H. dr. Harmat Beáta (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 25. (Zirc, 2008)

KENÉZ ÁRPÁD – SZABÓ MÁTÉ – SALÁTA DÉNES – MALATINSZKY ÁKOS – PENKSZA KÁROLY: A pénzesgyőr-hárskúti hagyásfás legelő tájtörténete és vegetációja

nitrofil aljnövényzet megtelepülését. Megfigyelhető az is, hogy a kaszálón a 2.-tól a 7. kategóriához tartozó fajok nagy arányban találhatók meg. Ez a kaszált terület domborzati mozaikosságát bizonyítja. A legelő ezen része 7%-os lejtésű, így az erózió hatására a lejtő felső részén szegényebb, míg a lejtő inflexiós pontja alatt gazdagabb nitrogénellátottságú talaj képződött. A másik szembetűnő adatot a legelő szívében található gyepes rész és a cserjésedő terület mutatja a 3. értéknél. Ezeknek a mérsékelten oligotróf termőhelyeknek a kialakulásáért a legeltetéses gyephasználat felhagyása a felelős. A pénzesgyőri szarvasmarhaállomány fogyatkozásával egyre csökkent a szervesanyag-utánpótlás is a területen. Ennek következtében a gyep összetétele is olyan fajokra cserélődött le, amelyek a gyengébb nitrogénellátottságú területeket preferálják. A művelésből kivont gyepterületek fajösszetétele 15-20% között mozog a 6. és 7. értékeknél. Ezek az adatok a többihez képest magasnak mondhatók. Ez szintén a domborzatnak és a terület mozaikosságának tudható be, mivel a szóban forgó terület egy katlanban helyezkedik el. A nitrogén-feldúsulás a legeltetés felhagyása után 20 évvel is érezteti helyenként a hatását, így ezeken a részeken a mai napig megtalálhatók a nitrofrekvens növények. A természetvédelmi értékkategóriák mérőszámai szerint mind a négy biotópban igen nagy számban vannak jelen a zavarástűrő fajok (TZ). Bár a gyomfajok (GY) száma és bontási értéke nem kiugróan magas, de ezek jelenléte is a degradációra utal, csakúgy, mint a fent említett zavarástűrőké. A hagyásfák alatt megfigyelhető, hogy a gyomfajok száma és borítási értéke is magasabb az átlagosnál, ez közvetlenül összefüggésbe hozható a nitrogénfeldúsulással, amit a 2. ábrán már bemutattunk. A Chenopodium album, a Galium aparine, a Lactuca serriola és a Sambucus nigra csak néhány példa azok közül, melyeket megtalálhatunk a hagyásfák alatt és amelyek a magas nitrogén tartalmú talajokat részesítik előnyben. A fajgazdagság igen nagynak mondható a zavarástűrőkre és a gyomokra nézve, amely a terület összetettségére, mozaikosságára utal, valamint arra, hogy a fás legelőn többféle cönotaxon is képviselteti magát: • Carici vulpinae-Alopecuretum pratensis (Máthé & Kovács M. 1967) Soó 1971 corr. Borhidi 1996, • Anthyllido-Festucetum rubrae Soó 1971, • Calamagrostietum epigei Juraszek 1928, • Junco inflexi-Menthemum longifoliae Lohmayer 1953, • Pastinaco-Arrhenatheretum Passarge 1964, • Veronico-Glycerietum notatae Soó 1973. Az itt felsorolt formációk felépítésének gerincét főleg az E-vel jelzett társulásalkotó fajok adják. A kísérőfajok (K) száma és borítási aránya minden vizsgált területen jelentős, ezek a természetes flóra egyszerű tagjai. Megállapítható tehát, hogy a degradáltságot jelző és a természetes állapotokra utaló fajok váltakozva jelennek meg az egész fás legelő területén, amely ismételten a domborzati viszonyokból adódó változatos víz- és tápanyag-gazdálkodású területek mozaikjainak bizonyítéka.