Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)
Hatodik fejezet: Halászat
A Balaton-me Hé ki lakosság néprajza. 375 alakjára, mint kovácsolására nézve tökéletesen egyező s csakis nagyságában eltérő kétágú és makkos szigonyt hoztak elém (154. á.), a tihanyi lelet kora iránt minden kétségem eloszlott, mert az, noha nehány évet a vízben töltött, ép úgy recens, mint tomaji párja. Kezdetben arra gondoltam, hogy ez a két szigony talán szintén a tisza- melléki halászság balatoni expeditiójának emléke, e mellett szólana a szigonyok kétágú volta, de kizárja ezt a feltevést az, hogy az ágak nem körömszakások, hanem hegyes szakások, s hogy megerősítés szerint nem köpüsek, hanem makkosak s így határozottan a keszthelyi szigony-typusokhoz csatlakoznak. A tomaji szigony gazdájáról, származásáról semmi bizonyosat nem tudtam meg, a ki előhozta, már harmad- kézből kapta, s így a szóbeli közlés sem nyújtott felvilágosítást arra, hogy hogyan került az a kétágú szigony ide, a hol azt a halászok lehetetlen alaknak tartják. Abból, hogy a tihanyi vízből kifogott példány párja Tomajon előkerült, az következik, hogy a tihanyi példány nem unicum, sőt, hogy ez a makkos, hegyes szakás, kétágú alak, máig is él; abból, hogy a Balaton mellékén nincs meg, sőt nem is tudnak róla, az következik, hogy az a két példány más vidékről került ide; ha ez így van, akkor a makkos szigonyok elterjedése nem szorítkozik csupán a Balaton mellékére, hanem ez már csak valamely határterülete annak, a hol a makkos szigonyok el vannak terjedve, s a mely minden valószínűség szerint a Keszthely és Tomaj közti Balaton-parttól északra esik; ezen a területen kell egy völgynek, egy vidéknek vagy egy néptöredéknek lenni, melynél a makkos kétágú szigony ép úgy typus, mint a köpüs kétágú a Tiszán, vagy a makkos háromágú Keszthely vidékén s az a két példány, melyet Herman és én találtunk, csak erről a vidékről kerülhetett a Balaton mellé. Akkor és ott, mikor a szigonyok egyes alakjai annyira typuszértékűek s oly helyhez kötöttek, mint azt épen a Balaton, a velenczei tó és a Tisza mellett láttuk, csakis e feltevés magyarázhatja meg a kétágú makkos szigonynak a Balaton mellékén való előfordulását, a mit igazolni, vagy más megvilágításba helyezni a jövő feladata marad. Horgászat. A balatoni horgászatról Herman külön sehol sem emlékszik meg, igaz, hogy ez rég jelentőségét vesztette, de volt s én magam a Balaton mellet a horgászat négy szerszámát találtam meg, a kosztos horgot, a véghorgot, a pörgő horgot és az átkötő horgot. A kosztos horgot a Balaton mellett általánosan sujta, sujtálló néven, ritkábban egyes horog vagy korczos horog néven ismerik. Van neki vagy három öles nyele kőrisfából, de eleje vagy 'csapóvége somfavessző; erre kötik rá a 4—5 öles inat; ezen van a buktató vagy gyékény póta, mely billenésével jelzi, hogy a hal pedzi a a horgot ; a buktatótól indul ki a mintegy két araszt hosszú cserke vagy talpalló, derekán ólomgombbal, végén a horoggal, melyet Tördemicz halászai igen jellemzően máig is tű-nek neveznek, a melynek szakálla van s a melyet küszszel, szalonnával vagy kukaczczal csaliznak fel. Ez a kosztos horog annyira közismeretű dolog, hogy használata bővebb magyarázatot nem kíván. A véghorog, melyet a Balaton mellékén ezen általános nevén kívül még eregető vagy eresztő horognak is neveznek, nem egyéb mint fenékhorog. Ennek van egy 20—60 öl hosszú ina, végén jókora kővel a végkőve 1; az inon 1—1 j. ölenkint cse?-kék vagy talpallók, következnek, melyek az inra farkas köi'ömmeX (155. ábra) vannak ráhurkolva, a cserkék 3—6 láb hosszúak s végükön van a felcsalizott horog. Minden ötödik horog után egy kövellö s minden két kövellő közt a középen egy 154. ábra. Kétágú és makkos szigony.
