Dr. Tóth Sándor (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 10. (Zirc, 1991)

SZINETÁR CSABA: Pókfaunisztikai vizsgálatok a Somlón és a devecseri Széki-erdőben I.

(BOKOR 1988). Alapkőzete a pannonkori homokra települt ilmenites-magnetitos földpátbazalt, melyen változó vastagságú rendzina talajok alakultak ki. A hegy vízrajzi vonatkozásai közül kiemelendő a törmelékzóna nagy víztároló képessége, mely a rajta kialakult növénytársulások esetében meghatározó szerepű. Növényföldrajzilag a bakonyi flóravidék balatoni flórajárásához (Balatonicum) tartozik. A hegypalástot elborító szőlők felett a déli és dél-nyugati oldalakon sajmeggyes-molyhos tölgyes bokorerdőket, a hűvösebb oldalakon cseres-kocsánytalan tölgyeseket, a legmeredekebb és legmagasabb északi kitettségű helyeken pedig bükk elegyes hársas törmelékerdőket találunk. A talajcsapdák a két legszélsőségesebb erdőtípusban, a bokrerdőben valamint az utolsóként említett törmelékerdőben működtek (1. ábra). A nagy kiterjedésű mezatérszintet zömében másodlagos lejtősztyepprétek és francia perjés kaszálórétek borítják. A törmeléklejtő jelentős vízkészletével magyarázható a vegetáció feltűnő gazdagsága. Csapadékszegény nyári időszakban megfigyelhető, hogy még a délelőtti órákban is erőteljes a harmat és páratelt a levegő a déli kitettségű bokorerdőben is. Az élőhely különleges klimatikus adottságainak köszönhető a relatíve gazdag talajfauna. A hegy viszonylagos elszigeteltsége s az említett speciális adottságok kedveznek a fajon belüli változatok és alfajok kialakulásának. Példaként említhető egy diplopoda alfaj a Ceratosoma caroli ssp. somloense (Loksa). Széki-erdő A Széki-erdő a Devecseri-Bakonyalja legnagyobb összefüggő erdősége, mely a Bakonytól és a Kisalföldtől orográfiailag is független önálló dombvidéket borítja. Alapkőzete miocén korú kvarc-kavics, illetve meszes konglomerátum. Talaja enyhén podzolosodó barna erdőtalaj, mely a dombhátakon rendkívül sekély, és a kiterjedt cseres tölgyesek jellemző termőhelye. A völgyekben mélyebb, jó vízellátású sötétebb barna erdőtalajok alakultak ki, melyeken üde gyertyános-tölgyeseket illetve a legnedvesebb részeken szil-kőris-tölgy ligeteket találunk (TALLÓS 1957). A széki-erdei csapdáim e három említett erdőtársulás tipikus állományaiban működtek (1. ábra). A patakvölgyek alluviális hordalékain értékes láprétek alakultak ki, melyek állapota az elmúlt három évtizedben rohamosan romlott. Egy részüket égerrel ültették be, így helyenként a völgytalpi részeken a szil-kőris-tölgy ligetekkel együtt égereseket is találunk. A Széki-erdő éghajlati adatai alapján nagy hasonlóságot mutat a Zalai-dombvidékkel, amellett, hogy a Kisalföld valamint a Bakony adataitól lényegesen különbözik. Növényföldrajzi helyzete alapján a területet legújabban a Dél-Dunántúli flórajáráshoz sorolják (PÓCS 1981). A vizsgált terület állatföldrajzi beosztás szerint a Déli-Bakonyhoz tartozik (PAPP 1968). Az 1. táblázatban foglaltam össze az 1987. V. 8-XI. 124g működő 50 talaj csapdával begyűjtött pókfajok gyűjtőhelyenkénti és csapda ürítési időpontonkénti egyedszámait. A vizsgálat során 76 faj 753 egyedét gyűjtöttem be és határoztam meg. Dolgozatom további részében röviden elemzem az egyes biotópok pókfaunáját és azok néhány cönológiai jellemzőjét. I. Sajmeggyes-molyhostölgyes bokorerdő (Ceraso-Quercetum pubescentis) Csapdáim a fenti somlói társulás a mintegy 20-25° lejtőszögű, dél-nyugati kitettségű, háborítatlan állományában működtek (2. ábra). A bokoerdő növénycönológiai megítélése bizonytalan. Korábban egyedi, szigetszerű molyhos cseres-tölgyesként (Orno-Quercetum) értelmezték, mely mind a cserszömörcés. mind pedig a sajmeggyes bokorerdő társulással mutat hasonlóságokat (Jakucs P.) Lombkoronaszintjében a molyhos tölgy (Quercus pubescens) mellett - a számos irodalomban szereplő virágos kőris helyett - a magas kőris (Fraxinus excelsior) szerepel. Cserjeszintje különösen gazdag, s helyenként szinte áthatolhatatlan sűrűségű (Cerasus mahaleb, Prunus spinosa, Cornus mas, Crataegus monogyna, Rosa sp.). Lágyszárú szintje is feltűnően buja, s számos dekoratív növényfaj tömeges benne (Dictamnus albus, Iris variegata, Geranium sanguaineum, Lithospermum purpureo-coeruleum). A bokorerdőből begyűjtött 153 egyed 28 fajt képvisel, s ezzel a második fajokban leggazdagabb társulás a vizsgáltak között. A tipikus bokorerdei fajok mellett számos tágtűrésű gyakori faj jelenléte jellemző. Az előzőekre tipikus példaként a Zelotes villicusi és az Alopecosa sulzerii, utóbbiakra a Trochosa terricolát valamint a Pardosa lugubrist említem. A sziklakibúvásokban és bazalttörmelékben való gazdagság számos kőkedvelő fajnak kedvez (pl.Drassodes lapidosus, Liocranum rupicola, Pholcus opilionoides). Az élőhely jól jellemezhető a tizenhárom jelenlévő család összegyedszám valamint összfajszám szerinti százalékos részesedésével (6. ábra). A diagram alapján jól látható, hogy a kövi- valamint a farkaspókok határozzák meg elsődlegesen a