H. dr. Harmat Beáta (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 25. (Zirc, 2008)

TÓTH SÁNDOR: Új adatok a Bakonyvidék zengőlégy-faunájához (Diptera: Syrphidae)

A gyűjtések változó intenzitással az elmúlt évek alatt is folytatódtak a területen, külö­nös tekintettel Zirc környékére, illetve általában a Magas-Bakonyra. Ennek eredményeként nem csupán a már ismert fauna lelőhelyei gyarapodtak, hanem részben a Bakonyvidékre, részben pedig Magyarország zengőlégy-faunájára új fajok is előkerültek a hegységből. Az elmondottak is indokolják a viszonylag nagy mennyiségű anyag megjelentetését. An­nál is inkább, mivel a gyűjtött példányoknak csak kisebb hányada került preparálva gyűjte­ménybe. Anyag és módszer A zengőlegyek gyűjtésére alkalmazott módszer alapvetően nem változott az elmúlt évek során sem. A munka elsősorban a szokásos lepkehálóval való egyelésre szorítkozott. Inkább csak ritkán került sor fűhálózásra és a Malaise-csapdázásra. Ami talán részben mégis újnak számít, az a lárva és báb gyűjtések bizonyos fokú előtérbe helyezésével, valamint belőlük az imágó kinevelésére való törekvéssel kapcsolatos. A faunisztikai adatközlő fejezetben a fajok, eltérően a zengőlegyes kötettől (TÓTH 2001a) abc-rendben szerepelnek. Ennek egyik oka az, hogy a jelen dolgozatban nincs név­mutató, ami a nem szakember részére megkönnyítené a rendszertani sorrendben szereplő fajok között való eligazodást. A zengőlegyek meghatározásában SACK (1928-1932), STACKELBERG (1970), STUBBS ­FALK (1983) és TORP (1994) kézikönyvei szolgáltak alapul. Ezeken kívül számos kisebb-na­gyobb génuszrevíziót tartalmazó tanulmány (BARKALOV & STAHLS 1997, BARKEMEYER & CLAUSSEN 1986, CLAUSSEN 1998, DOCZKAL & SCHMID 1994, GOELDLIN de TIEFENAU 1976, THOMPSON & TORP 1986) segített a fajok azonosításában. Nevezéktan tekintetében részben az előzőkben említett munkák, a „Catalog ofpalaearc­tic diptera" sorozat zengőlegyekkel foglalkozó kötete (PECK 1988), továbbá a svájci (MAIBACH et al. 1998), a német (SSYMANK et al. 1999), valamint a magyar faunalista (TÓTH in PAPP 2001) volt az irányadó. Eredmények A zengőlégy gyűjtések ,A Bakonyvidék zengőlégy-faunája (Diptera: Syrphidae)" c. kötet 2001-ben történt lezárása óta, változó intenzitással, de folytatódtak a területen, különös te­kintettel Zirc környékére, illetve általában a Magas-Bakonyra. Részben a korábbi gyűjtések szórvány adatainak figyelembevételével, a munka eredményeként 152 gyűjtőhelyről 291 faj lelőhelyadatait adja közre a jelen dolgozat. Természetesen nem csupán a már korábban is­mert fauna lelőhelyei gyarapodtak, hanem a Bakonyvidék mellett, részben Magyarország zengőlégy-faunájára új fajok is előkerültek a hegységből. A legjelentősebb eredményként említhető a faunára új három fajnak a hegységből való kimutatása. Platycheirus fimbriatus (Loew, 1871) A Zircen még 1992-ben fogott légy Platycheirus ambiquus (Fallén, 1817) néven került be a gyűjteménybe. T R. Nielsen (Norvégia), a csoport specialistája évekkel ezelőtt kért hazai

Next

/
Oldalképek
Tartalom