Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)
Ötödik fejezet: Mezőgazdaság
. I Balaton-meJléki lakosság néprajza. 251 IV. Szőlőművelés. A Balaton melléke, különösen annak északi partja, természeti viszonyainál fogva Magyaiországnak egyik, a szőlőművelésre legalkalmasabb területe. Földrajzi fekvése, tagosultsága, magassági viszonyai, termő talajának minősége, de különösen a Balaton víztükrének hatása a Bakonynak délre nyíló völgyeit dúsan megáldották a szőlőművelés legfőbb kellékeivel s hazánk szőlőművelésében a Balaton-mellék mindenkor külön egységként szerepelt, melyhez nemcsak Zala, Veszprém és Somogy megyéknek a Balaton partjára dűlő községeit, hanem Badacsonytól északra még a Tapolcza és Sümeg környéki hegyeket is hozzászámították.1 Nem csoda tehát, hogy a szőlőművelés a balaton-melléki népnek ősi foglalkozása, sőt az volt már a magyarság megtelepedése előtt. Sextus Aurelius Victor- tól, a IV. századbeli római írótól tudjuk, hogy Probus császár, a ki egy kertésznek volt fia s maga is a pannonjai Sirmiumból származott, 276 körül a Szerémségben heverő katonái által e mocsárokat kiszáríttatta és szőlőket ültettetett.1 2 Ez adat alapján az egész pannoniai szőlőművelést a rómaiaktól származtatják. A Balaton mellett már 861-ben, a Zala folyó mentén 868-ban mutatható ki a szőlőművelés,3 4 1260-ból egy a Győrffy-család irattárában őrzött végrendeleti okmány bizonyít e vidék szőlőművelése mellett,1 a csopaki «vinicultores»-eket már egy 1316-iki oklevél felemlíti.5 Arról, hogy a Balaton mellékén a szőlőművelés a terület mily részét foglalta el, az első pontos adatokat Keleti KÁROLY-nak Magyarország szőlőszeti statisztikájáról írott könyvében találjuk meg. Vannak ugyan régibb adatok is; így p. o. a XVIII. század végéről való térképek, melyeken a szőlők által elfoglalt terület pontosan ki van rajzolva, de ezekből csak általánosságban lehet annyit megállapítani, hogy a szőlők akkor sokkal kisebb területet foglaltak el, mint most. Keleti statisztikájából összegezvén azokat az adatokat, melyek a Balaton-mellék 50 községére vonatkoznak, megállapítható mindenek előtt, hogy 9 községnek 1873-ban egyáltalában nincs szőlleje, legalább a saját határán belül nincs. Ilyen községek Keszthely, Egen- föld, Zalavár, Balaton-Magyaród és Vörs, tehát a Kis-Balaton környéke, ilyen továbbá Orda, Csehi és Boglár s ilyen végül Siófok. Ez természetesen csak a községre, mint testületre s annak határára vonatkozik; mert azért Keszthely lakóinak vannak szőlői Cserszeg-Tomaj, Gyenes-Diás, Vonyarcz-Vashegy és Meszes-Györök községek határában és hegyeiben, a hol ők, mint nem helyt lakó vagyis bebíró birtokosok szerepelnek, valamint vannak szőlői Siófok lakóinak is, még pedig a szomszéd vármegyében, a somogymegyei Kiliti határában. A többi balatonparti községekben 1873-ban szőlő mindenütt volt, az az északi parton 7489, a déli parton 3604 k. hold, összesen 11.093 k. hold területet foglalt el. Abszolút számokban kifejezve, legkevesebb szőlője volt akkor — 1873-ban — Kövesdnek (csak 13 k. hold), legtöbb Kenésének (896 k. hold!); a déli parton legkevesebb volt Faluszemesnek (73 k. h.), legtöbb Kilitinek (638 k. h., melyben a siófokiak szőlői is benfoglaltatnak). 1 Keleti K. : Magyarország szőlőszeti statisztikája 1860—1873. Pest, 1876. 44. 1 2 Keleti:!, h. 3., 4. 1. 3 Hanusz J.: A borág és nedűje; Kecskemét, 1901. 44. 1. 4 Parragh G.: A szőlőművelésről és borkezelésről; Pest, 1860. 121. 1. 8 Csánki D.: i. h., III. 44.
