Bauer Norbert (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 15. (Zirc, 1996)

PETRÓCZI IMRE: Adatok a vidra (Lutra lutra Linnaeus, 1758) Veszprém megyei elterjedéséről

Hazánk szerepe kulcsfontosságú a vidra megmentésében, hiszen a Kárpát-medencei állomány megóvása, megerősödése lehet a faj fennmaradásának, szétterjedésének egyik nagyon fontos feltétele. A hathatós, aktív védelem érdekében tisztában kell lennünk a magyarországi elterjedéssel, a területi megoszlással, az állománynagysággal és a veszélyeztető okokkal is. A vidra Veszprém megyei (bakonyi) elterjedésére vonatkozóan a 70-es évek végéig bezárólag nem áll rendelkezésre semmiféle tudományos szempontból értékelhető adat (PAPP 1971, ILOSVAY-SZITTA 1977, ILOSVAY-SZITTA 1980). A közelmúltban történt felmérések (NECHAY 1980, SZEMETHY 1990, KEMENESNÉ-DEMETER 1994, GERA 1996) fejlődő vidrapopulációkról számoltak be országos viszonylatban. A faj bemutatása A vidrát a ragadozók rendjébe (Carnivora), a menyétfélék családjába (Mustelidae), a vidrafélék alcsaládjába (Lutrinae) sorolják. A faj nagyszerűen alkalmazkodott a vízi életmódhoz, ez testfelépítésében is tükröződik: törzse hengeres, feje vaskos, orra tompa, füle kerek és kicsi, nyaka rövid, vastag, végtagjai rövidek, lábujjait úszóhártya köti össze. Testhossza elérheti a 1-1,5 métert, farka ebből mintegy 35-40 centiméter, testtömege 7 és 15 kilogramm között változik. Szőrének többnyire vörösesbarna, fényes színe van, ami a hasi részen átmegy sárgásfehérbe. Hangjelzései változatosak: a legismertebb „vidrafüttytől" a vinnyogáson át a prüszkölésig tartanak. Párzása nincs évszakhoz kötve, egész évben folyamatosan történik. A két ivar a párzás ideje alatt él együtt. A vemhesség időtartama 63-65 nap. A kölykök fehér bundával és vakon születnek, szemük 30-35 napos korukban nyílik ki. Anyjukkal 10-12 hónapos korukig maradnak, ekkor válnak önállóvá. Ivarérettségüket 2-3 évesen érik el. A vidra elterjedési területe felöleli Európát, egész Ázsiát Japánig és a Szundaszigetekig, valamint Észak-Afrikát. Európában öt, többé-kevésbé elszigetelt állományáról lehet beszélni: (1.) Brit szigetek (Nagy-Britannia és Írország); (2.) Skandinávia; (3.) Délnyugat-Európa (Ibériai-félsziget, Franciaország nyugati része); (4.) Közép- és Kelet-Európa (Oroszország nyugati területei, Ukrajna, Lengyelország, Litvánia, Belorusszia, Németország keleti területei, Csehország, Szlovákia, Ukrajna, Moldávia, Magyarország, Románia, Szlovénia, Bosznia-Hercegovina, Kis-Jugoszlávia, Macedónia, Albánia és Görögország) és (5.) Nyugat-Európa (Dánia, Hollandia, Belgium, Luxemburg, Franciaország északi területei, Olaszország, Svájc, Ausztria és Németország nyugati része). Ez utóbbi területek jó részén a vidra mára kihalt vagy rendkívül kicsiny, elszigetelt populációkban maradt meg. Egész Európában a törzsalak fordul elő. A vidra vízhez és a vízben található zsákmányállatokhoz kötött. Tápláléka leginkább hal, de fogyaszt békákat, rákokat, rovarokat, kisebb madarakat és emlősöket is, továbbá kis mennyiségben növényeket is eszik (LANSZKI-KÖRMENDI 1996). Ökotípusai a gyors hegyvidéki patakoktól az eutróf, síkvidéki állóvizekig, alkalmas helyeken mindenütt megtalálhatók. Környezete leromlását csak bizonyos mértékig képes elviselni, ökológiai plaszticitását mégsem lehet merevnek nevezni. Lakóhelye nagyon változatos, búvóhelye és kotoréka a legkülönfélébb helyeken található (pl. föld alatt, odvas fákban, sűrű bokrokban, nádasban stb.).