Dr. Tóth Sándor (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 6. (Zirc, 1987)

DR. FACSAR GÉZA: Néhány kritikus Rosa taxon kutatása a Balaton-felvidéken és a Bakony kapcsolódó területein

acanthanak egy gracilisebb, törpe típusa fordul elő kúpos diszkusszal, de a levélkék alakja, száma (7), a tülökszerű tüskék kissé ívelt alakja, a gyengén szőrös bibeszálak egyértelműen a R. polyaeantha populációk jelenlétére utalnak. Ezt a taxont Borbás egy másik faj formájaként az Isztriai-félszigetről írta le, de Magyarországon először Hermann találta meg, éppen a Tihanyi-félszigeten. Ez az illír areájú faj Magyarországon a hasonló, kissé kontinentáüsabb növénytársulásokban előforduló, közép-balkáni R. hungarica-val vikariál. A két faj elterjedése a Balkán -kutatók (Beck-Mannagetta, Braun, Degen, Dingler, Hayek, Keller, Urumov) adatait is figyelembe véve a Balkánon jól elkülönült, csupán legdélebbi előfordulásaik közösen Macedóniában és Észak-Görögországban. A R. polyaeantha saját gyűjtéseim alapján nem ritka a bulgáriai Rodope száraz, füves völgyeiben. A R. polyaeantha illír areája és morfológiai bélyegei alapján felfogható a Mediterrán középső és nyugati területén található, montinabb rózsafajok (R. sicula TRATT., R. serafinii VIV.) felé összekötő (cline) fajként is. A R. hungarica ezzel szemben a Mediterrán keleti területe felé mutató cüne-faj az atlanti^nediterrán R. micrantha SM. s. str. és a balkáni R. pontica DIMITR., valamint a kelet-szubmediterrán R. turcica ROUY fajok felé. A R. hungarica balkáni areájából a Duna völgyén át (egyetlen adata Romániában Túrni Severin közelében!) terjed az újabb, bár kisebb méretű florisztikai gátig, a Dunazug-hegység mészkő vonulatáig. Ebből a centrumból délnyugat és északkelet felé arányosan csökkenő gyakorisággal találhatók termőhelyei. Más összehasonh'tásra ad alkalmat mind magyarországi, mind a vizsgált területre vonatkoztatva a Rosa livescens BESS, populációinak vizsgálata. A R. livescens a R. galhea L. és a R. canina L. s. 1. közötti hexaploid és heptaploid alaksorozatokat foglal magába. Hasonlósági alapon kevert tüskézetű típusait R. gallica-nak, míg a csaknem tüskétlen és egyszerű tüskézetű típusait R. canina-nak tüntetik fel cönológiai felvételekben. A R. gallica cönológiai spektruma ezáltal azonban jobban torzult, mint az egész országban közönséges és gyakori, csaknem társulásközömbös, apofiton R. canina-é (FACSAR 1986b). A R. üvescens areálgeográfiai helyzetét meghatározva Magyarországon, egyértelműen kiderült, hogy a faj kollin előfordulású, szubkontinentális jellegű. Viszonylag kevés termőhelye az Alföld-peremi, ül. a hegyvidéki erdőssztyepp bokorerdeiben, sziklagyepjeiben és (szegély-, iU. származék-) cserjéseiben található. Magyarország klímazonális vegetációtérképén a R. hvescens areája a humid (lomboserdők)- és a szemiarid (erdőssztyepp) klíma ill. növényzeti határzónában helyezkedik el, rehktum jellegű (FACSAR 1984a). A R. livescens a Balatonicumban és a Bakony keleti felében az ülír-jeüegű molyhos-tölgyes bokorerdőkben (Cotino-Quercetum) és a melegkedvelő tölgyesekben (Orno—Quercetum), valamint a kapcsolódó sziklagyepek mozaikkomplexében él. A Mezőföld peremén a Velencei-hegységben (Nadap), a Balaton-felvidék paleozoós rögein (Füle : Kő-hegy, Balatonfőkajár : Somlyó), a balatoni magasparton (Kenése és Fűzfő között) ismertek lelőhelyei. A Balaton-felvidéken Vörösberénytől Pécselyig a mészkő és dolomit hegyeken, majd azon túl is szigetszerűen a vulkánok csúcsain találhatók hosszútarackos, alacsonyabb sarjtelepei (Tihany, a Káli-medence peremén Hegyestű, Fekete-hegy, a Tapolcai-medencénél Tóti-hegy, Gulács, a bakonyalji Somló, a vasi Kissomlyó). A Bakonyból is a Veszprém-Várpalotai-fennsíkról, kiugró dolomit- és mészkőszirtekről ismert a R. livescens: várpalotai Vár-hegy, öskü, veszprémi Csatár-hegy, márkói Kápolna-domb, eplényi Tobánhegy, cseszneki Vár-hegy. A R. hvescens a Vasi-szigethegyektől a Lajtaicum-ig, ill. a Gerecsében, majd a Matricumban a Neogradensé-től (Fót, Diósjenő) keletre a kontinentális-jellegű molyhos-tölgyesek (Corno-Quercetum), bokor erdó'k (Ceraso-Quercetum), gyöngyvesszős cserjések (Spiraeetum mediae) növénye (FACSAR 1984b). A R. livescens cönológiai és areálgeográfiai jellege tehát kitűnő példa egy pontusi4continentális fajra, mégis az említett társulások legreprezentatívabb cönológiai feldolgozásaiban sem a Balatonicum, sem a Vesprimen.se területéről nem szerepel. Ezt pótlandó, öt éve mind a R. gaüica, mind a R. üvescens lelőhelyeiről készítek cönológiai felvételeket. Ennek eredményeiről egy másik alkalommal fogok beszámolni. Azt sikerült megállapítani, hogy a R. gallica és a R. livescens areálgeográfiai és cönológiai képe részben átfedi egymást. Ez a tény megállapítható volt vizsgálati területünkön is az Orno-Quecetumban iU. származéktársulásaiban, valamint a tatárjuharos-lösztölgyessel (Aceri tatarico-Quercetum) és a törpemandulás zárócserjésével (Amygdaletum nanae) alkotott kontakttársulásaiban valósul meg. Ez a gyöngyösi Sárhegyen jól megfigyelhető jelenség nyugat felé a kontinentalitás csökkenésével még jól megfigyelhető a Szár-hegyen és a főkajári Somlyón, a kenései magasparton elszegényedőben, öskünél azonban a Rosa fajdiverzitás a kerecsendi erdő magasabb kiemelkedéseihez hasonló (FACSAR in: SZUJKÓ-LACZA 1984). A kontinentalitás csökkenésével a R. livescens-t legtovább a R. spinosissima kíséri azonos termőhelyi feltételek mellett, míg az Amygdalus nana és a Cerasus fruticosa előbb elmarad. Figyelemre méltó azonban, hogy a vasi szigetvulkánokon a Cerasus fruticosa újra feltűnik, de most már a Rosa gallica-val található a molyhos-tölgyes bokorerdők fragmentumaiban (Ság, Hercseg).