Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)
Ötödik fejezet: Mezőgazdaság
252 A Balaton-melléki lakosság néprajza. Az 1873-diki szőlészeti statisztika azért is érdekes, mert arról is tájékoztat, hogy a lakosságnak mily rétege foglalkozott a szőlőműveléssel s ezt az adatot annál inkább meg kell becsülnünk, mert a szőlőgazdák számának kimutatására újabb adatunk nincsen. A kimutatás szerint a szőlőbirtokosok összes száma a balaton-melléki 50 községben 1873-ban 7937, kerek számban 8000 volt s ha figyelembe veszszük, hogy egy szőlőbirtokos rendesen egy családfő is, hogy egy család átlag 4—5 emberből áll, akkor ez a 8000 szőlőgazda mintegy 32—40.000 lelket képvisel (az 1873-diki lélekszám 47.978), a miből az következik, bogya Balatonpart községeiben, kivéve azt a néhány falut, a hol szőlő egyáltalában nincsen, tulajdonképen mindenki foglalkozik szőlőműveléssel vagyis a szőlőművelés általános foglalkozási ága volt a Balatonpart lakóinak. A 11.093 k. hold szőlőterületen 7937 birtokos osztozkodván, 1 birtokosra átlag 1'4 k. hold szőlő jutott s ha végig tekintünk a 253. lapon levő táblázatunknak az 1873-diki szőlők nagyságát és a szőlő- birtokosok számát feltüntető rovatain, legott kitűnik, hogy a szőlőbirtok községen- kint is rendkívül egyenletesen van szétosztva, a mi azt jelenti, hogy legnagyobb részük parasztkézen, kisbirtokosok kezén van s hogy a latifundium valami kiválóbban egyáltalában nem kedvez a szőlőművelésnek. Végül az 1873-diki statisztikából kitűnik az is, hogy a Balaton part mely részein milyen bort vagy borokat termeltek. Fehér bort termeltek mindenütt, a hol szőlő van, kivéve Faluszemest és Szárszót. A vörös bornak pontosan határolt területe volt s épen nem volt általános; egyik fészke volt Vörös-Berény és Almádi, a másik Meszes-Györök, Vonyarcz-Vashegy, Gyenes-Diás vagyis az ú. n. keszthelyi borvidék (mint tudjuk, e községek egykor mind Keszthely területéhez tartoztak); harmadik területe B.-Szt-György, B.-Berény, B.-Keresztúr, mely három község az ú. n. kéthelyi borvidék északi végét képezi; ezeken kívül még csak egyes községekben volt vörösbor-termelés, melyek összefüggő területeket nem képeztek, így Lengyeltótiban, Lellében, Kőröshegyen és Endréden Siller bort nem termeltek Alsó-Őrstől kezdve le Tördemiczig sehol, azontúl le Keszthelyig volt ugyan, de alárendelt mennyiségben; a déli parton szintén alárendelt a jelentősége a kéthelyi vidéken, termelése első helyre kerül azonban a Lellétől Kilitiig terjedő bortermő falvakban. Ezekből kitűnik, hogy Kenésétől Keszthelyig a fehér bor, a kéthelyi hegyvidék északi végén a vörös bor, Lellétől Kilitiig a siller bor termelése az uralkodó. Ennek felelnek meg a rovatok végösszegei is, melyek szerint a Balaton mellékén 1873-ban termett 103.899 akó fehér bornak mintegy 9/10-e vagyis 94.506 akó az északi parton, ellenben az 5382 akó vörös bornak mintegy 4/5-e vagyis 42-10 akó és a 12.514 akó siller bornak csaknem ‘2/3-a vagyis 7956 akó a déli parton termett. A mennyiben a borok színe a termő fajoktól függ, ezeket pedig a talaj minősége szerint választják meg, a talaj pedig geológiai alkatában nem változik, annyit újabb statisztikai adatok nélkül is megállapíthatunk, hogy a borok területének e szinek szerinti megoszlása 1873 óta alig változott. A bortermés mennyiségére ez az egy év irányadó nem lehet, tudjuk, hogy a szőlő egyik évben 10-annyi bort adhat, mint az előző évben adott s hogy a termés nagysága nemcsak a természeti tényezőktől, hanem a gazda akaratától is függ, a ki a nagy termést a metszés különböző nemeivel erőszakolhatja ki a természettől. Igen jellemzik azonban a Balaton két partjának termőképességében levő különbséget utolsó rovatunk összegező adatai, melyekből kitűnik, hogy az északi parton kétszer akkora területen ötször annyi bor termett, mint a déli parton.
