H. dr. Harmat Beáta (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 19. (Zirc, 2000)

KUTASI CSABA – SÁGHY ZSOLT: A Bakony faunájára új és ritka bogárfajok (Coleoptera)

Carabidae - Futóbogarak Blemus discus (FABRICIUS, 1792) Transzpalearktikus elterjedésű, eurytop, hygrophil, ripicol, terricol faj. Iszapos patak és folyópartokon, agyagos nedves folyóvölgyekben, mélyen beágyazott kövek alatt akadhatunk rá, a kisemlősök által vájt járatokban él (KIRSCHENHOFER 1989). Vízpartjaink szórványos előfordulású, de helyenként gyakori faja, legtöbbször fénycsapdával, de hús csalétekkel és talajcsapdával is fogták. Lelőhelyadatainak jelentős része nagy folyóink partvidékeihez kötődik. Agrárterületeken (almás, kukoricás) üzemelő fénycsapdákból, bár kis példányszámban, de mindenhonnan előkerült (Kádár SZÉL 1989). Az országos fénycsapdahálózat anyagaiban legnagyobb számban Nyékládházán és Pacsán fordult elő (Kádár szóbeli közlés). A Szigetközben Ásványrárónál pedig egy este mintegy 100 példány repült fényre (SZÉL szóbeli közlés). A Bakonyból TÓTH (1973) mindössze két adatát közölte (Fenyőfő, Németbánya), a további kutatások során a Balaton-felvidékről (Vászoly) is előkerült (RETEZÁR - SZÉKELY 1999). Vonyarcvashegyen, a Balaton zagyterén végzett talajcsapdázás során 5 csapda a faj 33 egyedét gyűjtötte. További publikálatlan adatai Bakonybélből, Gyenesdiásról és a Keszthelyi-hegységből származnak. Új adatok: Bakonybél, Som-hegy 400 m, 1968. 06. 21-30, leg.: Rézbányai L.; Gyenesdiás, kert, esti csapkodás, 1949. 07. 12-28. leg.: Kaszab Z.; Vonyarcvashegy, talajcsapda, 1998. 09. 13-10. 26, 1998. 09. 21, leg.: Kasper-Harmat; Várvölgy, Csetényi-berek, rét, fénycsapda, 2001. 07. 16. leg.: Sághy Zs.; Zalaszántó, Kovácsi-hegy, erdő, fénycsapda, 2001. 07. 15. leg.: Sághy Zs.; Zalaszántó, Kovácsi-hegy, kőbánya, Herman-tó, fénycsapda, 2001. 07. 15. leg.: Sághy Zs. Pterostichus aterrimus (HERBST 1784) Nyugat-palearktikus elterjedésű, eurytop, hygrophil, paludicol faj (KIRSCHENHOFER 1989). Erősen nedvességkedvelő, mely mindig vizek közvetlen közelében (nádasban, zsombékosban, füzesben) található. Szikes habitatokban is megtalálták (NYILAS 1991, idézi SZÉL 1996a). Hazánkban a számára alkalmas élőhelyeken sokfelé előkerült, de általában alacsony egyedszámban. A Kiskunsági NP (mocsaras erdőkben nádkévék alól, ÁDÁM - MERKL 1986, idézi SZÉL 1996a) és a Kis-Balaton nádasaiban is nagyobb számban fogták. Hazai lelőhelyei a sík-, illetve a dombvidékre esnek (SZÉL 1996a). A Bakonyból eddig csak Tihanyból ismertük (TÓTH 1973). Az új adatok és életmódja ismeretében valószínű, hogy a Balaton-parti nádasok jellegzetes, értékes faja, amely a Balaton-felvidéken nagyobb vizek partján is előfordul. Új adatok: Tihany, Bozsai-öböl, nádas, egyelés, 1993. 05. 05, leg.: Merkl O.; Balatonszőlős, Jókai Tsz. melletti tó, parttaposás, 1998. 05. 28. leg.: Kutasi Cs.; Balatonalmádi: Alsó-Lozsánta, füzes, talajcsapda, 2000. 10. 18. leg.: Kutasi Cs. Pterostichus elongatus (DUFTSCHMID, 1812) Palearktikus elterjedésű, stenotop, hygrophil, paludicol faj, melyet mocsarakban, vízpartokon, sőt gyékényfajok gyökerei között is megtaláltak (KIRSCHENHOFER 1989). Magyarországon elterjedése sporadikus, a síkvidéki ártéri és mocsárerdők jellemző faja, szikes és halastavak partszegélyén is előfordul (HORVATOVICH 1992). Az MTM adatait áttekintve, legnagyobb mennyiségben a Velencei-tó és a székesfehérvári Sós-tó területéről került elő. A korábbi Balaton-parti lelőhelyei alapján (déli part, Kis-Balaton) várható volt, hogy hamarosan a Balaton-felvidékről is megkerül. A tihanyi