 1979) készítette el. Értékelésében a faunatáj létezését az egyenesszárnyú-fauna esetében a Phaneroptera nana, a Barbitistes serricauda, a Pholidoptera aptera és a Ruspolia nitidula fajok megléte, valamint a Psophus stridulus hiánya miatt látta igazoltnak (RÁCZ 1979). A kistájhatárok meghatározása során kis különbséggel követte PAPP (1968) általános állatföldrajzi felosztását. A kistájak egyenesszárnyú színezőelemeiként a következőket jelölte meg: (1) Balaton-felvidék: Pterolepis germanica, Pachytrachis gracilis, Pezotettix giornae, Phaneroptera nana, Tettigonia cantans, Paracaloptenus caloptenoides, Ruspolia nitidula, (Tessellana veyseli); (2) Keszthelyi-hegység: nincs; (3) Északi-Bakony: Phaneroptera nana, Tettigonia cantans, Pholidoptera aptera, Chorthippus apricarius, Ruspolia nitidula (Acrotylus longipes, Sphingonotus caerulans, Celes variabilis - Fenyőfői homokterület); (4) Déli-Bakony: Chorthippus apricarius, Phaneroptera nana, Barbitistes serricauda; (5) Keleti-Bakony: Phaneroptera nana, Chorthippus apricarius, Oedaleus decorus (Stenobolhrus eurasius). RÁCZ (1979) javasolta továbbá a Veszprém-Várpalotai-fennsík önálló kistájként való kezelését, a Psophus stridulus, a Platycleis affinis, a Celes variabilis, az Aiolopus thalassinus, a Myrmeleotettix maculatus és a Dociostaurus brevicollis fajok jelenléte alapján. Rácz felvetése a Keleti-Bakony lehatárolására vonatkozó első javaslat, ugyanis PAPP (1968) állatföldrajzi felosztásában a Keleti-Bakony nagyobb része még a Központi-Bakonyaljához került besorolásra. Későbbi - más taxonok elterjedési adatain alapuló - állatföldrajzi értékelések további, kistáj szintű részterületek külön kezelését javasolták. BENEDEK (1979) a Balatoni-riviéra (kaparódarázs-fauna alapján), TÓTH (2001) a Bakonyalja (zengőlégy-fauna alapján) önálló kistájként történő bevezetését javasolta. DÉVAI et al. (1992) domborzati, talajtani és vízháztartási adottságok vizsgálata alapján a Balaton parti zónáját, valamint a Tapolcai-medencét - hasonlóan számos tájföldrajzi és növényföldrajzi értékeléshez (pl. MAROSI & SOMOGYI 1990, MOLNÁR et al. 2008) - a Dél-Dunántúli-dombvidékek nagytáj, Balaton-medence résztájához sorolta. KENYERES et al. (2001) néhány állatföldrajzi szempontból jelentős egyenesszárnyúfaj előfordulására alapozva megállapította, hogy (l) nemcsak a Fenyőfői homokvidék térségében, de a Bakonyvidék dél-keleti peremterületein (Balaton-felvidék legkeletibb részterületei és a Keleti-Bakony) is jellemző a főképp homok alapkőzeten tipikus (pseudopsammophil) fajok előfordulása (pl. Celes variabilis, Myrmeleotettix maculatus), (2) a Balaton-felvidék tipikus xerotherm színezőelemei (pl. Pterolepis germanica, Pezotettix giornae) jellemzően előfordulnak a kistájtól nyugatra (Keszthelyi-hegység) és keletre (Keleti-Bakony Balaton-felvidékkel érintkező vonulatai) eső részterületeken is. A 2000-es években a Bakonyvidék egyenesszárnyú faunájának kutatása új lendületet vett. A szisztematikus kutatásnak köszönhetően számos új elterjedési adat vált ismertté (KENYERES 2000, 2006a-b, 2010a, KENYERES & BAUER 2001, NAGY et al. 2001, KENYERES et al. 2002, 2004a-b, 2008, BAUER et al. 2002, BAUER & KENYERES 2006), továbbá megtörtént a Bakonyi Természettudományi Múzeum egyenesszámyú-gyűjteményének revíziója, ill. az újabb gyüjté84