Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)
Ötödik fejezet: Mezőgazdaság
268 .4 fíalaton-mel léki lakosság néprajza. 59. 1.). Természetesen csak akkor kötöztek, ha a vessző már nem volt húsos, megerősödött, a kötést megbírta; de azért, a mennyire lehetett, siettek vele, mert a szőlőnek, ha össze van kötve, a széljárás és jégverés is kevesebbet árt. Ma már a modern szőlőművelés mellett e hóban kell végezni a Peronospora elleni első pei'- metezést (a balatoni terme te zésnek mondja), a gyürűzés t és az első sekély kapálást. Június havában volt a második kapálás; ez nem járt mélyen s csak a gyomtól akarta megszabadítani a szőlőt. Ma már e hóban van a harmadik kapálás (a második sekély-kapálás) és a második (erősebb) permetezés. Júliusban újból kötöznek, kurtítnak, fattyaznak s ma már harmadszor permeteznek. A főmunka azonban a harmalás vagy harmallás volt vagyis a harmadik (a mai művelési mód mellett már megyedik) kapálás, melyet beporlás vagy terítésnek is mondtak. Míg az ország más részeiben, különösen kötöttebb laza talajnemeknél a harmalás csak sekély s főleg a gyomirtás czéljából alkalmazott kapálás volt, a Balaton mellett, különösen a zalai part középső szakaszának laza és heves talaján a gazda a bakhátot hosszában bevágta, két szélre húzta vagy egyenesre laposra terítette s a tűkét vele eltemette, hogy az ki ne száradjon, gyökereit a nap meg ne pirítsa. A bakhát bevágásáról az egész műveletet is bevágásnak szokták nevezni. Augusztus vegén vagy szeptember elején —- az időjárás szerint — következett a kikeverés (a mai szőlőművelésben már ötödik kapálás), mikor is azt a földet, a mit beporoltak, most a tőkesorok közé ismét bakhátra kapálták, hogy a fürt, a mikor lelódul, a földre ne érjen. A mai szőlőművelés mellett ezenkívül tovább folyik a csucsozás, fattyazás, pótkötözés és a permetezés. Ugyancsak augusztusban állították fel a madarak üzésére a kerepüt vagyis azt a nagy szélmalom- szárnyakkal készült lármás eszközt, mely egy fára erősítve a legkisebb szélre is ijesztő lármát csinált. A régi szőlőművelésben az így feldolgozott szőlőbe senki többé be nem mehetett. Ezután következett a szüret s mikor az is véget ért, a bakhátba eltemették a tűke fejét, hogy a tél hidege meg ne ártson neki. A régi szőlőgazdának szüret után a külső munkája megszűnt. A szüretet — október első felében, a mikorra a szőlő a legtöbb helyen tökéletesen megérett — a nők és gyermekek végezték. Ezek leszedték a szőlőt vagyis a fürtöket bugyiival lemetélték s belerakták a fertály sajtárba mely ‘,4 régi akó volt s melyet musthordani is meg borfejtéskor is használnak, s ha megtelt, az út végire vitték s ott a csöbörbe öntötték, a mi egy egyakós fakád. A csöbörben felgyűlt szőlőt két csöbrös letörte, agyon szakította, megcsomoszóta vagy megmuszkolta a muszkuló-, muszkoló- vagy muszoló-fával, mely 0'7—08 m. hosszú sulyok alakban végződő erős bot; mikor ezzel elkészültek, a csöbör két fülének lyukán áthúzták a csöbörhordó rudat s vállravetve bevitték a prősházba s beöntötték a 10—20 akos kádba, a melyet teli töltöttek, s a melyet a Balaton mellékén bocska- vagy bucská- nak neveznek. A kádban a törköl vagy sas estig állt, addig a törköl felszállt, a lé alul maradt ; a mi lé estig a kádban összegyűlt, azt leeresztették s az volt az élőié. Ezután — tehát csak este felé — eresztették a kádba a tiprót, a ki aztán a törkölt jól kitiprotta kétszer is. A mi lé már most a sasról éjjel csöpögött le, azt külön fogták fel, az volt a legédesebb s édes maradt a megforrás után is; ezt nevezték csöpögés-bornak. A törkölt ezután a kádból kiszedték ahhoz készült villával vagy vaslapáttal s a satóba rakták s kisatolták. A mustkészítés ez általános módja mellett, különösen az uradalmakban és egyes nagyobb termelőknél a szőlőt
