Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)
Ötödik fejezet: Mezőgazdaság
278 A Baiaton-inelléki lakosság néprajza. a kitolás történt (15.); a gyepű vagy megye szegését 4 frttal vagy 12 pálczaütéssel büntették (12.). Ha valaki szőlejének igaz gyepűjét rendelt határánál más szőlősgazda kára nélkül tette kiljebb, vagyis új szőlőt akart csinálni, azt a hegymester a földesuraságnak megjelenteni tartozott s ha az a befoglalt fundus haszonélvezetét nem engedte meg, a szőlősgazda gyepűjét előbbi helyére visszaállítani köteleztc- tett (15.). Új szőlők megépítését általában nagyon megbecsülték s a kinek az uraság, vagy annak engedelmével a helység puszta parragszőlőt ad, hogy azt megépítse, a megépítés után, még ha vérág találtatott volna is hozzá, senki tőle azt el nem vehette, hanem mint örökét bírhatta, csak az uraságnak járó igazságot adja meg esztendőnkint (22.). De viszont súlyosan büntették a szőlő elhanyagolását s a ki azt egy évig nem dolgoztatta s így szántszándékkal pusztulni hagyta, attól a szőlőt elvették és az uraság keze alá adták vissza (20.). Az articulus mindenek előtt az egyház jogait vette védelmébe. A szőlőhegyen való káromkodást a nemes embernél 4 frttal, a parasztnál 12 pálczaütéssel büntették, de tekintve azt, hogy az egyháznak nagyobb haszna volt a pénzből, mint a pálczaütésből, megengedték, hogy a paraszt is megválthassa magát pénzen a pálczától. Efféle pénz 3/4-e az egyházé, V4-e a községé (4.). Szigorúan őrködtek a vasárnapok és az anyaszentegyháztól rendelt ünnepek megtartása felett, a mely napokon a gyepűn belül vagy kívül dolgozni, szent mise előtt gyümölcsöt szedni vagy rázni, bort vinni vagy szekérre vonni egyáltalában nem volt szabad; a ki mégis megtette, 4 frt büntetést fizetett, melynek x/3-a a templomé, y3-a az uraságé, y3-a a helységé (5.). Az ünnepek megtartását a hegybiróságnak is szigorúan kellett venni, gyűlést hétköznapokon az istentisztelet, szent mise és praedicatio előtt, ünnep- és vasárnapokon pedig egyáltalában nem tarthatott és semmiféle ügyben nem ítélkezhetett (31.). Úgy látszik, a vasár- és ünnepnapokon kívül a szőlősgazdáknak régebben még egy ünnepük volt, mert az 1756-diki articulus a megtartandó ünnepek felsorolása közben így ír: «nemkülönben szombaton, melyet a régiek az égi háborútól való féltükben megülni fogadtak» (5.). E togadalom valószinűleg valami irtózatos égi háború emlékét őrzé, de hogy ez emlék már akkor is homályos volt, kitűnik abból, hogy e sorokat a későbbi articulus nemcsak elhagyta, hanem a következőkkel helyettesítette: « A többi foç adott ünnepek megtartására - az anyaszentegyház által felszabadítva lévén — nem köteleztetnek a hegybeliek» (5.). Idegeneknek a szőlőben való kóborlást egyáltalában nem engedték meg (9.). Még a szőlőpásztornak és vinczelléreknek sem volt szabad sern az általuk felfogadott szőlőn kívül járni, sem a felfogadottba jeles ok nélkül s arra való időn kívül «sok bitangolást tenni» (17.). A kit tetten értek, ha idegen, ha szőlőpásztor volt, a kár megtérítésén kívül a hegybiróság 1 frt bírsággal (melynek 2/3-a az uraságé, ys-a a községé), vagy négy pálczaütéssel büntette meg (9., 17.). Kóborlásnak vették, ha egyik szomszéd a másik szőlejébe átment, ott szőlőt, gyümölcsöt leszakasztott, vagy a lehullottat fölszedte, de mert szomszéd tette, szigorúbban, vagyis 4 frttal (2/3 az uraságé, 1/3 a helységé) vagy 12 pálczaütéssel bűnhődött (5.). A marha bitangolásából származható károk elkerülésére megtiltották, hogy a marhát a szőlő aljában vagy föliben őrizzék, Szt.-Györgynaptól Szt.-Mártonnapig pedig egyáltalában nem volt szabad marhát őrizni a megyén belől. Ha valaki sertést talált a szőlőben és sem annak gazdáját nem ismerte, sem behajtani nem tudta, lelőhette; ha be tudta hajtani s gazdája érte három napig nem jelentkezett, a hegymester a szomszéd falvakban is kihirdette, s ha 15 nap alatt még így sem
