Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)
Ötödik fejezet: Mezőgazdaság
282 A Balaton-mellêki lakosság néprajza. lappai kieresztette, elfogták, megkötözték s a vármegye tömlöczébe küldték (10.). A ki a helység eleibe törvényre idéztetvén, nem jelent meg, «megáltalkodásért» 1 frton maradt s a kereső félnek is megítélték keresetét (27.). A ki a büntetést magán megvenni nem engedte, azt ugyan nem volt szabad bántani, kaiodázni, vagy meglánczolni, hanem azért a büntetést, meg az ellenállásért való birságot — utóbbi fejében a másik félnek okozott költség megtérítésén felül 4 frtot, melynek fele az uraságé, fele a helységé — megvették rajta vagy a földesúrnak vagy a főszolgabírónak assistentiájával (31., 32.). Gondoskodtak a hivatalos tekintély megőrzéséről is. A ki hegybírót, esküdtet, vagy hegymestert igazságszolgáltatás közben «feslett nyelvességből meghamisolt vagy megszidott,» 2 frt, hegybíró ellen 4 írt, ha pedig ilyenkor az egész hegynépet mocskolta, 12 frt birságon maradt, melynek fele a földesurat, fele a helységet illette, «mert nem illik akármely törvényes igazításokban, ha szinte vétenének is, a bírákat és esküdteket gyalázni, hanem törvényüket, ha nem tetszik, becsületesen és teljes engedelemmel kövessék meg s appellálják a földesúr eleibe» (29.). A hegybírónak és esküdteknek fizetésük nem volt, hanem voltak esetről-esetre járandóságaik. Az articulus a hegybiró és az esküdteknek asztalpénzül 40 pénzt, az időzésért naponkint az összes törvénytevőknek együtt általában 12 pénzt, böcsü- ért 40 pénzt, megye igazítástól, akárhány követ is tesznek le, 24 pénzt, a fölvalló levél kiadásáért és hegykönyvbe való Írásáért kezdetben egy tallért későbben csak 50 pénzt Ítélt meg (30.). Bizonyos jutalmazás számba ment az is, hogy a mikor a gyümölcs érik s az uraság abból magának szedet, akkor a hegybírónak és hegymestereknek is megengedték «a gyümölcsön módjávál való gazdálkodást tenni» (13.). Mint láttuk, a büntetések egy nagy része birság volt, melyen rendesen a hegység és az uraság s néha az egyház is osztozkodott. Mennyit tettek ki évenkint e bírságok, hogyan osztották szét s különösen hogy mire fordították s mire fordította első sorban a hegybiróság a maga részét, arról feljegyzést nem találunk; de hogy ezekkel a pénzekkel az atyafiak nem számoltak be rendesen, kitűnik abból, hogy 1770-ben külön uj articulus intézkedik arról, hogy miután az articulusok értelmében a különböző büntetésekből és bírságokból az uraságnak (vagy vármegyének) is rész jár, a hegymester évenkint egyszer a hegyvám vagy dézsmaszedéskor, a törvénytételekből bevett bírságokról a földesúr (vagy a vármegye) tisztjének elszámolni tartozik, hogy úgy az egyház, mint az uraság (vagy vármegye) megkapja a magáét (32.). Ezekben ismertettük az articulusok alapján a hegyközség életét, aminő az a XVIII. század második felében volt s befejezésül még csak azt kell kitüntetnünk, mily lényeges dolgokban tértek el egymástól az 1752-diki és 1770-diki articulusok. Minden változást az élet okol meg s ha az articulusokban különbséget látunk, ez az élet megnyilatkozásának tekintendő; az életben előfordult esetek kényszeríteíték ki e változásokat s annál jellemzőbbek, mert az articulusok egész sorát következetesen ugyanazon szellemben befolyásolják. A különbség a két articulus közt különösen három irányban domborodik ki, a pénzbüntetésnek botbüntetésre való átváltoztatásában, a nemes és a paraszt közti viszony tüzetesebb megállapításában s végül az ítéletek végrehajtásának megnehezítésében. A régibb articulusok csakis pénzbeli büntetést ismertek, az újabbak már ezen módosítottak s maguk megmondják, hogy miért: «mivel pedig ilyetén büntetés
