Dr. Tóth Sándor (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 1. (Zirc, 1982)

BALI JÓZSEF: A faligyík (Lacerta muralis LAUR) Veszprém városi előfordulása

Az 1979-ben tett megfigyelések: Fenyves utca betontámfala: Május 6-án a megfigyelt pld-k száma: 19. Jutas-erdő: Április 17—25 között 2 alkalommal figyeltem meg. A pld-k száma: 1—3. Remete utca: Június 3-án a megfigyelt pld-k száma: 6 (1 pld reg). Méhes utca: Július 5-én a megfigyelt pld-k száma: 5. Patak tér: Június 18-án a megfigyelt pld-k száma: 3. Fenyves utcai malom kőkerítése: Július 21—24 között 2 alkalommal figyeltem meg. A pld-k száma: 5—13. Augusztus 2—20 között 3 alkalommal figyeltem meg. A pld-k száma: 1—5. A Fenyves utcán végzett gázvezeték fektetése a sziklatámfalon megfigyelt, s az eddig legnagyobb egyedszámúnak ismert állományban tett igen komoly pusztítást. Ennek felmérését 1980 tavaszától tervezem elvégezni. ökológiai és etológiai megfigyelések DELY (1978) megállapítja, hogy a fali gyík főleg köves, sziklás domb- és hegyoldalakon, régi romos épületek és falak közelében, valamint elhagyott kőfejtők és kőbányák környékén található. A Veszprém városban megismert előfordulási helyek megerősítik a fenti megá" '' ' ^Vat, A Bakonyban is a napsütésnek kitett, repedezett mészkősziklákon, öreg j.i. kerítéseken élnek ezek a kis hüllők. A vár alatti apró házak kőtartozékaiii lobb, de nem elszigetelt állományt alkotnak. Többségükben tehát építményeken élnek. A városban a fali gyíknak éppen az ember teremtett élőhelyet! Jogos az „urbánus"' elnevezés. Területjárásaim során egyrészt magatartásbiológiai, másrészt táplálkozásbiológiai tapasztalatokat szereztem. Meleg, napfényes, szélcsendes időben igen élénkek. A sziklakibúvásoknál (Benedek-hegy), a támfalaknál a repedések biztonságában sütkéreznek. Gyakran a kőfalra boruló növényzet takarásában, vagy közelségében mozognak. Az eddig ismert lelőhelyeiken leggyakrabban az ördögcérna (Lycium halimifolium) biztosítja a búvóhelyet. Különösen kifejezett ez a Fenyves utcai sziklatámfalnál, a Remete és a Méhes utcai falakon, meg a Papkertben. Az utóbbi lelőhelyen a fekete bodza (Sambucus nigra) is hasonló jelentőségű. A nagyobb sziklahasadékokban több példány is él. DELY (1978) a faj téli álmára való húzódását október végére, tavaszi előbújását pedig április elejére teszi. Ezért érdekes, hogy 1976 őszén még XI. 7-én sikerült mozgó állatokat megfigyelnem. A már hűvös, szeles októberi visszahúzódást követően a november eleji rövid déli napsütéskor 14 példány jött elő egyetlen hasadékból. Közülük 5 példány egészen fiatal volt. Ez a megfigyelés felveti bennem a fali gyíkok együttes telelésének a gondolatát. Ezt a felvetésemet megerősíti tavaszi megjelenésük is. Téli pihenésükből ébredve lassú mozgással foglalják el a kisebb hasadékokat, fal alatti lyukakat. A máskor fényes, csillogó testű kis állatok, kőzetmálladéktól „porosan" — többségük vedlésben — több helyen is egy nagyobb hasadékból jöttek elő. A faj etológiájára vonatkozó új adat, hogy a szakirodalomban (DELY; 1978) megjelölt időponttól (április eleje) eltérően a tavaszi előbújást 1977-ben már III. 11-én sikerült megfigyelnem. Sajátos látványt nyújtanak, ahogyan a biztonságot nyújtó fedezékből zsákmányra lesve, mintegy „kilógnak". Leggyakrabban bodobács fajokat (Pyrrhocoris sp.) fogyasztanak: rendkívül ügyesen nyelik le ezeket az apró rovarokat. Láttam medvelepke-faj (Arctia sp.) szőrös hernyójának zsákmányolását. Egy kifejlett giliszta (Lumbricus sp.) lenyelése 4 percig tartott. Többször megfigyeltem, hogy az egészen fiatal példányokat zsákmányként üldözik a nagyobbak. Egy alkalommal kisebb csigafajt roppantott össze egy fali gyík. Feltehetően avarcsiga (Helicella obvia) volt. A fali gyíkok Veszprém városi megfigyelése új adattal gazdagította a rézsiklóra (Coronella austriaca) vonatkozó ismereteket is. 1977. IV. 22-én, a Remete utca magas