Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)
Harmadik fejezet: A népesség száma és elemei
A Balaton-melléki lakosság néprajza. 148 1 Csánki: III. 21.), a mi azt bizonyítja, hogy németek (hospites) itt már a tatárjárás után is megtelepedtek. A törökjárás, majd a kurucz-labancz háborúk Keszthelyt is tönkretették s belső szervezkedése, új fejlődése akkor indult meg, mikor a XVIII. század első felében Keszthely birtokosa, a gersei PETHŐ-család utolsó ivadéka, Zsigmond sírba szállván, a király a várost 1729-ben Festetics KRiSTÓF-nak adományozta. -—- Kristóf maga is a városba költözködött s annak szervezésében a legélénkebb részt vette, a lakosság felfrissítésére németeket (földműveseket és iparosokat) telepített be. Egyszerre és tömegesen történt-e e telepítés vagy fokozatosan hosszabb időn át, nem tudjuk ; a németek száma sem ismeretes, de hogy a lakosságnak mily részét tehették, kitűnik abból, hogy 1765-ben az esküdt-jelöltek felerészben a Festetics Kristóf által behozott német iparosokból kerültek ki. A németek a grófi palota keleti részén lenyúló utczát foglalták el s mint német jobbágybirtokot, a város e részét elnevezték Lehen nek. Későbben e németség teljesen elmagyarosodott, a Lehen nevet ugyan megőrizte, de elfeledte annak birtokjogi tartalmát, jelentését, s mert a népiélek nem tűri meg azt a szót, a melynek jelentését nem tudja, átalakította a Lehent Lehellé, a kit a magyar történelemből jól ismert. így aztán ma is Lehel-utcza a neve, mely még csak sejteni sem engedi, hogy ott németek allodialis birtoka volt (Boncz I.: Keszthely, 1896.; 21., 98., 121. és 397. 1.). Tudjuk, hogy Gyenes-Diás és Vonyarcz-Vashegy hegyközségek a XVIII. század második felében és a jelen század elején népesültek be a Keszthely városból kivándorolt lakókból s még a XIX. század közepéig is Keszthely városhoz tartoztak annyira, hogy plébános, orgonista, tanító, biró, jegyző ugyanaz volt a városban, ki a hegységekben, sőt ezeknek járandóságait, lakásaik építtetési és fentartási költségeit közösen fedezték (Bontz: i. h., 152.). Tényleg, a községek ősi családai mind egyszersmind Keszthelynek is ősi családai; a német erdetű családok Keszthelynek akkori szöllőhegyeibe csak úgy bocsátottak rajokat, mint a magyarok s így a később falvakká egyesült hegylakók közt is vannak német eredetű elemek, melyek persze szintén teljesen elmagyarosodtak s már a népszámlálásoknál magyarokul szerepeltek. Bal.-Ederics, Salföld, Rendes és Szepezd Korabinsky könyvében 1786-ban még «német faluk »-ként szerepelnek. Vályi 1796-ban Rendesről elismeri, hogy «német falu», Salföldet azonban már «elegyes»-nek mondja. Szepezden a lakosságnak (414) egynegyede (98) ágostai hitvallású s ezeknek túlnyomó része a bevándorlóit németség utódai, persze ma már mind és teljesen elmagyarosodva. Általában véve azok a német telepesek, a kik még a XVIII. században kerültek a Balaton mellé, igen gyorsan magyarosodtak el s e folyamat alig-alig terjedt túl a XIX. század első két évtizedén. Zánkáról már említettük, hogy 1736-ban szállták meg Tót-Vázsonyból jött németek. Hogy igen korán már magyarok is települtek közéjük, bizonyítják az 1754. évből kelt következő sorok: «Elvégeztetett az egész falu gyűlésében, hogy a minden hónapba esendő újhold szerdát mindenek, akár magyarok, akár németek legyenek azok, kötelesek megtartani, mig a délelőtti istentisztelet véget nem ér.» Hogy a németek többen voltak, kitűnik abból, hogy a jegyzőkönyvet csak 5 magyar, ellenben 17 német írta alá (Thuri E.: Zánka, Budapest 1886., 6. 1.). Azóta ez a németség is teljesen elmagyarosodott, hogy mikor, arra nézve tájékoztató egy 80 éves öreg ember azon mondása, hogy mikor ő még gyerek volt s szüleivel élt, szülei csak akkor beszéltek németül, ha titkot mondtak egymásnak s nem akarták, hogy a gyermek
