H. dr. Harmat Beáta (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 23. (Zirc, 2006)

VERESS MÁRTON: Adalékok nagyobb vastagságú fedőüledékes térszín karsztosodásához (Homód-árok környéke, Hárskút)

- A fedett karsztos mélyedések ez esetben is ott alakulnak ki, ahol a fedőüledékek lokálisan kivékonyodnak. Úgy tűnik, minél vékonyabb a fedőüledék, annál nagyobb (mélyebb) a mélyedés. - A víznyelős töbrök többségének létrejöttét és mélyülését a fedőüledékben kialakult járat teszi lehetővé. (Itt említjük meg, hogy míg a karsztosodó kőzetben, tehát a fekü mészkőben oldódással kialakult formát kürtőnek, addig felette, a fedőben képződőt járatnak nevezzük. Ez utóbbi már nem oldódással alakul ki, hanem azért, mert anyaga a kürtőbe szál­lítódik.) Ezt bizonyítja, hogy - mint említettük - a fekün a fedett karsztos mélyedések alatt többnyire nincs is mélyedés. (Kürtőt, vagy járatot azonban geofizikai módszerrel a fedőben vagy a feküben nem lehet kimutatni.) Ugyanakkor a fedőüledékben kialakult járatok meglétét bizonyítja, hogy a mélyedések többségének a talpa és a fekü között viszonylag vastag a fedőüledék (2-6 m közötti). A mélyedések oldallejtője meredekebb, mint alattuk a fekü dőlése (tehát a mélyedés alakját nem a karsztos fekü határozza meg). Továbbá az, hogy a mélyedések többségében felszínre nyíló, fedőüledékben képződött járat észlelhető. A fedőben járat csak akkor alakulhat ki, ha a feküben már létrejött a kürtő. A fedőben a járatképződés végbemehet a csapadékvíz áthalmozó tevékenységével vagy omlással. Megfigyeléseink szerint ugyanis a fedőüledékben is kialakulhatnak függőleges üregek, jára­tok, amelyek mennyezete omlásokkal a felszín irányába fejlődik. (A fedőüledékben végbe­menő omlásokat másodlagos omlásoknak nevezzük.) Ilyen jelenséget figyeltünk meg a pádisi (Románia) fedett karszton. Itt a fedő ürege már a felszínre nyílott, így az hoz­záférhető. A felszíni karsztos mélyedés tehát azért alakul ki, mert a fekün képződött kürtő feletti fedőüledék anyaga a kürtőbe szállítódik, miáltal a fedő anyagában járat képződik. A járatképződéssel járó anyaghiány okozza a felszíni mélyedés létrejöttét. Ez történhet a járat feletti üledékek omlásával, vagy süllyedésével. A fekün kürtőnek a kialakulását, ill. a fedőn járat kialakulását bizonyítják más karsztterületeken végzett megfigyeléseink is. így pl. a cerknitzi-polje (Szlovénia) katavotráinál a víznyelő jellegű töbrök kizárólag a fedő üledék­ben képződtek. A fedőüledék alatt a fekü - bár számos kürtővel átjárt - felszíne sík, enyhén dőlő réteglapos felszín, mélyedésektől mentes. A fentiek alapján a fedőüledékek mélyedése az alábbi módon fejlődik. A fedett karsztos mélyedés járata a feküben kialakult oldásos eredetű kürtőhöz kapcsolja a mélyedést. A több méteres vastagságú fedőüledékben kialakult járat közvetítésével kerül a mélyedésből az üledék a fekü karsztos kürtőjébe. A fedőüledéknek a mélybe szállítását bizonyítja, hogy némelyik mélyedés talpa annak ellenére sem feltöltött, hogy hozzá vízmosás árok kapcsoló­dik. Ez csak úgy lehetséges, ha a kapcsolódó árokból és környezetéből érkező talaj ill. fedőüledék a csapadékvíz és a beáramló víz által a járatba szállítódik. A járat azonban gyor­san és könnyen eltömődhet. A mélyedés fosszilizálódása során azonban nem feltétlenül töltődik ki. Járata ismételten kitisztulhat vagy újabb járat alakul ki. E folyamatoknak kedvez a karsztos kürtőben végbemenő anyagáthalmozódás, a kürtő növekedése oldással vagy omlás­sal, továbbá újabbak kialakulása. A már kialakult mélyedés szélesedhet is oldallejtőinek lep­usztulásával. Ez történhet a csapadékvíz pusztításával, ill. omlással (harmadlagos omlás), ugyanis a mélyedések oldalában gyakoriak a talajszakadási, valamint csuszamlási sebhelyek. A kutatási területen előfordulnak fedett karsztos mélyedések olyan helyeken is, ahol az üledékvastagság a 6-8 m-t is meghaladja. Az ilyen fedett karsztos mélyedések az eltemetett paleokarsztos mélyedések vagy a kiemelkedések oldallejtői felett helyezkednek el. Ez eset­ben a nagyobb fedőüledék vastagság miatt kisebb az esély kürtő kialakulására a fekün. Említettük azonban, hogy területünkön a már fosszilizálódott mélyedések ismételten

Next

/
Oldalképek
Tartalom