Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)
Hatodik fejezet: Halászat
376 A Ba la ton-m e lié ki lakosság néprajza. gyékény következett; a kövelló'k cserkéje hosszabb lévén, mint a horgoké, a horgok a vízben szabadon lebegtek, mert a gyékény a derékinat fentartotta. A kövelló'k, illetőleg gyékények cserkéjét kümacizag-, illetó'leg gyékény madzag wa\<. hívták. A csali lótetű, apró keszeg, zöld szecskü volt (156. ábra). Az így felszerelt véghorgot csol- nakról eresztették ki a vízbe éjszakára s aztán hajnalban szedték fel. A horog ma már mind bolti horog. A véghorog felszedésére nem fentó't használnak, az a Balaton mellékén egyáltalában nincs meg, hanem keresőt, a mi nem más, mint egy négyágú vasmacska, melyet szabadítónak is neveznek. Míg a kosztos és a véghorog a Balaton mellékén a horgászatnak általánosan elterjedt szerszáma volt, addig az átkötő és pörgő horog annak csak egy-egy pontjáról ismeretes s úgy látszik, épen nem volt általános elterjedési!. A pörgő horgot Kilitin jegyeztem fel, nem láttam, csak halászok mondták el, hogy a horog ina kétágú fácskára volt csavarva, horgát felcsalizták és csukát csukával fogtak; ha a csalit ugyanis bekapta egy kis lj%—1 fontos csuka, a halász akkor azt nem rántotta ki, hanem az inat utána pergette; mikor aztán a kis csukát bekapta egy 5—6 fontos nagyobb csuka, akkor a halász is kirántotta horgát s vele a prédát a vízből. Az átkötő horgot Vörsről jegyeztem fel; ezt ott harcsára és csukára használták; két vízbe vert czövekre kifeszítették az inat, erre kétölenkint jöttek a 11ji sukkos talpallók, ezek végén a bolti horog; a csali a harcsának lóféreg vagy tüdő, a csukának apró hal volt. A tulajdonképeni halászat ismertetése ezzel véget is ért; mindössze még a rákászatról kell nehány szót szólanunk, a mennyiben a rákászatot is a halászat keretében szokták ismertetni: A Balatonban igen sok volt a rák, de a hetvenes évek folyamán teljesen kipusztult; az évet pontosan senki sem tudta megmondani, a hány helyen kérdeztem, annyi évet mondtak, a legkorábbi év 1867, a legkésőbbi 1880 volt. Kipusztulását tulajdonították fagynak, nagy vízáradásnak és betegségnek. Fajtája szerint más volt, mint a folyami rák, ez fekete, a balatoni pedig fehér volt s hívták kecskeráknak. Fogták este, nád lángjánál, szabad kézzel, fogták rácscsal, meg nádra húzott kecskebőrrel. Ma újból kezd szaporodni, de lassan. Es végül a halászat keretében kell felemlítenünk a tekenősbéka-fogást is azért, mert az erről szóló intézkedés azonképen egy halászkontraktusban foglaltatik. Endréden egy meglehetős nagy patak hajtott két malmot, az alsó- és felső-endrédi malmot; a patak halászata és nádlása a tihanyi apátságé volt; ha ez nem sokat is ért, híres volt e hely a tekenős békáiról, a melyeket, hogy a tihanyi apátság urai ugyancsak megbecsültek s beszerzésükre nagy súlyt helyeztek, kitűnik az Endréd községházán őrzött következő szerződésből : «Contractus, melly szerént kiadatik a Mgs Uraság részérül Endréd helységnek a Felső és Alsó Endrédi Malom Javaknak Halászattya és Nádlása e’ következendő 155. ábra. Farkasköröm. 156. ábra. A véghorog.
